Régimódi szerelmi történet, 21. századi fordulattal…

2021-01-23 Esszencia

 – Hová mész, drágám?

– Egy perc és máris itt vagyok – hátrált ki Ádám egy aprócska dobozzal a háta mögött a szobából. Azt remélte, hogy csendben elrejtheti, de húga hirtelen megjelent mögötte.

Mi az? – kíváncsiskodott.

– Nem mondod, hogy meg akarod kérni? – kerekedett hatalmasra a szeme, és bármennyire is szeretett volna csendben maradni, mégis folytatta – …de hát csak fél éve ismered, és alig mesél magáról valamit. Nem korai ez egy kicsit?!

Ám ő kihessegette húgát a konyhából, majd gyorsan elrejtette a legfelső polc hátuljába a gyűrűt. Mindeközben Réka a szobában már útra készen ácsorgott, csak kedvesét várta, hogy elkísérje a buszhoz. Hamarosan kiléptek az ajtón.

Kellemes volt az este, az őszi szél kitisztította a város levegőjét, így a hegyoldalról lesétálva csodásan festett a város fénye. Olyan romantikus volt, hogy majdnem kicsúszott a fiú száján, hogy mire készül. De végül csak azt a bizonyos “sz” betűs szót nyögte ki, amire a kedvese őszinte mosollyal és egy kézszorítással válaszolt.

2 perc múlva meg is érkezett a busz. Nem sokáig búcsúzkodtak, mert már elég késő volt, és másnap mindketten korán indultak munkába.

– Holnap este találkozunk?

– Nem, jógázom. Ezt most nem akarom kihagyni, már nagyon hiányzik a mozgás – felelte határozottan a lány, amire egy megértő „Rendben” volt csupán a válasz.

A busz az a fajta volt, ahol csak az első ajtón lehet felszállni, így szaladtak mindketten az elejéhez, majd az ablakon keresztül még egy távpuszival jó éjszakát kívántak egymásnak. Pár másodpercen belül pedig el is indult a járat a város másik felébe.

Ádám még intett egyet a busz után, majd elindult a domboldalon felfelé. Bármerre is indultak a gondolatai, mindig a péntek estéhez lyukadtak ki. A szöveget próbálgatta, amivel majd átadja az apró víztiszta kővel díszített rozéarany gyűrűt. Gőzerővel kalapált a szíve, amit hazaérve a megerőltető sétára fogott. Nem volt hajlandó a húga okoskodását hallgatni – ő az első perctől nem kedvelte a lányt, túl titokzatosnak találta. Persze, hogy ellene van az eljegyzésnek is.

FORRÁS: UNSPLASH

Gyorsan lefeküdt aludni, hiszen minél többet alszik, annál hamarabb lesz péntek. Úgy számolta vissza az órákat, mint a kisiskolás a vakáció kezdetét. Mázlija volt, mert baromi sok munka halmozódott fel az irodában, így volt mivel elütnie az időt. Szinte észre sem vette, és eljött a nagy nap, amire várt.

„Elindultam 😊” – jött a Messenger-üzenet. 20 perc múlva pedig már úgy ölelték egymást, mintha egy hónapja nem találkoztak volna. Beültek a megszokott kis éttermükbe, ezúttal egy eldugottabb asztalt választottak, és gyorsan kértek egy üveg fehérbort, míg elkészül a vacsora.

A koccintás után elérkezettnek látszott a pillanat, és előkerült az apró bársony dobozka. Rékát leverte a víz ennek láttán, de nem volt ideje reagálni, mert kedvese már bele is kezdett a jól átgondolt monológba. Hebegett-habogott az izgatottságtól, de édesen próbálta tartani magát a fejében jól hangzó mondandójához: „Igaz, csak néhány hónapja ismerjük egymást, és biztosan megfontolt lenne még várnom a kérdéssel… de, de, nem tudok várni, úgy érzem, hogy nem akarok mást, csak téged, így megkérdezem: leszel a feleségem?”

A válasz azonban könnyek között érkezett: „Nem tehetem. Már van egy férjem!

Tolvaj Vica novellája

Nyitókép: Pexels

Tovább olvasok