Én ragyogó hajjal vágok neki a tavasznak – és te?

2021-05-04 Sikk

Lassan egyre több helyre kimozdulhatunk, ha pedig bevetünk néhány szuper trükköt, akkor irigylésre méltó hajkoronával kezdhetjük a tavaszt.

Nyakunkon a nyár, ami sokkal jobban meg fogja viselni majd a hajunkat, mint a téli, hideg időszak. Ezért a mostani időszakot mindenképpen szánjuk a tincsek kényeztetésére!

Kerüljük a magas hőfokot!

Ebben a jó időben egyáltalán nem szükséges a legmagasabb fokozaton szárítani a hajunkat. Bőven elég, hogyha hideg fokozaton használjuk a hajformázókat, így nem károsítják annyira a szálakat. A hajvasaló és a hajsütővas persze csak meleg hőmérsékleten működik, viszont hővédő spray használatával megóvhatjuk a tincseket a károsodástól.

Használjunk hajmaszkot!

Minimum hetente egyszer szüksége van a hajnak egy 20-30 perces hajmaszk kúrára. Rengeteg maszk van már a piacon, konkrét problémákra kifejlesztve.Választhatunk száraz, zsíros, élettelen, vékonyszálú, vagy akár festett hajra való pakolások közül is. Sőt, már olyan maszkokat is lehet kapni, amihez zuhanysapka is van csomagolva, amivel intenzívebb hatást érhetünk el. Egy-egy ilyen kúra után láthatóan szebb és ápoltabb lesz a frizuránk.

Öblítsük le a balzsamot hideg vízzel!

A hideg víz – mint a hajmosás utolsó lépése – tényleg csodákra képes, mivel tisztítás közben a hajszálak szerkezetét megbolygatjuk a sampon bedörzsölésével. Miután kellő ideig hatni hagytuk a hajbalzsamot vagy maszkot, öblítsük le hideg vízzel! A hajtöveknél bőven elég, hogyha langyos vizet használunk, hogy ne fázzon meg a fejbőrünk.

Cseréljük le időnként a fésűnket/hajkefénket!

Először is minden fésülködés után szedjük ki a fésűben maradt szálakat! De még akkor is érdemes lecserélnünk 3-4 hónap után, hogyha naponta tisztán tartjuk, hiszen rengeteg baktérium telepedhet meg rajta. A teljesen műanyag fésűket kimoshatjuk mosogatógépben, így fertőtlenítve őket.

FORRÁS: UNSPLASH

Tájékozódjunk!

Figyeljünk arra, hogy milyen állapotban van a hajunk, és ennek megfelelően gondoskodjunk róla! Amennyiben csomókban hullik, kezdjünk el szépségvitamint szedni, ha viszont így sem javul, akkor forduljunk orvoshoz! Elképzelhető, hogy egy komolyabb probléma van a tünetek hátterében.

Vágassuk a töredezett hajvégeket! 

Ha 6-8 hetente elmegyünk egy szalonba, sokkal egészségesebbek lesznek a  tincseink, és hosszú távon meg fogják hálálni a gondoskodást. Arról már nem is beszélve, hogy a mostani helyzetben ezzel hozzájárulunk ahhoz is, hogy a kedvenc fodrászunk tovább dolgozhasson a megszokott szépségszalonban.

Nyitókép: Unsplash