Inkább egyedül neveled a gyereked, mint egy “haszontalan” apával?

Mostanában egyre-másra jöttek velem szembe az olyan cikkek, amikben nők nyilatkoztak, hogy inkább egyedül folytatták az életüket gyerekkel/gyerekekkel, de a párjuk nélkül…

Nem igazán értettem ezt az új “divatot”, míg nem kezdtem el Hajnival beszélgetni. Nem állítom, hogy egyértelműen megtaláltam a választ a kérdésre, de kezdem kapizsgálni, mi (is) lehet az oka annak, hogy egyre több a válás akkor, amikor a gyerekek még kicsik.

Régen a nőket szánták és sajnálták, amikor egyedül maradtak, manapság sokszor saját maguk választják ezt az életformát. Még akkor is, ha netán kevesebb pénzből kell kijönni, és a gyerekek körüli logisztika esetenként macerásabb. Ám közel sem annyival nehezebb, mint amikor még apa is részt vett ebben a családi felállásban. Legalábbis elméletben…

„Nagy általánosságban elmondható, hogy az emberek, férfi és nő, anya és apa mint pár, mint szerelmesek, jó esetben együtt döntenek arról, hogy gyereket szeretnének. Mi is együtt döntöttünk… – kezdi Hajni.

A párom egy “klasszikusnak” mondható férfi, akinek szemében megvannak a női, és megvannak a férfi szerepek is. Én ugyan nem vagyok “klasszikus nő” – és ezt nem is titkoltam előle soha -, hiszen a gyereknevelésen túl vannak álmaim és céljaim, amikért teszek is. Bár azt gondolom, már egyre többen vagyunk így.

Persze a gyerek előtt viccesen mondogatta, hogy ő a pici x éves koráig biztosan nem tud majd mit kezdeni vele, de én láttam, hogy alapvetően formálódik ebben a családi “idillben”, és nem igazán hittem neki. Elvégre, ha együtt vállaltuk, akkor alap, hogy mindketten kivesszük a részünket a mindennapokból.

Aztán sajnos azzal kellett szembesülnöm, hogy elmegy reggel, hazajön este, hétvégén pedig pihen a tv előtt, mert hát ő dolgozik egész héten. Ez igaz, de én is “dolgozom”. És nemcsak nappal, hanem jelenleg még éjjel is. És hétvégén is.

Mondogattam a férjemnek, hogy jó lenne, ha kicsit kivenné a részét a dolgokból. Ha mást nem is, legalább pakoljon el maga után, vagy hétvégén vigyázzon kicsit a fiunkra – de ezek csak akkor valósultak meg, ha összevesztünk miatta. És persze akkor sem tartósan. Már eljutottam addig, hogy nincs is kedvem szólni… Minek?

FORRÁS: UNSPLASH

Neki mi maradt a régi életéből? A reggeli és az esti 1-2 órát leszámítva minden ugyanúgy zajlik. És nekem??? Semmi. Pedig én is vágynék olykor emberekre, társaságra, én is vágynék kikapcsolódásra, vagy valami programra, ami más, mint a háztartás, vagy éppen a gyerek.

És ha már hétvégén nincs kedve csinálni semmilyen programot, legalább a babára vigyázhatna, amíg én áldozok pár órát az alvásra, valami programra, sportra, vagy egyszerűen csak magamra, hogy feltöltődjek. Magyarázkodás nélkül. Némi munkám is lenne, amivel hozzá tudnék járulni a családi élethez, de annyira nem tudok azzal sem foglalkozni – pedig az is kikapcsolna -, hogy így teljesen haszontalan.

Sokszor felteszem a kérdést: nekem nem jár semmi, ami neki igen? ‘A szád’ – hangzik a válasza.

Elkeserít ez a helyzet, mert nem erre számítottam. Azt hittem, nem csak valami “cseléd” beosztásom lesz itthon. És bár tudom, hogy ez olyan túlélős időszak, majd ha megint dolgozom, kicsit jobban ura leszek az életemnek, ám a környezetemben olyan férfiak jönnek szembe – csak azért, hogy engem bosszantson az élet -, akik kiveszik a részüket a közös életből.

A gyereknevelésből, a háztartásból, és nem mellesleg ők is dolgoznak. Ez baromira felcsesz, és persze, hogy apával sem tudok mindig cuki és kedves lenni, amikor már ki vagyok purcanva a nap végére, és ő már bőven tv-t néz, amikor én ágyba keveredek. Bízom benne, hogy idővel változik majd a helyzet, mert ha nem, akkor tuti nem lesz nyugodt életünk. Legalábbis egy ideig biztosan nem.

Akik társsal élnek, tudják, hogy számíthatnak a másikra – jó esetben. És ha nem kapják meg, csalódottak és frusztráltak lesznek a helyzettől. Ha egyedül élsz, nevelsz gyereket, tudod, hogy csak és kizárólag magadra számíthatsz. Nincs elvárás, nincs bosszankodás, nincsenek viták emiatt.

Nincs plusz egy ember, akit el kell látni, akiről fizikálisan gondoskodnod kell. Vajon ez közrejátszhat abban, hogy a nők inkább kifarolnak a kapcsolatból? Persze két ember még a problémák ellenére is szeretheti egymást. Ám a hétköznapok működtetéséhez a szeretet nem biztos, hogy elég…”

Nyitókép: Unsplash