Normális, ha megrémül a vőlegény az esküvő előtt?

A gyászról sokan gondolják, hogy csak akkor érezhetjük, ha meghal egy számunkra fontos ember. Ez azonban nem így van: érezhetünk gyászt akkor is, ha elveszítünk valami számunkra fontos dolgot.

Például a biztonságunkat, az önállóságunkat, vagy akár egy-egy fontos tárgyat.  Ami pedig még ennél is meglepőbb, olyankor is érezhetjük, ha életünk egy-egy szakaszát zárjuk le – még úgy is, ha ez a mi döntésünk, és izgalommal várjuk a következőt…

A házasulni készülőknek viszonylag ritkán jut eszükbe, mit készülnek feladni a friggyel. Persze vannak lánybúcsúk, legénybúcsúk, amik szimbolizálják a hajadon/nőtlen életünk befejezését, de ezek inkább a vidámságról, a bulizásról szólnak. Arról kevesebbet hallani, hogy az ember igenis érezhet ilyenkor bizonytalanságot.

Lehet, hogy minden vágyad összekötni az életedet azzal, akivel házasodni készülsz, de ettől még vége szakad valami fontosnak: annak az életformának, amit eddig éltél. Nyilván ez nem éles váltás – mivel egy kapcsolat során folyamatosan alakul ki az összetartozás -, mégis normális, ha hirtelen az esküvőd előtt szembesülsz azzal, hogy mostantól már tényleg nem csak te vagy, hanem ti.

Hivatalosan, jogilag, anyagilag, és minden más módon. Ahogy az is normális, ha meglátod a pozitív terhességi tesztet, és hirtelen pánikba esel – hiába vártad ezt hónapok, esetleg évek óta. Hiszen mostantól felelős leszel egy másik emberért, az életed már soha nem lesz abban a formában csak a tiéd, mint addig…

Erről mégis keveset hallani, ezért sokan hiszik, hogy ha ilyet éreznek, akkor valami nem stimmel velük. Nem értik, miért tölti el őket hirtelen szomorúság, amikor úszniuk kellene a boldogságban. Én is átéltem ezt, például akkor, amikor éppen összeköltözni készültem a párommal (amit persze nagyon vártam). És letargiába estem attól, hogy ott kell hagynom a szeretett kis otthonomat.

FORRÁS: UNSPLASH

Hirtelen rádöbbentem, hogy már soha többé nem lakhatok ott. Először nem is értettem, miért vagyok ettől szomorú. Hiszen szeretem a páromat, közösen vettünk lakást, együtt tervezzük a jövőnket, és ez csodálatos. Akkor miért érzem rosszul magam?

A gyászfolyamat miatt.

Mert elbúcsúzni valakitől vagy valamitől, ami számunkra fontos, mindig fájdalmas. Legyen az egy családtag, barát, kisállat, egy korszak, egy munkahely, autó, netán egy lakás. És ez így van rendjén. Szóval, ha te is átéltél hasonlót, tudd, hogy ez teljesen normális, sőt, szükséges folyamat. Ez nem jelenti azt, hogy ne szeretnéd a vőlegényed, vagy bármi gond lenne a kapcsolatotokkal.

Át kell éreznünk annak a súlyát, hogy ha valamire igent mondunk, azzal a lendülettel valami másra nemet – és ez mindig veszteséggel jár. Ha választok egy férfit, és összekötöm vele az életem, egyúttal lemondok az összes többiről. Ha felmondok egy munkahelyen, azt választom, hogy mindent otthagyok, ami hozzá tartozott, a rossz és a jó dolgokat egyaránt.

Életünk során rengeteg csodálatos és fájdalmas dolog történik velünk, amiket fel kell dolgoznunk, a helyére kell tennünk ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni. Előre tudjunk haladni anélkül, hogy valami zavar lenne bennünk. Ma már én is tudom: a lakásom, a régi életem “elvesztése” fájdalmas volt ugyan, de ezzel nincs semmi baj. Csak átéreztem, hogy egy változás történik. De boldogabb vagyok így, az új, közös életünkben.

És ahhoz, hogy ide eljussak, el kellett engednem a múltam, és annak egy kis részét is, aki voltam. A különbség annyi, hogy most már nem vagyok szomorú emiatt, inkább nosztalgikusan gondolok néha a régi énemre. Igen, nagyon jó volt, életem egyik legjobb korszaka volt, de elkezdődött valami új, valami más – ami még jobb. És ez szintén én vagyok – egy kicsit másként. Úgyhogy már nem nézek vissza, csakis előre.

Nyitókép: Unsplash

Tovább olvasok