Sz*r szülő vagy, introvertált emberként?

Mitől leszek jó apa? Mitől leszek rossz apa? Mennyit és hogyan kell foglalkoznom a gyermekemmel, ahhoz, hogy jó szülőnek tarthassam magam? Egyáltalán mihez képest vagyok jó szülő? Ezek a kérdések rendszeresen megfordulnak a fejemben, és azt hiszem ezzel nem vagyok együl.

Elvált szülőként biztos, hogy nem én vagyok a legjobb.

 

Mivel az exemmel szétmentünk az már biztos, hogy a tökéletes képeslap családot, és az ehhez tartozó kiegyensúlyozott családi légkört már buktuk. Viszont így is törekednünk kell arra, hogy a tőlünk telhető legjobb nevelésben részesüljön. De mi a tőlünk telhető legjobb? Egyáltalán mihez mérjük magunkat? Ahhoz amit mi ki tudunk csikarni magunkból, vagy ahhoz amire más képes?

Én például olyan ember vagyok aki az esetek nagy részében kerüli a nagyobb tömeget, és az olyan rendezvényeket ahol egyszerre sok ember van összezsúfolva. Még a bevásárlóközpontok nagyon sok ingere is rövid időn belül borzasztóan kifáraszt. Nem szeretem a koncerteket, sokkal szívesebben megyek inkább ki a természetbe, főleg vízpartra. És ha sokat voltam emberek között, akkor utána szükségem van egy kis csendre és egyedüllétre.

Már gyerekként is ilyen voltam

 

Nem csak felnőtt koromra alakultak ki ezek a rigolyáim. Már kisgyerekként is irtóztam az olyan programoktól, ahol sorba kellett állni egy csúszda, vagy ugrálóvár előtt, tolakodni kellett – vagy hát nem kellett, de a legtöbben azt csinálták. Mindig az olyan helyeket szerettem, ahol megvolt a lehetőségem a saját privát terem megőrzéséhez. Akkoriban még kifejezetten szégyenlős is voltam.

A játszóház számomra maga a pokol

 

A játszóházak számomra olyanok, mint a pokol egyik legsötétebb bugyra. Egy csomó gyerek rohangál, ordibál, visít, nekem pedig folyamatosan figyelnem kell, hogy mi van a saját gyerekemmel. Ugyanez igaz a nagyobb játszóterekre is, a gyereknapi programokról ne is beszéljünk. Viszont azt érzem, hogy nem lehetek jó szülő, ha önző módon csak a saját érdekeimet nézem, és nem áldozom fel magam a gyerekemért.

A válásnak vannak pozitív hozományai is.

 

Vagyis ezt éreztem, amíg meg nem született bennem az a gondolat, hogy leszarom a vélt vagy valós elvárásokat. Nincs mellettem egy “asszony” aki a szememre hányja, hogy miért nem viszem többet a gyereket a játszótérre. Én pedig megengedem magamnak, hogy olyan programokat csináljak, ami számomra is komfortos, ami közben nem vagyok feszült, frusztrált, és sokkal inkább minőségi időt tudok tölteni a lányommal. Télen játszóházas őrjöngés helyett inkább elmentünk a Mátrába havat keresni, szánkózni, hóembert építeni. Nyáron sokat vagyunk valamilyen vízparton, sokat SUP-ozunk, kirándulunk. Ha pedig nem jó az idő, akkor közösen rajzolnunk, festünk vagy valamilyen kreatív kézműves dolgot csinálunk.

Kép forrása: Unsplash

Az exem viszont szívesen megy koncertre, rendezvényekre, nagyobb társaságokba, így ezt is megtapasztalhatja a gyerekünk. Tehát tulajdonképpen többféle élményben lehet része úgy, hogy senkinek nem kell ezért feláldoznia magát. És ez szerintem sok más esetben is igaz. Kezdve attól, hogy milyen közös játékokat csináltok. Ha ki nem állhatsz egy társast, de minden alkalommal összeszorított foggal ráveszed magad, csak, hogy jó szülőnek érezdhesd magad, akkor egyáltalán nem biztos, hogy a legjobbat teszed a gyerekeddel.

Ha jelen vagy a gyerek életében már sokat tettél

 

Ha rendszeresen töltesz időt a gyerekeddel, beszélgetsz vele, foglalkozol vele, játszotok akkor már biztos, hogy nincs miért rosszul érezned magad. És ezt most saját magam számára is írom. Mert tényleg azt hiszem, hogy a gyerek számára az sokkal fontosabb, hogy pozitív energiával legyünk vele abban a tevékenységben amit közösen végzünk. Az is jó ha megtanulja, hogy más emberek más körülmények között érzik jól magukat, ő is kiválaszthatja, hogy számára mi a kellemesebb. Azért mert másnak valami könnyebben megy, nem kell magunkat megerőszakolni. Arra kell építeni ami a mi saját erősségünk. És ha magunkból, az időnkből, figyelmünkből sokat adunk a gyereknek, akkor talán már nem is lehetünk annyira rossz szülők.

Nyitókép: Unsplash

Tovább olvasok