Ott Anna: Nem tartom magam beteges könyvmolynak

Ott Anna: A könyvek jelentik számomra az útmutatást, a szabadságot, a megnyugvást. Egyszóval az életet.

Gyerekkori hobbija lett a hivatása, hét éve a nagy múltú Hadik kávéház művészeti vezetője, a Margó Irodalmi Fesztivál egyik szervezője, emellett egy inspiráló influenszer, aki próbálja ráirányítani a figyelmet az olvasás fontosságára. Ott Anna fiatal kora ellenére a hazai kulturális szcéna meghatározó szereplője, és olyan lelkesedéssel beszél a munkájáról, ami mindenkit magával ragad.

Kezdjük egy könnyű kérdéssel. Mit olvasol most?

Jövő héten kezdődik a Margó Irodalmi Fesztivál, aminek nagyon örülök, mert idén végre megtarthatjuk offline formában. Ilyenkor már erre készülök, mert több könyvbemutató is lesz, amit én fogok moderálni. A kérdésedre válaszolva: most éppen Beregi Tamás ‘Egyszer egy kutya’ című művét olvasom, amivel lassan haladok, mert a téma mélyen érint érzelmileg.

Aztán ott van Szűcs Péter első regénye, a Dharma és Haász János legújabb verseskötete, amelynek a középpontjában egy édesanya betegsége áll. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a friss impulzusok milyen hatást váltanak ki belőlem.

Amikor a régi nyári vakációkra gondolok, mindig magam előtt látom azt a jelenetet, ahogyan a nyaralónk teraszán bújom a Pöttyös és Csíkos könyveket. Szinte érzem a frissen főtt kukorica illatát, miközben képzeletben eggyé válok a gazdagok világa után sóvárgó Jakab Zsófival. Neked is vannak olyan emlékeid, amik visszarepítenek a gondtalan időkbe? 

Érdekes, hogy ezeket említed, mert amikor a nővérem elköltözött otthonról, rám hagyta az összeset Pöttyös és Csíkos kötetét. Így aztán mindet el is olvastam. A szüleim válása elhúzódott, és nagyon fontos társaim lettek ebben az időszakban a könyvek, amik társammá váltak és azonnal kiszakítottak a valóságból.

Sokféle irodalmi műfajban és témában vagy otthon. Ezzel kapcsolatban nem alakult ki benned egyfajta elvárás önmagaddal szemben?

De, nagyon is. Tavaly tavasszal, a járvány kitörésekor kezdtem bele Nádas Péter regényének, a Párhuzamos Történeteknek az olvasásába. Bevallom, eleinte féltem tőle, mert úgy éreztem, ehhez kicsi vagyok, és nem fogom érteni. Közben mégis az motoszkált a fejemben, hogy ez a nagy író itt él közöttünk, és nemcsak a művei, hanem ő maga is elérhető.

És mikor máskor lenne lehetőségem elolvasni egy háromkötetes monstrumot, ha nem ebben a bezárkózós időszakban? Ebből a gondolatból született a #olvassnádast kihívás. 15 héten keresztül, százoldalanként dolgoztuk fel a Párhuzamos történeteket a követőimmel és szakértőkkel együtt. Fantasztikus élmény volt, sokat tanultam magamról és a világról is, ám a tudásszomjam kiapadhatatlannak bizonyul.

Soha nincs olyan érzésed, hogy belefáradsz a rengeteg betűbe, és jólesne egy kis filmezés, esetleg kirándulás?

Egyáltalán nem tartom magam beteges könyvmolynak. Vannak olyan időszakok, amikor teljesen ki vagyok merülve mind lelkileg, mind fizikailag, és semmihez sincs energiám. Ilyenkor szívesebben Netflixezek az ágyamban, vagy a párommal és a két kutyámmal nekilódulunk az erdőnek. Szükségem van a természetre, a csendre és arra, hogy néha magam mögött hagyjam a város nyüzsgő zaját.

Jelenlegi titulusod a Hadik Kávéházban, valamint a Szatyor Bár és Galériában művészeti vezető. Ezenkívül tagja vagy a Margó Irodalmi Fesztivál szervezőcsapatának, és tanítasz a Budapesti Metropolitan Egyetemen. Mindezek tükrében te minek tartod magad?

Hát ezért nincs névjegyem! (nevet) De ha lenne, az állna rajta, hogy a Hadik Kávéház művészeti vezetője. Általában így mutatkozom be mindenhol. Amúgy pedig egy olvasó, aki szeret elmerülni egy-egy történetben.

Vitathatatlan, hogy mind az online, mind az offline jelenléted erős hatással van a hazai kulturális életre. Fiatal korod ellenére ez nem kis teljesítmény. Ha visszatekintesz az elmúlt évekre, mire vagy a legbüszkébb?

Minden napra jut valamilyen sikerélmény, így nem tudnék egyet sem kiemelni. Minden eseménynek, legyen szó könyvfesztiválról, kerekasztal-beszélgetésről vagy irodalmi brunch-ról, megvan a maga varázsa. Persze vannak olyan pillanatok, amelyek mély lenyomatot hagynak bennem, és felismerem, hogy ezek mérföldkövek.

Mégis talán arra vagyok a legbüszkébb, hogy elismerik a munkámat, és ahova egyszer dolgozni hívtak, oda általában visszavárnak. A kollégákból barátok válnak, akik egy nagyon biztonságos, támogató közeget jelentenek.

Végezetül elárulnád, mi a te ars poeticád, mondjuk egy versrészlet vagy idézet formájában?

„Bizonyos szint fölött nem süllyednék bizonyos szint alá.” Esterházy Pétertől származik ez a gondolat, és sokszor merítek belőle erőt olyan helyzetekben, amikor jobb csendben maradni.

Nyitókép: Tombor Zoltán