Karády Katalin: Díva, akit sörösüveggel dobált a kocsmai közönség

„Nekem lényegében mindegy, hogyan gondolnak rám, csak fontos, hogy érezzem a szeretetüket” – mondta utolsó tévéinterjújában Karády Katalin.

A Horthy-éra végzet asszonya nem is sejtette, hogy a cigarettavéggel ellentétben a Karády-kultusz sosem fog elhamvadni.

De mitől volt olyan izgalmas az élete? 

A búgó hangú díva már nem érte meg, hogy menedzsere kezelje a Facebook-oldalát, de valószínűleg elképedne a mítoszok, szóbeszédek mennyiségén, amik a személyével kapcsolatban születtek. Miközben fuldoklunk a róla szóló információkban, Karády Katalin gyakorlatilag végrehajtotta a bravúrt: titokzatos maradt. Halála után harminc évvel sem tudjuk biztosan, hogy kémnő volt-e, luxusprostituált, leszbikus sztár, vagy csupán egy önbizalomhiányos lány, aki szeretetre vágyott.

A kőbányai nyomor kísértete

Élete homályos szélű mozaikjainak egyik legmeghatározóbb darabja a családi háttere. A gyerekkori traumák szakirodalmában bizonyára önálló fejezetet kapna esete a kőbányai lakótelep proli hangulatával, az övét és öklét gyakran verésre használó apával.

A Kanczler Katalin néven született lány hat testvérével osztozott a szoba-konyhás lakáson, ahol az agresszor apa volt az úr. Nem csupán a rosszalkodás volt tilos, hanem az újságolvasás, a színházba és moziba járás is. Érthető hát, mit jelentett az akkor még jelentéktelen külsejű kislány számára, hogy egy segélyprogram keretében Svájcban és Hollandiában tanulhatott.

A műkedvelő előadásokban való részvétel és a nagyvilági levegő megtette hatását. Kifinomult gardróbbal és választékos nyelvtudással tért haza. Azzal a tervvel a fejében, hogy ő bizony primadonna lesz.

Hogy miért mondott igent az első lánykérésre alig tizenhét évesen, ma sem tudjuk biztosan. Valószínűleg nem a harminc évvel idősebb adóhivatali tiszt vonzereje taglózta le, inkább az otthonról való menekülés volt a cél. Ki ne szeretné lecserélni a kőbányai nyomort egy Bartók Béla úti kétszobás lakásra és az azzal járó nagypolgári létre?

A házasság azonban kérész életűnek bizonyult, Vargha Rezső szavai mindent elárulnak:

Egy ilyen dísznő, mint amilyen te, nem való kétszobás lakásba. Te ne főzzél. Te ne várd az uradat. Te ragyogjál és pompázzál. Én kimerültem. Teljesen tönkremennék, ha még egy évig együtt élnénk. Koldusbotra jutnék. Hát inkább váljunk el!

Szexistennő 42-es lábbal

Az akkor még sikertelen, önbizalomhiányos Kanczlert 1938-ban karolta fel Egyed Zoltán színikritikus, aki meglátta a lehetőséget a szokatlan kisugárzású nőben. Néhány év alatt egy színészpedagógus szárnyai alatt nem csupán színészkedni tanult meg, hanem énekelni, öltözködni, viselkedni. Egyed találta ki neki a Karády nevet is, ami azonban az első színházi szerepeknél nem segített.

A moziban annál inkább: a szakmailag éretlen Karády sóvár tekintetével, erotikától fűtött hangjával és femme fatale karakterével felrobbantotta a vásznat első filmjével. A Halálos tavasz eszelős sikerével beindult a sztárgyár, ünnepelt díva lett belőle.

A szőke, csicsergő nőfigurák után az emberek nem tudtak betelni az érzéki, hűvös, titokzatos dívával, akinek haját, ruháját, viselkedését utánozták. Csodálták pazarló, nagystílű életmódjáért és állandó cigarettafüstben vonuló megjelenéséért.

Persze az irigyek nem maradtak el. Ám miközben egyesek tehetségtelen, trampli kurvának tartották 42-es lábbal és lófejjel, közben majd megvesztek, hogy felfedjék magánéleti titkait. Mivel Karády nem cáfolta és nem erősítette meg a róla keringő pletykákat, még azzal is összehozták, akivel soha nem is találkozhatott. Luxusprostituált, leszbikus, férfifaló kémnő – makacsul tartották magukat a szóbeszédek még akkor is, amikor karrierjének leáldozott.

Karády Katalin tragédiája nagyrészt a kornak köszönhető, amiben élt. Rövid ideig tartó tündöklését a második világháború és a hazai politikai háttér tette tönkre. 1944-ben letartóztatta a Gestapo kémkedésért és a hírszerzés főnökével, Ujszászy Istvánnal való kapcsolatáért, aki valószínűleg élete szerelme volt. Ráadásul sosem tudta meg, hova tüntették el a férfit.

De a hónapokig tartó kínzásoknál is jobban fájhatott a színésznőnek egyre nyilvánvalóbb mellőzöttsége. Nem felelt meg egyik oldalnak sem. Hol zsidóbérencnek tartották, amiért számos embernek segített elbújni a deportálások elől, hol azt vetették a szemére, hogy a polgári-nemesi kultúra talpnyalója. A fővárosi primadonnát vidéki kocsmai koncertekre száműzték, ahol nem csupán feléje dobott sörösüvegekkel szembesült, hanem azzal is, hogy többé már nincs szükség a végzet asszonyára.

Néma emigrációban a kalapos hölgy

Abban minden forrás egyetért, hogy 1951-ben hagyta el hazáját. Több országot is megjárt, mire 1968-ban megkapta a hőn áhított amerikai vízumot. Karády újabb bravúrral ingerelte a kíváncsiakat: haláláig egy New York-i kalapszalon elfüggönyözött hátsó traktusában dolgozott.

Ám a hiéna sajtó egyetlen szaftos pletykát sem derített ki az életéről. Mindössze egy interjút engedélyezett, de kikötötte, hogy közeli fotók nem készülhetnek róla. A magányos díva – aki titkait magával vitte a sírba – nem akart csalódást okozni rajongóinak öregedő külsejével. Mi pedig tovább gyártjuk az elméleteket arról, ki is volt valójában a magyar végzet asszonya…

Nyitókép: Wikipédia