Minden nőt jobbra húzok! Azért, mert csak!
Ha randiztál már valakivel datingappon keresztül, és rövid idő alatt kiderült, hogy a másik közel sem érdeklődik annyira irántad, mint a kommunikációja alapján gondoltad. Esetleg ghostingolt a találkát követően, akkor megerősítem, amit amúgy is tudsz – sajnos nem vagy egyedül. Sok nő (és férfi) jól ismeri ezt a fájdalmas jelenséget. Magamat is beleértve. Ezért szerettem volna kideríteni, hogy egyesek egyáltalán miért húznak jobbra, ha utána egyetlen sort sem írnak, vagy suttyomban leválnak a „párjukról”?
A mennyiség diadala a minőség felett
A nők jelentős hányada tudatosan használja a különféle randialkalmazásokat. Időt szánnak a profilok átnézésére, gondosan mérlegelnek, és amikor találatuk van, akkor automatikusan feltételezik a kölcsönös érdeklődést. Ugyanakkor a férfiak egy részénél – különösen azoknál, akik már jó ideje ismerkednek – a stratégia egészen más.
Ők szinte mindenkit jobbra húznak, és nem feltétlenül azért, mert kétségbeesettek, vagy azt hiszik, hogy minden adatlap mögött a tökéletes nő bújik meg. Motivációjuk hátterében inkább a számokkal való zsonglőrködés áll.
Az olyan alkalmazások, mint a Tinder, a Bumble, a Badoo, a Hinge stb. a mennyiségre épülnek. Minél többet „húzogat” valaki, annál nagyobb esélye van matchelni. A férfiak számára a tömeges lapozgatás egyszerű ujjgyakorlattá avanzsált. Ezzel pedig egyszerűen belecsúsztak a párvadászatba. Náluk csak akkor kezdődik a tényleges szelektálás, amikor párban állnak.
Itt van például a 43 éves János, aki a Tindert a szerelem tőzsdéjének tekinti. „Ez a számok játéka” – magyarázza, miközben a beszélgetésünk közben egyáltalán nem figyel rám. „Nem csak egy részvénybe fektetek, diverzifikálok, és majd a párban állás után döntöm el, kibe érdemes energiát feccölni.”
És ha az illető nem felel meg az elképzeléseidnek – kérdezem, mire azt válaszolja: „Angolosan lelépek.”
Igen, ez tipikus ghostingolás, egy olyan modernkori kultúra tünete, ami eldobhatónak tekinti az egyént. Hiszen sokkal könnyebb eltűnni, mint őszintén, nyíltan kommunikálni az érzésekről. Ám ez a nők számára iszonyúan megalázó, főleg azért, mert őket nem stratégiai döntések, külsődleges tényezők, hanem valódi érzelmek vezérlik.
Mivel a téma kapcsán kíváncsi voltam a férfi barátaim, ismerőseim véleményére, megkérdeztem néhányukat. A 41 éves Zoli a maga humoros módján válaszolt: „Minden nőnél, kutyánál és macskánál jobbra húzok. Talán valamelyikük majd viszontszeret.”
Dani (31) hamisítatlan szoftvermérnökként úgy kezeli a Tindert, mintha egy hibákkal teli alkalmazás lenne, amit meg kell javítani. „Szerintem a Tinder megbünteti a válogatós felhasználókat. Ha túl keveset húzol jobbra, az algoritmus azt hiszi, hogy nem vagy lelkes, aktív, és lejjebb pakol a listán. Szóval én mindenkire egy nagy IGEN-nel szavazok, és nem azért, mert mindenki bejön, hanem azért, mert le akarom győzni a rendszert.” (A nők szemében viszont az ilyesfajta viselkedés hatalmas red flag, és pont emiatt válnak egyre hitetlenebbé, bizalmatlanabbá.)
A párkeresés 21. századi valóságshowja
Az olyan appok, mint a Tinder és társai már nem szimpla társkereső platformok. Sokkal inkább hatalmas tételekkel járó csoportosulások, zavaros szabályokkal, megkérdőjelezhető versenyzőkkel és olyan főnökökkel (az algoritmusokkal), akik a háttérben mozgatják a szálakat. Temérdek randitapasztalattal a hátam mögött úgy vélem, sok férfi számára a profilok lájkolása nem egotuningról, lustaságról vagy szexhiányról szól. Sokkal inkább arról, hogy ebben az elmagányosodó, kaotikus világban a húzogatósdi egy olyan dolog, amit ők irányíthatnak – de azért valahol ott pislákol bennük a remény, hogy a sötétségből előtörhet a ragyogó napsugár.
