Ha zavart, idős embert látsz az utcán, ne fordítsd el a fejed!!

Amikor egy bóklászó öreg embert látunk, netalán amikor rosszul van, leül, szédeleg, sok ember inkább félrefordítja a fejét. Meg lehet őrülni, amikor lassan toporognak előttünk, amikor mi, fiatalabbak, sietnénk a halaszthatatlanul fontos dolgunkra.

Ha megszólítjuk őket, akkor meg vég nélkül csak mondják a magukét. Tény, hogy az idősebb emberekhez sok-sok türelem kell – ugyanúgy, mint egy kisgyerekhez. Viszont az is tény, hogy ha megérjük azt a kort, akkor mi is ugyanígy fogunk toporogni a fiatalok előtt, akik sietnek, és végeláthatatlan monológokba kezdünk majd a fiatalkori élményeinkről.

Akármennyire is nagy a generációs szakadék, kötelességünk úgy bánni egy idősebb emberrel, ahogyan mi is szeretnénk, hogy majd velünk bánjanak. Sajnos mi, itt Közép-Európában nagy eséllyel találkozhatunk a demenciával, főleg az idősebb korosztályban. A becslések szerint napjainkban közel negyedmillióan szenvednek demenciát kiváltó betegségekben.

A hivatalosan bejelentett elveszett személyek között gyakran találunk elesett, idős személyeket. Ha a környékünkön veszett el ilyen ember, érdemes szemfülesnek lenni, hiszen életet menthetünk, ha nyitott szemmel járunk. Persze egy zavart ember, aki nem talál haza, jó messzire is elkóborolhat.

Ha szokatlan helyen vagy szokatlan helyzetben látunk egy nyugdíjas korú embert, mindenképpen érdemes kedvesen rákérdezni, hogy tudunk-e segíteni valamiben. Nem feltétlenül tűnik fel egyből a zavart viselkedés, de egy rövid mondatváltás után letisztázhatjuk a dolgot – persze egy szellemileg ép ember is lehet elesett, aki segítségre szorul.

Gyanús lehet a furcsa öltözék, rendezetlen külső, nem az évszaknak és az időjárásnak megfelelő ruha, cipő. 

A régóta elkóborolt, segítségre szoruló ember könnyen áldozatul eshet a kiszáradásnak, kihűlésnek, ilyen helyzetben nyugodtan terítsd a hátára a dzsekidet, ajánl fel pár korty vizet! Érdemes esetleg még egy járókelőt megállítani és segítségül hívni.

FORRÁS: UNSPLASH

Mindenképpen értesíteni kell a 112-t, ahol nyugodt hangon mondd el, ki vagy, hol vagy, mi a probléma. A helyszínt a segítség megérkezéséig nem hagyhatod el. Itt el tudod mondani, mit tapasztaltál, és rájuk bízni a további teendőket.

A rohanó életmód, a másokkal szembeni türelmetlenség, az elfogadás hiánya miatt a társadalmat sok mindenben érzékenyíteni kell, többek között az időskori demenciával szemben is. Ezt a célt szolgálja Kollár István: Alzheimer című dokumentumfilmje is, hogy hazánkban is megvalósulhasson a demenciabarát hozzáállás.

Persze van olyan szerencsés, akinek öreg korára is teljesen tiszta az elméje, frissek a gondolatai, és ha ehhez még testi egészség is társul, akkor akár 90 évesen is lehet az ember teljesen önellátó. Ám a nagyszüleink korosztályából sajnos minden harmadik személyt érinthet valamilyen szintű demencia. A szellemi hanyatlást a közismert Alzheimer-kór mellett számos más, agyat érinthető betegség is okozhatja.

Ráadásul kis hazánk ilyen tekintetben elég rosszul áll, valahol a lista 50. helye körül mozgunk általában. A legegészségesebb népek a mediterrán országok közül kerülnek ki, Spanyolország és Olaszország általában dobogósok. Úgy tűnik, a mediterrán életmód nemcsak hosszú életet kínál, hanem a szellemi egészségre is nagy hatással van.

Ha nincs is mindenkinek lehetősége napfényes mediterrán országokba költözni, hogy redukálja a szellemi leépülés esélyét, és sajnos az egészséges életmódot sem tudja mindenki követni, az mindenképpen jó hír, hogy az Alzheimer-kór elleni oltás a tesztelés szakaszába érkezett.

Az Egyesült Államokban idén engedélyezett gyógyszer nem a tüneteket, hanem a betegséget kiváltó okot célozza meg. Napról napra közelebb kerülünk hozzá, hogy minél több ember élhessen idős korára is szellemi egészségben. De addig is, és azután is figyeljünk nagyon a környezetünkben élő idősekre!

Nyitókép: Unsplash

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ vagy ADD AJÁNDÉKBA a kurzust! 🎄 Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címr

Tovább olvasok