3 különleges sírkert, ahova turisták is járnak

Habár temetőbe nem szívesen jár az az ember, mégis vannak olyan sírkertek, ahol aktív turizmus zajlik, és sokak kirándulásainak célpontjává válik.

Balatonudvarit szív alakú sírkövei, Szatmárcsekét csónak alakú fejfái, Szaplonca települést pedig humoros feliratú sírkövei tették népszerűvé.

Az első szív alakú sírkő

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy halászgazda, akinek volt egy csodaszép leánya. Veronikának hívták, és nem egyszer elkísérte az édesapját a halászni a Balatonra. Történt aztán, hogy a bátor leány egyedül evezett ki, a hirtelen támadt viharban azonban már nem jutott ki a partra. A csónak felborult, ő pedig belefulladt a vízbe.

Szerelme, egy kőművesfiú, kedvese emlékének adózva egy szív alakú sírkövet készített a leány sírjára. Ez lett a temetőben található ilyen formájú sírkövek prototípusa, hiszen a balatonudvariaknak megtetszett a szív alakú kő, és innentől kezdve effajta sírkövekkel népesítették be a temetőt. A fiúnak ez rengeteg munkát adott, hiszen jónéhány szív alakú sírkő került ki a keze alól.

FORRÁS: CSOKONAI KRISZTINA

Az utolsót saját magának készítette el. A sírkövek az 1800-as évek első feléből származnak, ennek ellenére többségükön még ma is jól kivehető a felirat.

Szalonnát a fejfáért

Elölről emberi arcél, oldalról a magyar bajusz, hátulról fekete fejkendős parasztnénike, aki indul a templomba. Egy szatmárcsekei lelkész szerint ezt láthatjuk a település temetőjének csónakos fejfáiban, ha szabadjára engedjük a fantáziánkat. A több mint 611 embermagasságú, stilizáló kopjafa Európában is egyedülálló, hiszen a műemléki védettségű temetőben csak a hagyományos fejfás temetkezés engedélyezett.

A régi időkben ezeket a helyi ácsok, kerékgyártók készítették, és nem pénzzel, hanem természetbeni juttatásokkal, kolbásszal, szalonnával, pálinkával „fizettek” az elhunyt hozzátartozói. A fejfák formájával, méretével és díszítésével a halott személy nemét, korát, de még a vagyoni helyzetét is ki tudták fejezni.

Hogy miért éppen csónak alakúak lettek a fejfák? Többféle teória is napvilágot látott ezzel kapcsolatban. Az egyik szerint az lehetett az oka, hogy a falut körülvevő Tisza áradásakor csak csónakban vihették ki a halottakat a temetőbe. A csónak alakú fejfák egyesek szerint ember alakúak, a sírba fektetett halottat jelképezik. Ezt az állítást látszik alátámasztani a fejfák egyes részeinek elnevezése is, a fej, a törzs és a láb.

Szatmárcseke temetője nem csupán ezért lehet zarándokhely, hanem mivel a Himnuszunk szövegének szerzője, Kölcsey Ferenc is itt nyugszik. Síremléke kitűnik a kopjafák közül, de nem csak azért, mert a temető legmagasabb pontjára került, hanem mert csak a Kölcsey családnak vannak itt márványból a síremlékei. A költő a szóbeszéd szerint mérgezés áldozata lett. A bécsi udvar tehette el láb alól, mivel Kossuth útját „egyengette”.

Nevetéssel a halál ellen

„Itt fekszik az anyósom. / Ha még három napig él, / Ő olvassa, fekszem én. / Akik ide betértek, / Őt fel ne ébresszétek, / Mer még hazatalálna, / S tovább járna a szája. / Ezér úgy viselkedem, / Ide ne merészkedjen.”

Ez a sírfelirat már az észak-romániai Szaplonca községben található vidám temető egyik síremlékén olvasható. Bár az illem szerint nem szép dolog egy temetőben nevetgélni, e temető sírfeliratai mégis mosolyt csalnak az arcokra. Stan Ioan Pătraș fafaragó a halottak búcsúztatását különleges formában valósította meg. 1935-től egészen haláláig az elhunytat, annak életét és halálát jellemző, humorral átitatott, a halállal megbékélő monológokkal látta el a síremlékeket.

„Toader Dumitru vagyok én, / Mindig büszke, nagylegény, / Amíg éltem, ezt szerettem: / Jányokat s a muzsikát / A bort meg a pálinkát. / A jányok is jöttek nyomban, / mikor rájuk kacsintottam. / Aki iszik s mulatozik, / Életbe nem unatkozik / 71 évet így éltem, /míg e világból kiléptem.”

Tudjuk, hogy a halált elkerülni nem lehet, így az volt a célja, hogy legalább próbálja meg az ember kinevetni. Ez talán az elhunyt szeretteinek is némi vigaszt nyújthat. A fafaragó több mint 60 éven keresztül faragta a fejfákat, amelyeket elsősorban kék olajfestékkel festett le. Halála után tanítványa folytatta munkáját. Mára több mint 800 fejfa próbál a halállal szembenézve vidámságot csempészni a szaploncai temetőbe.

Nyitókép: Herczeg Zsuzsanna

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!PÉNTEKIG MEGHOSSZABÍTVA

Úgy döntöttünk, adunk még egy kis időt, hogy ha eddig dilemmáztál mit csinálj ezen a hétvégén, legyen lehetőséged jelentkezni a tanfolyamra! 🤓Az utolsó helyekért folyik a verseny, ne maradjatok le!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ! 🙂 Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címre.

Tovább olvasok