Ne vádolj erőszakkal valakit azért, mert szégyelled, hogy lefeküdtél vele

Azt érzem, hogy talán már lecsengett annyira a metoo téma forrósága – úgy kishazánkban, mint a nagyvilágban -, hogy egy picit távolabbról szemlélhessük. Szóval megkockáztatom, hogy lehet erről érdemben is beszélni.

Tudom, hogy valóban számos visszaélés történik nőkkel és férfiakkal (amúgy utóbbival miért nincs tele a sajtó?) egyaránt. Ezt nem is akarom senkitől elvenni. Nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy nincs helye a számonkérésnek.

Mert VAN. De előtte azért jó lenne, ha egy egészen picit lehetne arról is beszélni, hogy mi történik akkor, hogyha valakire úgy húzzák rá a vizes lepedőt, hogy valójában ártatlan. Vagy éppen vétkes, de nem olyan értelemben, és főleg nem olyan mértékben, amilyen pokoljárás egyik pillanatról a nyakába zúdul. Hiszen nemcsak a megvádolt személyről lesz szó, hanem az egész családjáról. A feleségéről, a gyerekeiről, a szeretteiről.

Ezzel amúgy ki foglalkozik? És még egyszer határozottan kijelentem, hogy nem az egyértelmű abúzusról és visszaélésekről beszélek. Nem. (Ezt szeretném, ha majd az esetleges kommentelők is szem előtt tartanák.)

A mondanivalóm arról szól – és mindannyian átéltük ezt legalább egyszer az életben -, amikor lefekszel valakivel, de valójában nem is igazán akarod. Vagy akkor jó ötletnek tűnt – mert mondjuk kicsit több mennyiségű pezsgőt ittál -, de a reggeli fényekben a bugyidat keresve csak a szégyent és a hányingert (az elfogyasztott alkohol mennyiségtől) érzed.

Persze én nem vagyok híres. Sőt, soha nem jártam igazán híres ember ágyában sem. Ellenben azt le merem írni, hogy sok évvel ezelőtt bepezsgőzve lefeküdtem valakivel, aki ugyan nem erőszakoskodott velem, de egyértelműen megragadta az alkalmat.

Forrás: Unsplash

Nem visszaélt vele. Nem erőszakolt meg. Mégis évekre megsebzett. Mert rohadtul szégyelltem magam. Azt éreztem, hogy erkölcsi nulla vagyok, amiért valaki csak így megkaphatott… Anélkül, hogy kapcsolatban lettünk volna. Nyilván ez az én saját ügyem. Ezzel viszont arra akarok rávilágítani, hogy ettől ez még egy beleegyezésen alapuló szex volt. Nem hárítom a felelősséget azzal, hogy azt állítom, kihasznált engem.

Ugyanis a nézőpontom szerint egy felnőtt nő tudja, hogy ha elkezd iszogatni egy szintén felnőtt férfival, netalán még flörtölgetnek is, sőt utána felmegy a lakására – ahogy tettem ezt én is, és az a két nő is, akik hónapokkal ezelőtt megvádolták a Szex és New York Mr. Bigjét (Chris North) -, az számoljon már azzal, hogy a pasi be fog próbálkozni.

Mert amúgy mi a jó francért mennél fel? Mit akarhatna még azon kívül tőled, akkor és ott azon az estén a pasi, aki felhív magához, mint megdugni? Ezt te is tudod, és azt is, hogy bele lehet ebbe menni, vagy vissza lehet utasítani. Igen, még a lakásán is mondhatsz nemet. Sőt, akár szex közben is. (!!!) De ha nem teszed, akkor nem ő a hibás. Az ilyen és ehhez hasonló sztorikat úgy eladni, mintha nem beleegyezésen alapultak volna, egyszerűen szánalmas.

Így aztán pont én ezért szoktam rezignáltan megkérdezni attól, aki azon siránkozik, hogy nem is akarta azt az aktust igazán. Meg is bánta. Nem érte meg, és társai. Felmentél hozzá? Mondtál neki egyértelműen nemet, miközben a ruhádat hámozta le rólad? Adtad annak jelét, hogy szeretnéd azon nyomban elhagyni a lakást?

Ha válasz csak szomorú magad elé bámulás, akkor fel kellene nőni a helyzethez. Belenézni a tükörbe és belátni, hogy hibáztál. Túl sokat ittál, vagy éppen nagyon labilis érzelmi állapotban voltál, és ezért hibás döntések sorozatát hoztad meg.

És ez OK. Hibázni lehet. Ez nem szégyen, ez egy tanulási folyamat. Egy olyan társadalomban, ahol a lányok úgy nőnek fel, hogy minduntalan az van beléjük beszélve, hogy simulékony bólogató kiskutyának kell lenni, baromi nehéz. Kegyetlenül nehéz meghúzni a határokat. Eszméletlen sok erő és tudatosság kell, ahhoz bele merj állni a nembe. Főleg, hogy sajnos néha – egyes embereknek – áldozatnak lenni könnyebb. Legalábbis a társadalom szemében. De vajon megéri? És valóban könnyebb? 

Nyitókép: Unsplash