Idén 10 éves a Pilvaker! Takács Ákossal beszélgettünk
Vannak izgalmas életutak, irigyelt állások, és van Takács Ákos, akit évek óta tátott szájjal figyel a magyar zenei és irodalmi élet színe-java. Mondjuk, ha csak az anyakönyvezett nevén emlegetem, és lehagyok olyan kulcsszavakat, mint Pilvaker és Red Bull, akkor nehezített a pálya.
De így már mindenki stabilan tudja, hogy az alábbi beszélgetést azzal a sráccal folytattam le, aki elérte, hogy a kamaszok körében is menő legyen versekkel létezni. Az meg már szinte „csak” hab a tortán, hogy 2016-ban a Szavak című Juhász Gyula-vers modern, pilvakeres feldolgozása a nyolcadikos tananyag része lett, amit jegyez a Wikipédia is. Sőt, olykor Petőfi-menedzsereként is szokás hivatkozni a még mindig szemtelenül fiatal marketingesre.
De ki is ez a srác? És honnan a versek iránti rajongása? Mint mondja, a suliban nem volt nagy ász irodalomból, de azért megfordult szavalóversenyeken. Mi több, latinul is mondott verset, de a valódi kötődést a nagymamája ültette el benne. Hiszen ő volt az, aki gyerekkorában lefekvés előtt pár soros költeményeket duruzsolt a fülébe.
„Biztos vagyok benne, hogy nagyon büszke lenne erre a csapatra és az unokájára (mosolyog). Hatalmas utat tettünk meg ezalatt a tíz év alatt, rengeteg közös élményt szereztünk. Lépésről lépésre haladtunk a VAM-tól az Erkel Színházig, majd a teltházas Arénába. Ez már önmagában egy erős visszaigazolás. Mindenesetre én ugyanúgy tudok örülni egy-egy jóbarát visszajelzésének, mint amikor pár óra alatt elfogy 12 ezer jegy, vagy ugyanennyi ember állva tapsol.”
– Azt tudjuk, hogy idén 10 éves a Pilvaker, meg azt is sejtjük, hogy nem volt sétagalopp az ide vezető út, de mégis mi az, ami lendületben tart?
„Rengeteget ad a közönség szeretete és a fellépők kreatív energiája. A mai napig el tudok érzékenyülni, hogy milyen alázattal és lelkesedéssel készül az egész csapat a produkcióra. Maximalista karakter vagyok. Nem tudok megelégedni azzal, ha valami nem 120 százalékos. Ez igaz a szakmai- és a magánéletemben is. Kell, hogy legyen cél, ami felé lehet haladni.
FORRÁS: TAKÁCS ÁKOS SAJÁT KÉPE
A Pilvakerrel is így vagyok. Nagyon örültem minden fázis sikerénk, de soha nem dőltem hátra. Mindig keresem a hibákat, a gyenge pontokat, amin még lehet csiszolni egy még tökéletesebb show és közönség élmény érdekében. Évről évre az volt a cél, hogy lépjünk egyet előre.
Marsalkó Dávid barátom szokta mondogatni, hogy az egy nagyon szerencsés dolog, amikor az ember azt csinálhatja, amit szeret. És ebben maximálisan egyetértek vele. A sok munka, sok nehéz pillanat és befektetett energia ellenére én egy nagyon szerencsés embernek mondhatom magam, hogy azzal foglalkozhatok, amit szívvel-lélekkel szeretek csinálni.”
Azt pedig még hadd tegyem hozzá, hogy az interjú a Pilvaker előtti napokban készült, és Ákos nemhogy nem volt elcsigázott, vagy éppen menthetetlenül fáradt (persze azért nem fogja bánni, ha pihenhet egy nagyobbat az eseményt követően), de mosolyogva jegyezte meg: imádom a munkám! Majd hitetlenkedésemet érzékelve hozzátette:
„Ahogy végzünk a beszélgetéssel, rohanok a próbára! Nagyon szeretek a próbafolyamat részese lenni. Fantasztikus, ahogy a hajrában összeáll minden. Persze az én életemben is vannak fent és lent időszakok. Ez elkerülhetetlen. Például tisztán emlékszem, hogy amikor a pandémia miatt le kellett mondanunk a Pilvakert.
Egy elkerülhetetlen és egyértelmű döntést hoztunk akkor, de kegyetlenül nehéz volt. Meg az utána következő hónapok is. Sok nehéz gondolattal küzdöttem, persze tudom, hogy sokan mások is. Sokat elvett, de ugyanakkor sokat adott is ez az időszak. Volt idő befelé figyelni, ami hozzásegített a fejlődéshez, szakmailag és emberileg egyaránt.”
A 19 éves kora óta töretlenül felfelé ívelő karrierjét, ami nem mellesleg sokak számára álommeló – na persze, mert a sok átdolgozott órát csak kevesen látják mögötte -, nem menőségnek tekinti. Mert mint mondja:
„Jó érzés, hogy talán maradandót alkottunk. Ez nagy felelősség, és sokszor nagy nyomás is. Éppen ezért kell tudni néha megállni és hagyni egy lélegzetvételnyi szünetet. Ez fog történni most a Pilvakerrel is. Mindenesetre ez nem búcsú. :)”
Ugyanakkor, mint irodalom- és verskedvelő, hadd tegyem hozzá – szerintem sokak nevében -, köszönjük, hogy újra feltettétek a nagy magyar költőket az őket megillető polcra!
Nyitókép: Takács Ákos saját fotója
Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂
