A férfiasság ott kezdődik, hogy segítesz egy rászoruló nőnek!

Szikrázó napsütés, madárcsicsergés, vízcsobogás. Mennyire idilli – lesz is nemsokára, csak sikerüljön végre felfújni az idén újonnan vásárolt SUP-ot. Roppant jó ötletnek tűnt megvenni, hiszen úgyis sokat strandolunk, akkor is főleg tavakhoz járunk.

Szuper lesz egész nap azon napozni és elevezni a naplementébe. Persze az idill előtt fel kell fújni ezt a csodát. Az okosabbak – mint a barátnőm is – vettek kompresszort. Bár kézzel hamarabb végzünk a felfújással – jöttünk erre rá az utolsó alkalommal, amikor SUP-ozni mentünk a Lupára. De lássuk csak az evolúciót, és hogy igazából miért is ragadtam tollat/billenytűzetet.

Okosak voltunk, a parkolóban felfújtuk a SUP-okat a kompresszorral, de miután becipeltük a strandra, rájöttünk, hogy igencsak laposak maradtak. Szerencsére kéznél volt a kézi pumpa, neki is álltunk. Tikkasztó hőség, süti a nap a fejünket, és már kínunkban röhögünk, hogy ez nem is olyan egyszerű. A strand tele, és a két 40-es (de csak 30-asnak kinéző) csaj szórakozik a SUP felfújásával.

Naiv voltam, azt gondoltam, hogy majdcsak meglátja egy kedves férfiember, hogy mit szenvedünk, és hősiesen kisegít minket. Bár, ha csak arra az esetre gondolok, amikor a Kerepesi úton kaptam defektet, és álltam az út szélén tanácstalanul… akkor is egy csaj segített kereket cserélni. Hiába is vártam a megmentő pasikat, nem jöttek.

Most is küzdöttünk a SUP-pal, és sehol egy hős férfi, aki jönne és megmentene. Így hát megoldottuk magunknak. Ugyanez még megismétlődött a nyáron jópárszor, és soha senki nem ajánlotta fel a segítségét. Sőt, a Balaton parton mellettem fújta egy másik nő is a kézi pumpával, a pasija meg ült és nézte.

FORRÁS: UNSPLASH

Nem vagyok cukorból és mindent megoldok magam, az élet más területein is. Szóval nem hercegkisasszonyként várom a herceget fehér lovon, mert akkor még valószínű az első lekvár felbontásakor éhen haltam volna. Csak annyi helyen olvasni, hogy a nők elférfiasodtak és szegény férfiak így nem tudják képviselni az erősebb nemet. Hát kérdem én: ezeken a strandokon egy férfi sem volt? Vagy úgy voltak vele, hogy szenvedjünk?

Oké, nem vagyunk 20 éves műcicivel, műszájjal felszerelt picsogó kislányok. Lehet, hogy az ő segítségükre hamarabb sietnek. Vagy az effajta segítségnyújtás már egyáltalán nem divat? Nagyon szeretnék csak nő lenni, a férfiasabb feladatokat pedig meghagyni nekik, de úgy érzem, hogy már nincs befogadó fél. Ha senki nem érzi, hogy segítenie kell egy defektes autó mellett álló nőnek, és felajánlani a segítséget egy SUP felfújáshoz, akkor már tényleg úgy érzem, hogy nincsenek férfi és női szerepek és feladatok.

Annyira mindenki mindent is csinál, hogy nekem sem esik le a karikagyűrű az ujjamról, ha fel kell tenni egy képet a falra. Össze kell szerelni egy ikeás bútort, ki kell cserélni egy izzót az autó hátsó fényszórójában. És a pasik ugyanúgy elmosogatnak és főznek, ha kell.

De vajon melyik férfi feladat maradt meg férfi feladatnak? 

Tényleg jól van így, hogy mindenki mindent csinál? Elférfiasodnak a nők és elnőiesednek a férfiak. Vajon 50 év múlva hogy fognak kinézni a szerepek? Vagy már nem is kell olyan sokat várni?

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂

Tovább olvasok