Ne legyél önmagad ellensége!
Amikor lezártam az előző kapcsolatomat, akkor káosz volt bennem. Éreztem dühöt, fájdalmat, csalódást, reménytelenséget, szorongást. Azt is éreztem, hogy hihetetlenül elárultak.
Miközben a lelki romokat próbáltam eltakarítani, döbbenten realizáltam, hogy mekkora utálatot érzek a létezésemmel szemben. És ezt csak magamnak köszönhetem. Éveket töltöttem egy olyan férfi mellett, akivel soha nem tudtam felszabadultan beszélgetni, nevetgélni, kikapcsolódni.
És ami még ennél is rosszabb: végtelenül naiv, ostoba libaként azt vártam, hogy töltse ki a bennem lévő űrt. Azt hiszem, hogy meg akartam úszni a saját démonjaimmal való szembenézést. Azzal viszont, hogy éveken át gyáva életet éltem, aktívan ártottam saját magamnak.
Kegyetlenül nehéz volt szembenézni az önsorsrontó valóságommal. Fájdalmasan érintett a ráeszmélés, hogy sok olyan dolgot tettem, amivel megsebesítettem a lelkemet. Például azzal, hogy nem kezeltem egyenragú félként a páromat, ami eleve bizalmatlanságot szült.
Feltételezésekből indultam ki, folyamatosan projektáltam az ellenségképet a személyére. Irreális elvárásaim voltak, légből kapott, teljesíthetetlen igények. Mindig azt akartam, hogy az enyém legyen az utolsó szó. Matricaként tapadtam, megfojtva a másikat a birtokló szerelmemmel. Nyilvánvaló, hogy ezek mögött az ártalmas viselkedési sémák mögött a gyógyulatlan, kezeletlen traumáim álltak, amelyek azt eredményezték, hogy értéktelennek éreztem magam a kapcsolataimban.
Bevallom, egyedül nem sikerült volna a változás. Kemény terápiás munka után realizáltam azokat az ismétlődő mintázatokat, amelyek az önmagamnak okozott károkban mutatkoztak meg.
Nem állítom, hogy érzelmileg a topon vagyok, de most már tudom, hogyan lehet gyógyítgatni azt a szívet, amit az én kezeim sebeztek meg.
Alappillérek, amelyek nekem segítettek.
Higgadtság
Az azonnali visszavágás, a hisztizés, az egóból való vitázás elsősorban nem a másik emberét, hanem a saját energiáimat blokkolja. Erősnek lenni nem azt jelenti, hogy meg kell vívni az összes csatát, ami az utamba kerül. Az igazi erő abban lakozik, ha elég okos vagyok ahhoz, hogy emelt fővel, mosolyogva lépjek ki egy feszültséggel teli vagy megoldhatatlan helyzetből.
Viszonzott szerelem
Attól igazán jó egy párkapcsolat, hogy a felek elfogadják egymás múltját, gazdagítják egymás jelenét, és támogatják egymás jövőjét. Erről szól az igazi szerelem, és megéri várni rá.
Megtanulni önmagadat választani
Fájdalmas elbúcsúzni valakitől, akit nem akarok elengedni, de még fájdalmasabb ragaszkodni hozzá, ha az illető nem tervez velem hosszú távon. Egy újabb lecke, amit megtanultam: ha valaki nem szeret igazán, akkor nekem sincs szükségem rá az életemben.
Kitartás
A nehéz időkben való manőverezés ahhoz hasonlít, mint amikor sűrű ködben vezetünk. Nem mindig látjuk, merre tartunk, kissé elveszettnek érezzük magunkat, és minden kilométer egy örökkévalóságnak tűnik. Mégis, bármennyire is félünk, veszünk egy mély lélegzetet, és lassan, de biztosan haladnunk előre, mert bízunk a saját ítélő képességünkben.