Kocsmákból a hírnévbe: A flamenco királynője kitört a nyomorból

Carmen Amaya a 20. század elején Barcelona egyik nyomornegyedében jött a világra, amire így emlékezett vissza: „A tenger mellett születtem, a művészetemet, a ritmusérzékemet a hullámok inspirálták.”

Apja gitáros volt, a kis Carmen négy éves korától énekelt és táncolt mellette, így jártak kocsmáról kocsmára, hogy megszerezzék a napi betevőt a soktagú családnak. A lány igazi őstehetségnek számított. A tánc, a zene a vérében lüktetett, minden testrésze ösztönből mozgott – nem csoda, hogy tizenéves korára már egész Spanyolországban ismerték.

A katalán főváros népszerű tablaosai (olyan klubok, ahol flamenco előadásokat tartanak) mind azt akarták, hogy csatlakozzon hozzájuk, Carmen ekkortájt kapta „La Capitana” becenevét. 1929-ben Barcelonában rendezték meg a világkiállítást, az egyik pavilon fő attrakciója ő volt. Életének ezen a pontján hírneve átlépte a határokat.

Szenvedélyes, kecses mozdulatai és állandó improvizációi az egész világot megbabonázták, még a Fehér Házban is gyakran vendégeskedett. Minden jel szerint Carmen tudott valamit, amit mások nem: hatni az emberekre. Tánc közben tetőtől talpig vibrált, vonaglott, remegett, elképesztő energiák vették körül. Olyan hírességek rajongtak érte, mint Greta Garbo, Fred Astaire, Charlie Chaplin, és Orson Welles, aki kijelentette, hogy Carmen a „világ legjobb táncosa”.

Karizmája a filmvásznon keresztül is átjött: tucatnyi filmben szerepelt (úgy, hogy soha nem tanulta a mesterséget), köztük az Oscar-díjra jelölt Los Tarantosban. Carmen magánéletéről keveset lehet tudni, azt viszont igen, hogy Mexikóvárosban találkozott Agustín Castellón Campos-szal, azaz Sabicas-szal, a spanyol gitárzsenivel.

FORRÁS: FACEBOOK

Nyolc évig játszottak együtt, miközben romantikus érzelmeket is tápláltak egymás iránt.

A szakítás nagyon megviselte a nőt, inkább a munkájába temetkezett, hogy elterelje a figyelmét. Az újabb szerelem 1948-ban érkezett az életébe, egy fiatal kolléga, az arisztokrata származású Juan Antonio Agüeró személyében, akihez aztán 3 év múlva hozzáment feleségül.

A következő években is sikert sikerre halmozott, ám a katalán művésznő soha nem felejtette el származását és mindig hű maradt roma örökségéhez. Élete nagy részében hatalmas társasága szinte teljes egészében a családtagokból állt, akiket mindig bőkezűen támogatott.

Visszatérve szülővárosába azzal szembesült, hogy a Somorrostro még mindig ugyanolyan nyomortelep, mint gyermekkorában. Nem gondolkodott, rögtön a tettek mezejére lépett. Nagyszabású fesztivált szervezett, hogy pénzt gyűjtsön a környékbeliek megsegítésére. És ez csupán egy Carmen sok jócselekedete közül.

Halálához közel beteljesítette álmát, hogy egy meseszép tengerparti házban élhessen. A Mas d’en Pinc, ahová vesebetegsége miatt élete hátralévő részében visszavonult, ma Begur egyik turisztikai attrakciója. Sokan csak azért látogatnak ide, hogy inspirálódjanak „az érzelmek királynőjének” emlékeiből.

Nyitókép: Unspalsh