Pakolj, ha nem te vagy a legfontosabb a párodnak!

Amikor még csak „jártok”, egy csomó mindent meg lehet játszani. Lehet titkolni a hülye dolgainkat – már aki akarja… Hiszen heti pár órára, napra igazán könnyedén megy a szerepjátszás. 

Még akkor is, ha ez nem szándékos és alapjaiban nem tudatos, pusztán nem töltötök együtt annyi időt, hogy ezek élesen nyirbálják a kapcsolatot. És ha vannak is olyan tulajdonságok, amik zavarnak a másikban, rövid időre ezek is elviselhetőek. Ám amikor elérkezik az, hogy szintet lép a kapcsolat, és megtörténik az összeköltözés, nem biztos, hogy ezek az „apróságok” már beleférnek a mindennapokba.

Hiszen vannak olyan komoly dolgok, amik ha nem működnek, hosszú távon azzal jársz a legjobban, ha pakolsz és mész. Hiszen ki akarna egy olyan életet magának, ami folyamatos bosszúság és csalódás? De mik lehetnek azok, amik a bőrönd pakolásra késztetnek? Avagy mik kellene, hogy azok legyenek…

Eltérő életmód

Te például házias vagy, a másik meg nem. Nem képes egy nyomorult rántottára, nem tudja, hogy kell a mosógépet bekapcsolni, netán még rumlis is. És egy rumlis ember után te fogsz pakolni, ezt jobb, ha borítékolod. Persze egy kapcsolatban mindenkinek idomulni kell, ám ha ez pár megbeszélés után sem megy, és nincs változás, nyugtathatod magad azzal, hogy majd megváltozik, de nem valószínű, hogy ez be fog következni. Ha ez a változás nem áll be rövid idő alatt, nem is fog.

Felteheted a kérdést, hogy jogos-e az elvárás részedről, hogy miattad teljesen másképp éljen, mint amit megszokott? Ám ezzel szemben az a kérdés is jogos: ha szeret, normális-e, hogy nem hajlandó bizonyos szokásokon változtatni? Hogy ne minden olyan teher rád háruljon, amit ő is simán kirázna a kisujjából. Ha akarná…

Alapjaiban akar átformálni

És itt most nem arról beszélünk, hogy összepakol-e maga után valaki, vagy sem. Itt arról beszélünk, hogy van egy életszemléleted, vannak elveid, terveid és céljaid, amik vidáman működhetnének párkapcsolaton belül is, ha támogató közegben élnél. Ám mondjuk a másiknak nem tetszik a munkád, amit te szeretsz. Ami már előtte is megvolt, nem új keletű dolgokat hoztál a kapcsolatotokba.

Ő mégis azt várná el tőled, hogy hagyd abba, fejezd be, netán vágj bele egy teljesen másba. Esetleg olyanba, ami téged még csak nem is érdekel. Sok mindent feladunk a szerelemért. Kapcsolatokért. De kérdés: mindent fel kell? Saját magad is? Csak akkor, ha ez neked jó. Ha ez neked kényelmes, és nem feszít az a ruha, amit erőből rád akarnak húzni.

Ha ez neked nem felel meg, akkor cuccolj! Miért kellene egy olyan emberrel élned, aki nem tiszteli az önálló személyiséged? Netán még el is várja, hogy te tiszteld az ő életét, de a kölcsönösség elve valahol elhalt félúton.

Mindig ő az első.

Voltál már úgy, hogy beszélgetni próbáltál a pároddal, aztán egy idő után csak némán néztél magad elé, azon rimánkodva, hogy inkább érjen véget a társalgás? Vagyis inkább az egyoldalú monológok – mert eszébe sem jutott megkérdezni, hogy veled amúgy mi van. Mert csak az ő napjáról, az ő gondolatairól, az ő érzéseiről kellett beszélgetni. Persze vannak napok, amikor olyan kirívó események történnek, amit ki akarsz adni magadból, és csak hallgatóság kell.

Ám, amikor ez állandó lesz… akkor pakolsz, és mész! Mert azt hiszed, máskor talán fontos leszel? Máskor meg fogja kérdezni, veled mi újság? Nem fogja. Mert az ilyen ember teljesen énközpontú. És az énközpontú embert saját maga érdekli. A saját életét próbálja úgy irányítani, hogy az jó, kényelmes és „hasznos” legyen. A számára.

+1 Utolsó vagy a képzeletbeli listán…

Amikor egyedül vagyunk, természetes, hogy a munkánk, a hobbink, a családunk, vagy éppen a barátaink az elsők. De az sem ritka, amikor úgy tudunk elosztani egy-egy helyet, hogy többen is hasonló figyelmet kapjanak. Ám amikor egy életet, egy jövőt tervezel valakivel, akkor bizony előbb-utóbb a lista elejére kell tenni a kapcsolatodat. Hiszen fenntartani érzelmileg egy szerelmet semmihez sem fogható munka.

Itt nem arról van szó, hogy el kell hanyagolnod a családot, barátokat, vagy éppen a céljaidat miatta. De ha minduntalan, mindig más élvezi a kitüntetett figyelmet, akkor bizony jönnek a kérdések… Ennyire vagyok fontos? Ennyire vagyunk fontosak? Miért kell nekem mindig arra várni, hogy végre előre helyezzenek?

És ha ez egy állandó állapot, és mindig van valami hirtelen fontos munka, ha mindig van egy fontosabb személy, esemény, akkor bizony ez így is marad. Ha csak az élet nem vágja pofán mondjuk egy betegséggel, amikor megtanulja, ki az, akire számíthat. Amikor is nyilvánvaló lesz, hogy a munkája, a hobbija, de még sokszor a barátok sem állnak be a sorba, hogy ápolgassák.

De ugye nem gondolod, hogy neked meg kellene várnod egy tragikus eseményt, hogy erre rájöjjön? Ha önmagától nincs annyi sütnivalója, akkor neked maximum egy valamire kell várnod: a taxira.

Nyitókép: Unsplash