Elvált apaként minden nap egy kis szívszakadás

Ritkán beszélek és még ritkábban írok a lányomról. Valahogy vele a kapcsolatom magánügy. Egy intim dolog, amit úgysem tudok úgy szavakba önteni, hogy azt más is megértse, átérezze. Viszont azt gondolom, hogy az apák talán általánosságban túl keveset beszélnek arról, hogy mi zajlik bennük. Pedig kellene.

Két éve költöztem el “otthonról”, vagyis arról a helyről, amit majdnem egy évtizedig az otthonomnak tartottam. A lányomban pedig nyilván úgy csapódott ez le, hogy apa ment el. Pedig nem ment el senki, mert itt vagyok, de mégis én vagyok az, aki kilépett az addigi megszokott életünkből, és ott, abban a lakásban nélkülem zajlik tovább minden. Ott maradtak a macskák, a kutya, a bútorok, csak én nem vagyok már ott.

Én vagyok az, aki kilépett az eddigi életéből

Ami nyilván nekem is nehezebb volt, mert egy teljesen új életet kellett kezdenem, én zökkentem ki teljesen a megszokott kerékvágásból. De ez a könnyebb része. A nehezebb, hogy a lányom is megértse, hogy én ugyanannyira itt vagyok neki, mint az anyja, csak mi ketten váltunk külön. Ezért is maradtam pár utcányi távolságban, hogy ha bármi van, tényleg ott tudjak neki lenni. Mivel nem voltak nagy viták és nagy viharok, a lányom reményeim szerint a lehetőségekhez mérten a legkevesebb sérülést szenvedte el. Viszont ez nem jelenti azt, hogy soha semmi ne lenne rossz.

Ma reggel, amikor elvittem az iskolába, már elköszöntünk, de még nem akaródzott elindulni befelé. Közelebb jött hozzám, és belefúrta a fejét az oldalamba.

– Na, mi van, kicsim?

– Hiányozni fogsz.

– Te is hiányozni fogsz, de holnap már találkozunk is!

– Tudom…

Igen, én is tudom. És azt is tudom, hogy ez tulajdonképpen nem változtat semmin, mert ettől még ugyanolyan sz*r, hogy ma sem egy helyre megyünk haza. Persze újra elmondom, hogy ez nem sok idő, pikk-pakk újra találkozunk, de azt is tudom, hogy ez nem változtat azon, amit magunkban érzünk.

Közben megfogta a kezem és beletemette az egész arcát a tenyerembe, ami egyszerre mókás, aranyos és szívszorító is. Még egyszer elköszöntünk, puszi, puszi, nagy ölelés, és könnyes szemmel elindult befelé, az iskolába. Én pedig ugyanígy indultam az autóhoz. Mert még két év után is ugyanolyan rossz ez. Mert még ha nagyon sűrűn is látod a gyereked, akkor is minden elköszönés búcsú is egyben.

Kép forrása: Unsplash

Pedig az élet rendje, természetes ritmusa, hogy a gyerekek mennek iskolába, a szülők dolgozni, és ezt az időt külön töltik. És mégis valahogy nagyobb súlya van ennek akkor, ha nem találkoztok minden nap. Ha vannak hétvégék, amiket nem együtt töltötök. És közben eszedbe jut a gyereked, lefényképezgetsz dolgokat, amiket látsz és neki is tetszene, felírod, hogy milyen mesét néztek majd meg együtt, a boltban megveszed a rágcsálnivalót otthonra.

Aztán hazamész, és ott vannak a széthagyott játékai, de ő nincs.

Ma nincs, mert ma anyás nap van. És ez olykor nagyon nagy szakadéknak tűnik. Egy nap, egy hétvége is soknak tűnhet, ha szeretnél valakinek minden este jó éjszakát kívánni. Mert szeretnél az élete része lenne, nem csak a félig a része. Persze ezen nem lehet minden nap keseregni, sajnálkozni. De vannak olyan napok, mint a mai is, amikor ő is nehezebben tud elszakadni tőled, és amiatt felszakad benned az elmúlt hetek meg hónapok leszorított szomorúsága.

Azok a napi kis fájdalmak, amikről nem veszel tudomást, mert menni kell, tenni kell, intézni kell a dolgokat, ellátni a feladataidat, nem érsz rá megélni, hogy most éppen valami fáj, valami sz*r. És úgyis csak rosszabb lenne, lehúzna, és akkor még több energiába telne összelapátolnod magad. Úgyhogy inkább erről se nagyon beszélsz senkinek. Én most mégis megtettem, mert ha más is van ilyen helyzetben, akkor jó, ha tudja, hogy néha lehet ez sz*r.

Akkor is, ha jó döntés volt a válás, akkor is, ha a gyereknek is így a legjobb, és ezt te is tudod, akkor is lehet ez rossz, és fájhat még mindig. És akkor vagy a normális, ha néha ezt érzed. Mert van, amin nem kell továbblépni, elengedni, elfelejteni. Van, amit időnként át kell élni, időnként hagyni kell kicsit sajogni, mert ez jelenti azt, hogy ez sokat jelent neked. Hogy a gyereked sokat jelent neked.

Nyitókép: Unsplash