Gáz az a pasi, aki élőben szólít le egy nőt?

Egy huszas éveinek elején járó lánnyal folytatott beszélgetés közben hangzott el az, hogy az ő korosztálya már nem igazán ismerkedik személyesen. Ha bárhol leszólítja őt egy férfi, akkor automatikus elküldi, mert ez már furának számít. Miért megy oda hozzá egy idegen?

Könnyebb online kommunikálni, mint élőben

 

Face to face nincs ideje az embernek gondolkodnia azon, hogy mit válaszol, nem tudja megválogatni a szavait vagy félúton visszatörölni a bepötyögött üzenetet. Ez pedig stresszes, valóságos, ijesztő helyet lehet. Ki kell mozdulnunk a komfortzónánkól – és van, aki ezt már nem akarja. Az, hogy egyre több időt töltünk online, teljesen átrendezi a másokhoz való kapcsolódásainkat.

Pedig ha személyesen találkozunk valakivel, akkor sokkal több információból olvashatunk. Sok mindent elárul a másik testbeszéde, gesztusai. És pluszban hat ránk a hangja, ahogy ránk néz, az illata és úgy kompletten a kisugárzása. Persze ezzel együtt az is igaz, hogy mi is sokkal többet elárulunk magukról, nem tudunk a távolból a telefonunk mögé bújva üzengeti. Ami pár évtizede még természetes volt, az ma már szokatlan.

Fura az, ha valaki közeledni próbál

 

És nemcsak az a furcsa, ha valaki egy tömegközlekedési eszközön szólít le, hanem bármilyen közösségi tevékenység közben próbál ismerkedni. Tehát egy közös túrázás, főző tanfolyam, rajzoktatás vagy bármilyen más tevékenység keretein belül próbálkozik, az is szokatlan, kellemetlen lehet. Tulajdonképpen az ismerkedésnek a normális menete jelenleg már nem működik. Vagy legalábbis nem minden korosztályban.

Mindennek megvan a maga helye

 

Úgy tűnik, a jövőben az életünk területei sokkal jobban el vannak különítve egymástól. A munkahelyünkre csak dolgozni járunk be – ha épp nem home office van -, ott semmiképp nem keresünk párkapcsolatot, de még barátokat sem igazán. A párkeresésre megvannak a különböző applikációk, és ugyanígy találhatunk partnert különböző szabadidős tevékenységeinkhez is. Találhatunk túrázáshoz, edzéshez, SUP-ozáshoz is társaságot online csoportokban, alkalmazásokon keresztül.

kép forrása: Unsplash

Nekem így a harmincas éveim vége felé pedig ez a fura. Hiányzik belőle az emberség. Mintha csak egy gépezet részeivé válnánk, amiből hiányzik a spontaneitás, a szenvedély, a pillanat varázsa. Az ismerkedésből pedig pont az, ami a legszebbé teszi. Hogy meglátunk, megismerünk valakit, és elkezd kialakulni bennünk az az érzés, hogy többet akarunk tudni róla, többet akarunk vele lenni, többet szeretnénk belőle. És ez az érzés hajt előre, nem pedig az, hogy ha meg akarunk ismerni valakit, nézzünk fel a társkeresőre, hátha találunk olyat, aki megfelel a kritériumoknak. Persze, ez is működik. De tényleg csak működtetni akarjuk a kapcsolatainkat, vagy érezni is?

Nyitókép: Unsplash

Tovább olvasok