A lány, aki papírdarvak hajtogatásával küzdött az életéért

Augusztus 6-át a béke napjaként ünneplik Japánban. Pedig ezen a napon pecsételődött meg egy teljes városnyi ember, köztük egy kislány, Sadako Sasaki sorsa is. A Hirosimában élő Sadako mindössze két éves volt, amikor ledobták rájuk az atombombát.

166 ezer ember halt meg a támadás után négy hónapon belül. Aki nem a támadás napján, az a bombázás utáni hónapokban radioaktív fertőzés, égési sérülés, vagy egyéb sérülések következtében hunyt el. Sadako a tragédia napján otthon volt, nagyjából 1,6 km-re a becsapódástól. Úgy tűnt, ő a kevés számú túlélő egyike, aki ha majd felnő, családot alapít, és csak rémálmaiban kísérti augusztus hatodika. Nem így történt…

Bár 11 éves koráig jó egészségnek örvendett, sportos és erős volt, egy futóversenyre készülve rosszul lett. A vizsgálatok során kiderült, hogy leukémiában szenved. Betegségével nem volt egyedül, hiszen több százan hunytak el rákos megbetegedések miatt a bombázásnak köszönhetően. Miután kórházba került, az orvosok legjobb esetben is csak egy évet jósoltak neki.

Chizuko Hamamoto, Sadako legjobb barátnője a kórházban meglátogatta beteg pajtását, és aranyszínű papírból egy darut hajtogatott neki. A legenda ugyanis úgy tartja – mesélte Sadakónak -, hogy aki ezer origami darvat elkészít, annak az istenek teljesítik a kívánságát. A darvak Japánban misztikus, szent lények, és azt mondják, ezer évig élnek.

Sadako remélte, hogy meggyógyul, ezért elkezdte szorgalmasan hajtogatni a darvakat. Még a gyógyszerek csomagolópapírjait is elkérte, hogy elérje a célját. Barátnője is vitt neki papírt az iskolából. A kislányban pedig tudatosult, hogy rajta kívül is milyen sokan szenvednek hasonló betegségben. Ekkor már mindenki gyógyulásáért dolgozott. De nem volt elég ideje…

A KÉPEN: SADAKO SASAKI, FORRÁS: WIKIPÉDIA

Állapota rosszabbra fordult, a bal lába bedagadt és belilult. Családja kérte, egyen valamit, hogy erősödjön. Rizst és teát kért – utolsó szavaival az elfogyasztott ételt és italt dicsérte. Amikor családja körében elhunyt, 664 papírdaru volt készen, barátai azonban teljesítették az ezer daruról szóló álmát.

A papírmadarakkal együtt temették el.

A gyerekek pedig ezután sem feledkeztek meg róla, összegyűjtötték a leveleit, amit később könyv formájában kiadtak. Emellett országos gyűjtést szerveztek egy szoborpark létrejöttére, amely a kislány mellett valamennyi gyermeknek emléket állít, akik az atombomba pusztításának lettek az áldozatai.

Sadako szobrát végül az 1950-es évek végén avatták fel a hirosimai Békeparkban. Egy arany daruval a kezében azóta is hirdeti a nukleáris háború borzalmas következményeit, lábánál pedig ez a felirat áll: „Ez a mi kiáltásunk. Ez a mi imánk. Legyen béke a Földön.”

Nyitókép: Pexels

Tovább olvasok