Mikor dicsérted utoljára azt, akit szeretsz?

Érezted már azt, hogy a torkodra fagyott a szó, amikor visszajelzést akartál adni valakinek? És fordítva: érezted már kínosan magad, ahogy a kollégád zavartan vergődik, mialatt igyekszik elmondani, miben kéne fejlődnöd?

Miért olyan nehéz visszajelzést adni és sokszor fogadni is? Fontos kérdés ez. Hiszen egy jól működő és fejlődőképes szervezet tagjainál (és ez itt jelenthet családot, baráti társaságot és céget is) ennek működnie kellene.

Kicsiként még könnyű 

Véleményem szerint egészen kicsit korban kezdődik a kondicionálás. Pici korunkban még hangosan örül a család, ha totyogni kezdünk, és ez nagyon motiváló. Fejlődünk, tanulunk, a család pedig tapsikol és ujjong.

De nem kell sok idő, hogy szembesüljünk a hiányosságokkal. Sajnos az általános iskolai visszajelzés kultúrája egyelőre a legtöbb helyen még mindig a hibák kiemelésén alapszik. Általában azon van a hangsúly, amit elrontunk, és kevésbé fókuszálunk az erősségekre. Bár ebben a korban azért még mindig élvezhetjük a jól elvégzett feladatok után a piros pont jutalmát.

Hol maradnak a dicséretek?

Felnőttként már természetes, ha valamit jól csinálunk. Az elvárt munkáért nem jár fejsimi. Előfordul az is, hogy ha valaki jól teljesít a munkahelyén vagy gyorsabban dolgozik, mint a kollégái, akkor a “jutalom” még több munka lesz. A jó teljesítmény, a megfelelő hozzáállás alap elvárás lesz a környezet részéről…

Ugyanez történik a családokban vagy baráti társaságokban is. Gondoljunk csak bele! Mikor mondtuk a legjobb barátunk szemébe utoljára “csak úgy”: “Örülök, hogy a barátom vagy, köszönöm, hogy figyelsz rám”? Milyen gyakran mondjuk férjünknek, feleségünknek, hogy jó társ, és hálásak vagyunk neki? Na, ugye?!

És a negatív visszajelzések? 

Sokszor ezek is elmaradnak. Például, mert félünk, hogy megbántjuk a másikat, aki talán fontos nekünk. Akár barát, akár családtag, akár kolléga az, akinek (negatív) visszajelzést akarunk adni, általában hosszan készülünk rá és addig halogatjuk, ameddig csak tudjuk. Mert biztosan rosszul fogja érezni magát, amikor felhívjuk a figyelmét néhány hiányosságra. Ezért sokszor inkább tűrünk és nyelünk. Persze, más okok is állhatnak a háttérben…

Megfelelési kényszer 

Már gyerekkorunkban meg akarunk felelni a szüleink elvárásainak. Kiskorunktól arra nevelnek minket, hogy legyünk jó gyerekek és illeszkedjünk be a normák közé. Ezt visszük tovább felnőtt korunkba is.

Érzelmi éretlenség 

Az érett személyiségek elfogadják, hogy az életben léteznek konfliktusok, eltérő nézetek és érdekellentétek. Ahhoz, hogy ezeket megfelelően meg tudjuk beszélni egymással, szükséges, hogy két felnőtt vegyen részt a párbeszédben. És ne egy vagy két durcás kisgyerek. Az érzelmileg éretlen emberek azonban könnyen megsértődnek, hisztisek lesznek, a másik véleményét nem, vagy nehezen fogadják el. Ezért, ha tudom, hogy a másik hajlamos az ilyen viselkedésre, már nehezen veszem rá magam, hogy visszajelzést adjak neki.

Miért nem tanítják, hogyan csináljuk? 

Az iskolában, ha konfliktus üti fel a fejét, egyszerűen idő, hogy megtanítsák a gyerekeket ennek kezelésére. Nem tudják, mit mondjanak egymásnak és hogyan reagáljanak. Sajnos az együttműködés, az érzelmi intelligencia, az asszertív kommunikáció általában háttérbe szorul a történelmi évszámok vagy az egyenletek mögött. Holott ezek az interperszonális képességek igen fontosak lennének a későbbi évek szempontjából. Sok esetben előbbre tudnának vinni minket az életben, mint az Árpád-házi királyok név szerinti felsorolása.

Mi a teendő? 

Sokféle módszer létezik, de a legfontosabb tudni, hogy ha jó kapcsolat van két ember között, akkor a negatív visszajelzést is jobban elbírja a viszony. Jó kapcsolatot pedig úgy tudsz építeni, ha figyelsz a másikra, kommunikálsz és adsz pozitív visszajelzéseket is.

A mondandód során igyekezz asszertíven kommunikálni, és én-üzeneteket használni. Vagyis ne minősítsd a másikat, hanem arról beszélj, te hogyan érzed magad a helyzetben, téged hogyan érintett egy-egy esemény. Tárgyilagosan és tényszerűen kezeld a helyzetet, a másikat tekintsd partnernek, a legnagyobb tisztelettel közeledve felé.

Érdemes a hatékony visszajelzés módjairól tájékozódni, vagy akár asszertív kommunikációs tanfolyamra menni. Amit nem tanultunk meg az általános iskolában, még mindig tudjuk pótolni felnőttként. Minden közösségnek nagy szüksége lenne jól kommunikáló vezetőkre. Legyünk mi magunk azok!

Nyitókép: Unsplash