„Fogadj el úgy, ahogy vagyok!” – Miért dőlsz be ennek a maszlagnak?

„Fogadj el olyannak, amilyen vagyok! Ha tényleg szeretnél, így is jó lennék neked!” – háborodnak fel nagyon sokan, amikor egy párkapcsolatban az egyik fél változtatni akar a másikon.

De vajon tényleg reálisan elvárható vágy az, hogy úgy szeressenek bennünket, ahogy vagyunk? Akkor is, ha a kedvesünk már belefeszült a nagy elfogadásba, és a konfliktusok miatt állandósultak a veszekedések? Nos, maximum csak álmaidban. Elmondom, miért!

Egyet kell értenünk azzal, hogy a szerelmesek ne akarják már átformálni a másikat kényük-kedvük szerint. Ne azért válasszon minket a szerelmünk, hogy aztán egy vadidegen embert faragjon belőlünk, mert ezzel megsérti a személyiségünk integritását. A felháborodás jogos, ha a párod rád akarja kényszeríteni, hogy neccharisnyát hordj tűzpiros lakk magassarkúval, holott te világ életedben szégyenlős nő voltál.

Esetleg hollófekete hajad van, de ő mindenáron platinaszőkén akar látni. Senki sem várhat el tőled semmi olyat, ami kimeríti a bántalmazás fogalmát, megalázó, sértő, fájdalmas stb. Ahogy te sem várhatod el, hogy elfogadjanak olyannak, amilyen vagy, ha mondjuk alkoholistaként élsz. Ezt tiszta sor.

De most álljunk meg egy picit, és gondoljuk végig: mi van azokkal az esetekkel, amikor szó sincs extrém helyzetekről?

Amikor nem önkényesen, más számára ideálissá akarnak átalakítani. Például elvárhatod-e, hogy a kedvesed ugyanúgy szeressen és kívánjon akkor is, ha magadra rántottál 25 kilót? El kell-e fogadnia, hogy rendetlen vagy, nem csavarod vissza a fogkrémes tubusra a kupakot, nagyjeleneteket rendezel, kicsapongó életet élsz, féltékenykedsz stb.? El kell fogadnia, hogy igénytelen vagy az életviteleddel szemben? Nem akarsz jobb állást magadnak, nem akarsz jobban keresni, nem akarsz döntéseket hozni, nem akarod szélesíteni a látókörödet…

Természetesen ezekben az esetekben is megteheted, hogy csak panaszkodsz a barátnőknek csokit majszolgatva, hogy milyen szemét pasid van. Hát te ilyen vagy, tessék szépen így elfogadni téged. És esélytelen, hogy jobban fizető állás után nézz, mert te nem akarsz megtanulni új szakmát, új nyelvet – az olyan sok időt vesz igénybe, és nincs is kedved hozzá. Meg amúgy tök jól elvagy így is. Csak közben nagyot hibázol.

FORRÁS: PEXELS

Aközött, hogy valaki más emberré akar alakítani és hogy fejleszteni szeretne, nagyon mély szakadék húzódik. Ám sokan beleesnek abba a hibába, hogy összemossák a két helyzetet.

A lustaságunkat, merevségüket – akár még maguk előtt is – sokszor azzal a mantrával igazoljuk, hogy márpedig a szeretet az elfogadásról szól. És ilyenkor a “fogadj el olyannak, amilyen vagyok” kártyát kijátszani szerintem kimondhatatlanul egoista és manipulatív dolog.

Való igaz, a szeretet mit sem ér elfogadás nélkül, de nem kell, nem szabad mindent elfogadnunk a másikban! Egyrészt azért, mert az káros és veszélyes lehet a saját életünkre – ha mondjuk, egy bántalmazót kellene bántalmazónak elfogadni. Másrészt pedig azért, mert ez a hozzáállás káros és veszélyes lehet a párod életére is.

Ha valaki folyton pushol, hogy ha hajlandó lennél tisztaságot tartani magad körül, boldogabb lenne az élete, és nem veszekednétek annyit, akkor miért ne tennéd meg? Ha azért csesztet, hogy kihozza belőled a benned szunnyadó legjobbat – nem az általa elképzelt tökéletest! -, miért is állnál ellen? Miért ne akarnál fejlődni? Ha jót akar – nem csak magának -, miért makacskodnál? Miért is ne lehetnél szebb, csinosabb, okosabb, kedvesebb, jószívűbb verziója önmagadnak?

Mert lusta vagy kicsit? Mert fejlődni nehéz, fájdalmas folyamat és kényelmetlen? Mert elég értelmes vagy ahhoz, hogy megideologizáld az egészet azzal, hogy a párod egy gonosz ember, aki nem szeret? Mert nem fogadja el, hogy nem küzdesz önmagadért? Szerintem nem ez a jó út…

Nyitókép: Pexels