Vidéki vagyok, és büszkén vállalom!

2021-05-06 Koffein

Igazi vidéki lány vagyok, sosem titkoltam: egy kis faluból származom, és erre mindig büszke voltam, még akkor is, ha szinte az égvilágon senki nem ismeri a helyet az ott élőkön vagy onnan származókon kívül. 

Elég hamar elhagytam a kis falut, mert amikor gimnazista lettem, egy nagyobb városba kerültem kollégiumba. Majd főiskolán egy másikba, aztán jött az egyetem és az igazi nagy váltás: a főváros. Kicsit nehezen szoktam meg, de megszerettem Budapestet. Imádtam, hogy nagy a nyüzsgés, sok a buli.

Dehát én is öregszem: az utóbbi években egyre többször éreztem azt, hogy több nyugira lenne szükségem, csendre, zöldre… Így két hónapja végül vidékre költöztem. Nem túl messzire persze, mert a munkám továbbra is a fővároshoz köt. Bevallom, voltak bennem kétségek.

Például, hogy fárasztó lesz a bejárás. Vagy unalmas lesz vidéken. Esetleg nem tudok azonnal hozzájutni bármihez, hiszen megszoktam, hogy Pesten csak egy ugrás, és bármit bármikor megvehetek. Jelentem, az aggodalmaim teljesen feleslegesek voltak, mert imádom a vidéki létet. Rögtön 7 okot is fel tudok sorolni, amiért jobb vidéken, mint a városban.

Kedvesebbek az emberek

Teljesen ledöbbentem, amikor a múltkor az autóval be akartam állni állni az udvarra, és hirtelen ott termett a szomszéd. Már nyitotta is a kaput, hogy ne kelljen kiszállnom. Nem győztem köszöngetni neki. A városban örültem, ha nem vágták be a társasház bejárati ajtaját az orrom előtt, és egyáltalán észrevették, hogy ott jövök mögöttük… Hát ennyire elszoktam a városi létben egy ilyen apró – és lássuk be, teljesen normális – emberi gesztustól.

Mindenki köszön

Na jó, nem mindenki, elvégre ennél azért nagyobb a község. De egy csomó ismeretlen köszön kedvesen, ha az utcán találkozunk. Pesten már azon is meglepődtem, ha a társasház liftjében vagy a postaládáknál valaki rám köszönt, és nem szó nélkül húzott el mellettem…

Ismerem a szomszédokat

A fővárosban a közvetlen szomszédaimat sem ismertem. Talán látásból egyet-kettőt, de a nevüket egész biztosan nem tudtam, és eszembe sem jutott becsengetni vagy kölcsönkérni bármit is. Itt két hónap alatt többet beszéltem a szomszédaimmal, mint az előző lakóhelyemen két év alatt.

Nincs tömeg

Pesten megszoktam a tömeget – a buszon, a boltban, az utcán – mindenhol. Zavart is nagyon. Itt igazi felüdülés, hogy kevés az ember, nem kell folyton kerülgetni valakit. (Vírus idején pedig különösen nagy ennek az értéke…)

FORRÁS: UNSPLASH

Madárcsicsergés és csend

Igen, madárcsicsergés, békakuruttyolás van – autók zaja, dudálás, ordibálás nincs. Este nagy a csend, egyszer sem fordul elő, hogy egy házibuli zajától nem tudok aludni hajnalig. Egyértelmű, hogy az itteni hangokat preferálom… igazán kisimítják az idegeimet 17 városban eltöltött év után.

Nincsenek magukban beszélő emberek

Ismerjük a fővárosban gyakran fellelhető embereket, akik hangosan, magukban ordítozva, szitkozódva beszélnek, például a tömegközlekedési eszközökön, hogy mindenki hallja őket. Na, ők itt nincsenek. Mit mondjak? Egyáltalán nem hiányoznak…

Nincs szemét

A városban közlekedve szemfülesnek kell lenned: nem mindegy, hová lépsz. Bármikor belesétálhatsz egy kutyagumiba, hogy mást ne is említsek. Hát itt nincs ilyesmi, sőt, szemét sem. Igazán üdítő…

És a félelmem, hogy nincs minden azonnal? Eszembe sem jut. Bármit meg lehet rendelni online, és (csodák csodája) a boltban is kapható minden. Sőt, kávézó és étterem is van, mivel nem egy erdő közepére költöztem, csak az agglomerációba.

Lehet, hogy nem tudok elugrani gyalog a drogériába, ami mondjuk, nincs a községünkben, de beugrom a kocsiba, és pár kilométer múlva ott vagyok. Ennyi “kényelmetlenséget” bőven megér a többi pozitívum – sőt, kifejezetten jólesik a zöldben autókázni, mert egészen más érzés, mint a dudáló, araszoló, ideges tömegben vezetni a belvárosban…

Már csak azt nem értem: hogyhogy nem költöztem el korábban? Hiába, úgy tűnik, igaz a mondás: aki egyszer vidéki volt, mindig vidéki marad… Tudjátok mit? Én büszkén vállalom.

Nyitókép: Unsplash

Tovább olvasok