Varjúkirály – a húsodba vág!

Nem értelmiségi családból származom. És ez tagadhatatlanul meghatározza a gondolkodásmódomat. Nem hiszem, hogy hátrányosan befolyásolna, de kétségtelen, hogy nem tudom, és ami még fontosabb: nem is akarom elfelejteni, hogy honnan jöttem.

A nagyapám még földet kapáló paraszt volt. Az apám egy cigánytelep mellett nőtt fel. A gyerekkoromat meghatározta a tanyavilág. Anyám még oda született. Kínkeservesen, de a bátyám már egyetemre ment. Ugyan nem fejezte be. Családi tragédiát szőve ezzel az „elkallódással”. Még sem hiszem, hogy nyomtalanul múltak volna el benne az egyetemi éveit meghatározó romkocsmák közege. Az irodalom iránti mély és tiszteletteljes elkötelezettsége. Minden kétséget kizáróan elmondhatom, hogy a húgaként engem is meghatározott a bátyám közege. Egészen piciként ültem vele a romkocsmák világot analizáló ülésein.

Fotócredit: Éder Vera

Éppen ezért nem volt nehéz kapcsolódnom a Varjúkirály szereplőivel, de leginkább a cigánnyal, a kisebbségivel, a babonákba menekülő lélekkel. Azzal a húsba vágó mélységgel, ahogy azt a szerepet megformálja Gulyás Hermann Sándor a maga egyszerűségében. Mégis összetett képet kap a néző. Nem hiszem, hogy él Magyarországon olyan színházba járó ember, aki ne találkozott volna a szegregáció valamely formájában. Jól tudjuk, hogy szellemként hasít közöttünk. Nem beszélünk róla túl sokat. Ha nem a szociális szférában mozogsz, ha nem vagy állami egészségügyi dolgozó, ne talán pedagógus, akkor elvétve fog szembejönni veled, hogy mit jelent cigánynak lenni – vidéken.

Nem a főváros relatív befogadó közegében. Nem és nem. Milyen vidéken kilógni a sorból. Milyen szégyelleni azt, amit úgy sem lehet takargatni – a bőrszínedet vagy éppen a beszéd stílusodat. A Varjúkirály nem tesz igazságot. Nem mondja meg, hogy mit kellene vagy sem gondolnod a világról. Nem állítja, hogy az ásotthalmi közeget meghatározó államférfivel baj lenne. Egyszerűen csak eléd tár egy világot, amivel úgy tudsz kapcsolódni, hogy közben nem tudsz nem bevonódni. Mert a véredben vagy a magyarságod.

Fotócredit: Éder Vera

Az anyatejjel szívtad magadba: viselkedni tudni kell. Szemöldök mozgásokból kiismerni a kiismerhetetlent. Figyelni és nem kérdezni. Lépni, amikor elvileg nem lehet. Semmiképpen sem szólni, főleg nem ellenkezni, amikor nem mondják, de tudod, hogy nem lehet. Ezt a kultúrát zsigerileg lehet érezni, avagy sem.

És, ha valami, akkor ez nem megy a színdarab – számomra főhősének – kisebbségi szereplőjének. Nem tud beleérezni magát az elvárásoktól hemzsegő magyar valóságba. Az uram-bátyám viszonyrendszerbe. Merthogy hite van. Belső iránytűje, ami jelez, ami harsog, hogy BAJ van!

Tök mindegy, hogy mit állítanak neki. Nem lehet eltéríteni. Nem hajlandó belefeledkezni a földi valóság hedonista élvezeteibe. Szeretne, de nem megy. Vágyik az anyagi javak után. (Ugyan ki nem?!) Ne tagadjuk el, hogy mindenki pénzből él. És a normális kereset alanyi jogon is járhatni egy normálisabb világban. Illúziókat ne kergessünk. Legalábbis Kelet-Európa határvidékén semmiképpen sem.

A Varjúkirály nem vidám darab. Még sem éri meg kihagyni, mert reflektál rád. Az életedre, a magyarságodra, az elakadásaidra és a jelenlegi élethelyzetedre.

A színdarab megtekintheti a DANTE Közösségi Alkotótér kreativitással átszőtt falainak menedékében.