Ne keseregj, ha egyedül töltöd a karácsonyt!

Volt, amikor nyomorultnak éreztem a karácsonyi készülődést és magát az egész ünnepet. Magányos farkasként éltem, és advent idején csak azért jártam az áruházakba, hogy megvegyem a szükséges hozzávalókat azokra a napokra, amikor semmi nem lesz nyitva. 

Utáltam az egészet, mert nekem ezek a napok nem jelentettek boldog várakozást. Irigyen, szomorúan, összeszorult torokkal néztem a párokat, akik kézen fogva sétáltak a karácsonyi vásárokban, vagy forralt bort, puncsot iszogattak. Ők boldogok, gondoltam. Csak én vagyok annyira szánalmas, hogy nincs senki, akivel együtt ünnepelhetnék?

Féltem a szentestétől.

Nem tudtam kiverni a fejemből, hogy mindenki viszi a szerelmét a közös, családi ebédekre, csak én eszem egyedül. Abban az időszakban pont annyit értem, amennyire becsültem magam – csak szánalomra voltam méltó. De nem tartott örökké ez a sötét életszakasz. Egyszer végre nekem is meggyulladt a fény, és csak később jöttem rá, hogy miért olyan sokára…

Mert az égvilágon semmit nem tettem azért, hogy az életem pozitív irányba mozduljon. Csak azon siránkoztam, hogy egyedül vagyok. Sajnáltam és sajnáltattam magam, ahelyett, hogy a padlóról felállva élveztem volna az életet úgy, ahogy éppen lehet. Most már tudom: egy válás, vagy egy hosszabb párkapcsolat megszűnése után sem kötelező siránkozva viselni az egyedüllétet.

Bármennyire fáj is a múlt, nem szabad elfelejteni, hogy az előző szerelmünkön kívül is van élet. Sok olyan ember él, aki szintén egyedülálló és csak arra vár, hogy megismerkedjen valakivel, akit szerethet.

Amikor az egyedülálló státuszt úgy értelmeztem, hogy egyben magányos is vagyok, akkor esélyem sem volt, hogy társat találjak magam mellé. Hiszen kinek kell egy olyan ember, aki rohadtul nem érzi jól magát a saját bőrében, és csak azért ismerkedik, hogy legyen valakije?!

Forrás: Unsplash

Miután átértékeltem a helyzetem, előnyömre fordítottam azt, amit mindaddig hátránynak hittem. Ezután már boldogan telt az adventi időszak, örömmel készülődtem az ünnepnapokra. Vettem diót és mákot is – bejglit sütök, nem másnak, csak magamnak. Egyedül töltöm az ünnepnapokat, de mégsem leszek magányos egy percig sem. Biztosan eszembe jut majd az a pár karácsony, amit a szerelmemmel boldogan tölthettem, de már nem fogok könnyezni azért, mert nem lehetek vele.

Van életem, ünnepi ebédem, tüzifám.

Be tudok burkolózni egy takaró alá egy jó könyvvel a kezemben, vagy odakuporodhatok a díványra, hogy megnézzek egy jó karácsonyi filmet. Más nem is kell – de ha majd jön, akkor nyitott szívvel fogadom. Felkészítettem magam, hogy alkalmas legyek egy olyan párkapcsolatra, amiben az elejétől kezdve egyenrangú felek leszünk a másikkal. Nem szükségből leszünk együtt, hanem azért, mert mindketten egymást akarjuk.

Még mindig egyedülálló vagyok, de már nem érzem magam nyomorultul karácsonykor. Pedig annyi történt csupán, hogy másképpen látom a világot és benne magamat. Nem lehet mindig minden olyan az életedben, ahogy szeretnéd, de te döntöd el, hogy a körülményekből mit hozol ki és mindezt hogyan értékeled!

Azért, mert egyedül ünnepelsz, még nem kell elkeseredned.

Ne azt szeresd, ne azt keresd, aki nem kér belőled! Ne az után fuss, aki hátra sem néz, hogy mi van veled – ne az után kiálts, aki már meg sem hall! Helyette szeresd, tiszteld, becsüld és értékeld önmagad! Ha ez sikerül, előbb-utóbb találsz majd valakit, aki ugyanezt érzi irántad, és a legközelebbi karácsonyt talán már együtt töltitek…

 Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂