A pedofilok elé lököd a gyereked, ha képeket posztolsz róla?

A szülői lét mindig is kihívásokkal volt teljes, amely – ahogy azt minden apa és anya is vallja – édes teher. Csakhogy olyan, mintha a 21. század még egy picit rápakolt volna az amúgy sem sétagalopp feladatra.

Nevezetesen azzal, hogy teret nyert a közösségi média, amely aztán millió és egy fejfájást okozhat a felelősségteljes szülőknek. Merthogy mikor is vagy teljes mértékig feddhetetlen? Akkor, ha soha egyetlen képet sem posztolsz a gyerekről? Vagy netalán akkor, ha felteszed, de az arcát kiszívecskézed? Erről és ehhez hasonló kérdésekről elmélkedtünk Tokár Tomival, aki már a tévés karrierje előtt is jól ismerte az ismert képmegosztó alkalmazás legkacifántosabb bugyrait.

– Tehát mit mondasz Tomi? Az lenne a megoldás, ha a gyerekek eltűnnének a közösségi médiából?

„Elsősorban azt gondolom, hogy minden szülőnek – ahogy nekem is – kutya kötelessége megvédenie a gyerekét minden valós veszélytől. Ez nyilván egy olyan ösztönös dolog, ami nem kérdés. Azt viszont jó lenne tisztázni, hogy mi az a valós veszély. Nekem az a bajom ezzel az egésszel, hogy ezt nagyon radikálisan, borzasztóan szélsőségesen fogalmazzák meg egyesek, és összemosnak minden szülőt egy kupacba.

Így aztán minden szülő bűnös és cinkos, amiért a gyermekéről fotót oszt meg. Ugyanakkor az evidens, hogy vannak határok, amit minden jóérzésű, épeszű ember tiszteletben tart. Éreznie kell, hogy mi az, ami oda való, és mi nem.”

 – Azért azt fejtsd ki, hogy mi az, ami nem oda való…

„Egy: nem teszünk fel a gyermekről olyan fotót, ami megalázó a számára, vagy később az lehet. Kettő: nem teszünk fel pucér vagy félpucér tartalmat, mert az nem való a közösségi média hasábjaira. Egészen piciről sem. Három pedig, hogy nem reklámozol gyerekkel. Úgy, hogy a termék a kezében van meg főleg nem. Ezeknek teljesen egyértelműeknek kellene lenniük.

Bár egyébként én már nem ítélkezem senkit felett, így is a megmondóemberek országa lettünk sajnos. És nekem az a bajom, hogy akik ezeket mégis megteszik, azokkal mossák össze azokat a szülőket, akik nem pénzért és like szerzésért teszik fel a gyereküket. Mert igenis nagyon sok olyan szülő is van, aki szeretne megosztani egy boldog pillanatot. Csak úgy, mindentől függetlenül. Ne feltételezzük egyből azt, hogy egy szülő csak pénz és lájkok miatt oszt meg egy számára kedves pillanatot!”

 – Ez esetben mondd el, kérlek, hogy ha te kiteszel egy fotót Andrisról, akkor mi mögötte a motivációd!

„Ha az ember közszereplő és megosztja az életét (de nem is kell ehhez ismertnek lenni, merthogy ez két csoport: az egyik posztol, a másik nem), amelynek a szerves része a gyermeke, akkor engedtessék már meg, hogy a saját belátásom szerint megjelenjen ő is az online életemben! Hiszen az életem egy nagyon nagy szelete arról szól, hogy van egy fiam.

Tehát miért ne rakjam ki? Azt meg végképp nem értem, hogy mi értelme kitakarni a gyerek arcát, amikor ettől még ugyanaz az intim családi pillanat felkerül a netre… Hiszen azzal, hogy konkrétan a szeme nem kivehető, nincs különbség! Ez csupán az önmegnyugtatásról szól.”

 – Hogyan lehet megóvni a gyerekeket az online térben garázdálkodó mutogatós bácsiktól? 

„Pedofilok mindig is voltak, és sajnos – valószínűleg – mindig is lesznek. Nem ettől lesz több, vagy éppen kevesebb, hogy kitesz valaki egy normális keretek között készült cuki gyerekes családi fotót. Nem gondolom azt, hogy azért lennék cinkos vagy bűnös, mert ezzel teret adok nekik. Nem adok nekik teret, mert nem nekik készítem a tartalmat, és nem is olyan tartalmat osztok meg, ami aggályos lenne.

Nekem ne mondja senki, hogy azzal fogjuk megszüntetni a pedofíliát mint jelenséget, hogy a gyerekről nem teszünk fel semmit! Szerintem az alapvető baj az, hogy semminek nincsen következménye, szankciója. Ha a pedofíliát meg az összes dark webes tevékenységet jobban büntetnék, akkor annak talán sokkal komolyabb visszatartó ereje lenne.

Nem gondolom, hogy a szülőket kellene kikiáltani bűnösnek. Azokat kellene jobban megregulázni, akik az internet sötét oldalát használják. Ne nekem kelljen már magamat azért korlátoznom – hangsúlyozom sokadjára, hogy normális keretek között -, mert majd ezzel a rossz emberek mit csinálnak! Persze elkerülhetetlen, hogy ha akarja, akkor egy pedofil is lássa a gyerekemet mondjuk az Insta-oldalamon, de egy játszótéren is láthatja. Ez annyira szélsőséges.

Pont ezért én azok a szülők mellett szeretnék kiállni, akik nem szeretnék bűnösnek érezni magukat, amiért néha posztolnak a gyerekükről. Hiszen egy jó szülő amúgy is folyamatosan lelkiismeret-furdalással küzd, mert nem érzi magát elég jónak. Ne kelljen már még ezen is aggódni! Nem gondolom azt, hogy ezzel nem venném figyelembe a gyerekem jogait, bántanám a lelkivilágát egy ártatlan családi pillanat megosztásával.

Nagyon sokat foglalkozom a gyermekem lelkivilágával, de értelemszerűen a szülő a gyámja a gyereknek. Vagyis nagyon sok kérdésben joga és kötelessége dönteni a gyerek helyett. Ez is egy olyan kérdés, ami egy bizonyos ideig a szülőre van bízva, ahogy az óvoda-, iskolaválasztás stb.”

 – Miben látod a megoldást?

„Az edukációban. Az, amit például a Hintalovon alapítvány végez, az csodálatos, és abszolút támogatom. Meg kell tanítani a szülőknek, hogy milyen tartalom van rendben, mi nem. De ne az legyen, hogy mindenkit összemosunk mindenkivel! A szülőkön így is van éppen elég teher, nem kell még több a vállukra!”

Nyitókép: Unsplash