Társkeresés: Egy „sziamizu” üzenettel ne számíts sikerre!

– Most van az, hogy belefáradtam – panaszkodik nekem Szilvi…

Elfáradtam az online térben a társkereséskor a rengeteg sablon „szia, hogy vagy, mizuba”. Egy vadidegen férfinak mégis mit kellene ezekre a kérdésekre válaszolnom az éteren keresztül?

Azoknak, akik ennyit fektetnek csupán az ismerkedésbe.

Egy fantomnak, aki bár bejelöl, de nem tisztel meg bemutatkozással. És azt várja, hogy egy szimpátia jelölés vagy egy szia után te legyél az, aki majd udvarol és még ki is tárulkozik neki. Nem, nem fogok egy sziára mással, mint sziával, egy hogy vagyra egy kösz jóllal, a mizura pedig egy semmi különössel válaszolni.

Ezt a fajta „udvarlást” ugyanis nem úgy élem meg, hogy kíváncsi vagy rám, hanem úgy, hogy arra is lusta vagy, hogy előbb pár mondatban bemutatkozz. Márpedig az illem így kívánná. Sajnos azt látom, hogy a többség mostanában így áll hozzá a párkereséshez. Azaz sehogy. Aztán meg vannak sértődve, hogy nem hullassz a karjukba.

Az egyik kedvencem, ha – amikor magyarázatot kérek a felületes mondatokra – a “majd úgyis jön, aminek jönnie kell” típusú magyarázat a válasz. Mert a kapcsolatok nem jönnek maguktól. Nem fog valaki csak úgy a puszta létezésedtől beléd szeretni, főleg, hogy fizikai valótokban még nem is találkoztatok soha.

Miért lenne rád kíváncsi a másik, ha te sem vagy valójában rá, csak várod az égi mannát? Ha nem adsz magadból semmit, vagy alig valamit, a másiknak hogy akarod elnyerni a bizalmát, hogy megnyíljon neked? Ha nem akarsz vagy nem mersz valóban adni, semmire sem jutsz, csak a felszínt kapirgálod.

A másik kedvencem, amikor rejtélyeskedik valaki.

Hacsak nem nemzetbiztonsági okok indokolják a valódi kilétéd titkolását, igenis illik megadni magadról néhány dolgot – még ha nem is rögtön a házszámodat. Legalább ennyire „szeretem”, amikor rögtön átmennél Messengerre, ahol te mindent látsz rólam, én viszont semmit sem tudok rólad.

Te vagy a férfi, de ebben az esetben nem működik a “hölgyek előbb” udvariassági formula. Az pedig egyenesen elriaszt, amikor rólad nulla, azaz nulla kép található meg a társkeresőn, rólam meg jó néhány. Mégis te vagy az, aki további képekért kuncsorog…

„Egy ilyen szép nő hogy lehet itt?”-  kérdést is utálom.

Ez ugyanis nem bók, hanem egyenesen sértés. Azt sugallja számomra, hogy azt feltételezed, valami nincs rendben velem. Hiszen nem a szépségtől függ, hogy valakinek van-e pasija, vagy nincs. Ha pedig neked ez elég, az elég szegényes lelkivilágra utal, és nem túl vonzó értékrendről tesz tanúbizonyságot.

És elérkeztünk a megmondóemberekhez.

Akik úgy akarnak ismerkedni, hogy jól megsértenek, mert úgy gondolják, arra legalább válaszolsz. Pedig, ha a korod egy huszassal több, mint ahogy én azt az elvárásaimnál feltüntettem, akkor a provokációra sem fogok válaszolni. Azaz a „Valamit nagyon rosszul csinálsz, ha ennyi ideje fenn vagy a társkeresőn…” beszólásod után sem lesz köztünk interakció. Maximum letiltalak.

Sorolhatnám még, de szerintem már most is érted, miért is fáradtam bele a társkeresésbe. Mindenki könnyen jövő kapcsolatot akar, és a legkevesebb munkát sem hajlandó belefektetni. Pedig ismerkedésbe csak akkor kéne fogni, ha energiát is szánunk rá. Ellenkező esetben nemcsak sikertelen leszel, de mások idejét is rabolod. Sőt, a kedvüket és a hitüket is elveszed ezzel a semmilyen hozzáállásoddal…

Nyitókép: Unsplash