Itt vagyok! Ez a két szó többet jelent, mint a szeretlek

Sokszor hallottam már életem során azt, hogy valaki szeret, hogy szerelmes belém, belém zúgott. Annyira szeret, hogy nem lenne értelme az életének nélkül. Aztán ezek elmúltak…

Azt mondod, szeretsz, de nem bizonyítod

A szerelem egy csodálatos dolog, a szeretet/szerelem nevében hatalmas dolgokat vittek véghez az emberek. Viszont sok esetben a szeretlek csak egy nagy szó. Ami lehet, hogy igaz is, lehet, hogy tényleg egy erős érzelem – mégsem tesz érte semmit az, aki érzi. Nem attól fogjuk szeretve érezni magunkat, ha tudatában vagyunk azzal, hogy a másik szeret minket, hanem ha ezt ki is fejezi.

Nem ugyanaz a szeretetnyelvünk

Igen, nem mindenki ugyanúgy fejezi ki az érzelmeit, van, aki inkább dicsér, míg más gonoskodik, vagy ölelget. Mindegy, milyen módon próbáljuk kommunikálni, hogy fontos nekünk a másik, fontos lenne, hogy tegyünk érte, és hogy ezt folyamatosan érezze. Nagyon fontos, hogy a párunk, családunk, barátaink szeretve érezzék magukat általunk. Az nem elég, ha ezt a tudtukra adjuk.

Szeretlek, de…

Szeretlek, de… És itt jönnek azok a mondatok, amikkel meg van magyarázva, hogy miért nem törődnek velünk, éppen mi a fontosabb nálunk. Miért van az, hogy mi nem érezzük ezt, nem tapasztaljuk, vagy legalábbis nem úgy, ahogy szeretnénk. Miért van az, hogy amikor szükségünk lenne erre a szeretetre, akkor valahogy ez sehogyan sem megfogható, nem érezhető. Miért nincs igazán jelen a másik?

Bármi van, én itt vagyok!

Nem lehet többet adni egy másik embernek, mint az időnket, jelenlétünket, figyelmünket, törődésünket. Ha valaki annak a tudatában van, hogy bármi is történik, mi ott vagyunk mellette, az a legerősebb biztonságérzet és a legintenzívebb szeretet megélés. Ezt kaptuk annó a szüleinktől, akik életünk kezdetén minden percben vigyáztak ránk. Persze felnőttként nem ugyanerre van szükségünk, nem kell vigyázni ránk, mégis csupán valakinek a társasága hatalmas erőt jelenthet.

Kép forrása: Midjourney

Egy nehéz helyzetben, egy rossz állapotban, kimerülten egyedül lenni borzasztó. Ha magányosnak érezzük magunkat, az mindenre rátesz még egy lapáttal. Azt érezzük, hogy itt vagyunk a szarban, és nincs velünk senki, aki legalább megölelne, vagy mondana pár vigasztaló szót, vagy csak végighallgatná a nyavalygásunkat. Mert sokszor nem is kell tényleges fizikai segítség, nem kell, hogy valaki megoldjon egy problémát helyettünk, csak annyi, hogy ott legyen. Az a tudat kell, hogy van velünk valaki, hogy érezzük a közelségét, a jelenlétét, a figyelmét, azt, hogy fontosak vagyunk, azt, hogy számítunk neki.

Ha fontosak vagyunk valakinek, akkor már megéri

Már önmagában valaki másnak a jelenléte is feltölthet. Az a lehetőség, hogy széteshetünk, összeomolhatunk, maradhatunk csendben, vagy szitkozódhatunk, és a másik rendületlenül ott van velünk. Csak annyit kell mondani: „Nyugi, minden rendben lesz, itt vagyok veled.” És ettől már tényleg minden rendben lesz. Mert az nagyon megnyugtató gondolat, hogy még a legrosszabb állapotunkban, a legsötétebb óráinkban sem vagyunk egyedül. Ez pedig mindennél többet ér.

Nyitókép: Midjourney