Nem a rabod vagyok, hanem a szerelmed – hagyj néha egyedül!

A múltkor találkoztam egy barátnőmmel, aki egy pár hónapja költözött össze az új párjával. Azóta nem volt időnk még összefutni, így kíváncsian kérdeztem, hogy vannak, milyen együtt lakni.

Arra számítottam, hogy ábrándos tekintettel fogja dicsérni a pasit, a kapcsolatot – ahogy ezt megszoktam tőle, amióta együtt vannak -, de legnagyobb meglepetésemre panaszáradatba kezdett.

„Képzeld, teljesen kivagyok az utóbbi időben. Szeretem Danit, és nagyon szuper, hogy összeköltöztünk, de megőrülök attól, hogy soha nem vagyok egyedül egy percig sem! Tudod, mennyire megszoktam, hogy én irányítom az életemet, a dolgaimat. És csodálatos, hogy jött ez az új szerelem, de néha egyszerűen úgy érzem, el szeretnék tűnni pár napra, hogy egyedül legyek és csak azzal foglalkozzak, ami nekem fontos.

Ezt el is mondtam neki, erre annyira megsértődött, hogy három napja csak veszekszünk, mert azt mondogatja, hogy már nem szeretem. Nem érti meg, hogy igen, csak szükségem lenne egy kis egyedüllétre.”

Csodálkozva hallgattam a barátnőmet, és elgondolkodtam a dolgon. Egy bizonyos kor után, amikor már kialakult személyiségünk van, nagyon nehéz egyfolytában alkalmazkodni egy új párkapcsolatban. Huszonévesen még más a helyzet: akkor még alig várjuk, hogy szinte feloldódjunk a másikban. De harmincon, negyvenen túl már sokkal kiforrottabb az életünk, és nem biztos, hogy éjjel-nappal a szerelmünkkel akarunk lenni.

Pláne az, aki mondjuk introvertált, vagy van egy olyan hobbija, amit csak nyugodt körülmények között és teljes csendben tud űzni. Vajon önzés-e az, hogy néha egyedül akarunk lenni? Megbántjuk-e ezzel a szerelmünket? Hiszen nem arról van szó, hogy már nem szeretjük, vagy ne akarnánk vele lenni – mindössze arról, hogy kell az énidő.

FORRÁS: UNSPLASH

Ráadásul az elmúlt időszakban a döntő többségünk otthonról dolgozott, és sokan még mindig nem tértek vissza a munkahelyükre. Ennek megvan a maga előnye, de sokszor a hátránya is: egész nap össze vagyunk zárva, alig vannak új élmények, amiket meg tudunk osztani egymással…

Nem csoda, hogy néha kicsit az ember agyára megy a másik, még akkor is, ha szerelmes. 

Hogy kinek mennyi egyedüllétre van szüksége, az változó, de hiszem, hogy egy önálló, önbizalommal teli felnőtt embernek biztosan van erre valamennyi igénye. Akkor is, ha élete szerelmével él együtt. Néha egyszerűen ki kell kapcsolnunk mindent és mindenkit, és száz százalékban magunkkal foglalkozni. Lehet, hogy van olyan, akinek elég napi fél óra séta egyedül, de lehet olyan is, akinek bizonyos időközönként egy-egy egész napra szüksége van.

Baj ez? Azt jelenti, már nem olyan fontos nekünk a másik? Akadályozza a kapcsolatot? Szerintem nem. Sőt, még jót is tehet neki: egy-egy olyan nap után, amikor abban a luxusban van részünk, hogy csak magunkkal foglalkoztunk, nagyobb kedvvel találkozunk újra a szerelmünkkel. Plusz egy kicsit mindig feldobja a kapcsolatot a másik hiánya (gondoljunk a kapcsolatunk elejére, akkor is a külön töltött idő fokozta az izgalmat).

Én tehát azt gondolom, szükségünk van külön töltött időre. És ha a másik ezt nehezen fogadja el, mert mondjuk neki kevesebb erre az igénye, akkor mindenképpen érdemes ezt megbeszélni. A barátnőmnek is ezt javasoltam. Mert ha nem tudnak közös nevezőre jutni, akkor mindketten elégedetlenek lesznek.

Nyitókép: Unsplash

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ vagy ADD AJÁNDÉKBA a kurzust! 🎄 Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címr