Tényleg különbnek érzed magad, mert te mobil nélkül nőttél fel?

2022-05-21 Gál Orsolya Szerintünk

„Ezek a mai fiatalok… ezeknek már nincs gyerekkoruk se. Bedugott füllel mászkálnak, örökké bele vannak bújva valami okoskütyübe, lassan az ujjaik is módosulnak, hogy tapizhassák azt az átkozott képernyőt.

Közben meg szemtől szemben képtelenek értelmesen megnyikkanni. Tespednek naphosszat a gép előtt, aztán csodálkoznak, ha elhíznak. Fogalmuk sincs, mi a becsületes munka, mindegyik csak sztárolja magát, és azt képzeli, hogy neki minden jár. Bezzeg az én időmben! Nem volt ám ennyi szabadidő, segíteni kellett a ház körül. Mi nem divatdiétáztunk, hanem kapáltunk, meg elláttuk a jószágot.

Az utcán fociztunk, nem konzolon. Mosatlan gyümölcsöt ettünk, közkútból ittunk. Nem óvott anyánk a széltől is, nem is voltunk ilyen girhesek, mint a mostani gyerekek. Sárban, hóban gyalog jártunk iskolába, ahova akkor is el kellett menni, ha balról az árvíz, jobbról meg egy bomba jött…”

Ugye, te is osztottál már meg hasonló bölcs gondolatokat? Ugye, néha téged is elkap az inger, hogy bekommenteld: „Aztán mégis mennyivel különb ember lett belőlünk”? Engem nem a megosztási inger vagy a kommentdüh kap el ezektől. Én szó szerint kiütést kapok, ha ilyet meglátok. Nem vagyok már a mai fiatal kategória, és én is úgy nőttem fel, hogy abszolút nem volt természetes se a mobil, se a számítógép minden otthonban.

A mindentudó okoskészülékekre fiatal felnőttkoromig kellett várni. Ugyanakkor minimum furcsállom, amikor valaki úgy érzi, érdem vagy előny a puszta tény, hogy ő előbb született másoknál. Valahol természetes, hogy jó esetben az embernek a saját gyerekkora az etalon. Örüljön nyugodtan bárki, hogy az ő ifjúkora – szerinte – szép volt. Legyen büszke a neveltetésére, meg a gyökereire. De mi értelme van valakit csak azért leszólni, mert másképp nőtt fel, egy másik időszakban?

Kedves atomvillanásban is szilvafára mászó, egykori vásott gyerekek!

Most lehet, hogy újat mondok, de minden kornak megvannak a sajátos jellemzői, és ez teljesen rendben van. Neked a focilabda, hullahopp karika, moncsicsi meg a könyvek voltak a mindennapi elfoglaltság. 20-30 évvel utánad meg már tablet van, internet, közösségi oldalak és tömérdek azonnal elérhető infó.

Őszintén: ha a te gyerekkorodban lett volna kígyós játék a törhetetlen Nokián, pfujolva dobtad volna el? Vagy kinyomtad volna a szemét is annak a telefonnak, hogy megdöntsd a rekordodat? Ha úgy nőttél volna fel, hogy neked is alapvető dolog az internet, nem posztoltál volna te is az ólból, hogy „Már csak két lapát ganét kell kipakolnom, és mehetek kapálni. #apamparancsol #disznoazelet”? Fogadok, hogy dehogynem.

Lehet ekézni a mai gyerekeket azért, mert alkalmazkodtak az őket körülvevő világhoz, de néhány dolgot azért ne felejtsünk el. Mi is bőven tettünk arról, hogy olyan lett a világ, amilyen, pozitív és negatív értelemben is. A mai, holnapi fiatalok pedig a mi gyerekeink, akiknek a kezébe mi adjuk a technika legújabb vívmányait.

FORRÁS: UNSPLASH

Attól, hogy számodra a saját fiatalkorod volt a lehető legjobb – még úgy is, hogy tudod, az idő meg a nosztalgia elég sok mindent megszépít -, mástól nem illik elvenni a jogot, hogy a sajátjának örüljön. Ha épp kevésbé voltál szerencsés, és nehéz fiatalkorod volt, de túlélted, és túl tudtál nőni a saját árnyékodon, legyél büszke mindenképpen.

Ugyanakkor ne kívánj mindenki másnak is ugyanolyan utat! Ne hirdesd, hogy csak egyféleképpen lehet jó felnőtté válni, mert nincs igazad. Ahelyett, hogy tovább mélyítenéd azt a szakadékot, amit a rohamos változások vágnak a generációk közé, ideje lenne felismerni, hogy mindenki profitál abból, ha egymástól tanulunk. Fiatal az idősebbtől, és fordítva is. Ha meg nem megy, legalább viseljük el egymást tisztelettel. Mert ha máshol nem is, a munkahelyen egy jó darabig még úgyis össze leszünk zárva.

Nyitókép: Unsplash