A nők is érthetnek a kriptovalutához? Még szép!

„Summa cum laude” eredménnyel szerezte meg jogi diplomáját, médiajogász lett, majd teljesen magával ragadta a kripto világ.

Dr. Debreczeni-Raskó Gabriellával, a MrCoin marketing és kommunikációs vezetőjével beszélgettünk karrierváltásról, digitális valutákról és arról, hogyan lehet nőként érvényesülni ezen a területen.

Sokan gondolkodnak azon, hogy feladják az addigi állásukat, hogy más területen dolgozhassanak tovább. Ennek ellenére mégis kevesen mernek belevágni, ám te közéjük tartozol. Sikeres médiajogászként miért döntöttél úgy, hogy pályát váltasz?

A férjem, Debreczeni Barnabás révén ismerkedtem meg ezzel az izgalmas világgal. Úttörőként ő hozta létre testvérével az első magyarországi kriptovaluta-váltó weboldalt és irodát. Ők telepítették az első Bitcoin ATM-et az Anker Klubban, amivel forintért lehetett digitális valutát vásárolni. Mindez 2014-ben történt, amikor a rendszer még gyerekcipőben járt.

De visszatérve a kérdésedre: én a kis, családias légkörű munkahelyeket szeretem, nem igazán éreztem jól magam a multi közegben, nyomasztott, és valahogy nem tudtam kiteljesedni. A gyes lejárta után döntöttem úgy, hogy én is a családi vállalkozásban kezdek el dolgozni, ami logikus lépésnek tűnt. Mivel a cégünk jórészt műszaki, informatikai és gazdasági végzettségű kollégákból áll, így rám hárultak a közösségi médiával, marketinggel és szerződésekkel kapcsolatos feladatok.

Legnagyobb meglepetésemre ezek végül sokkal izgalmasabbnak bizonyultak számomra, mint a kizárólagos jogászkodás. Bár technikai szempontból nem nevezném magam kriptoszakértőnek, az elmúlt 8 évben alaposan megismertem a magyar piac sajátosságait.

Hogyan magyaráznád el a laikusok számára, mi az a kriptovaluta, és miért jobb, mint a hagyományos pénz?

A tapasztalat azt mutatja, hogy sokan nem tudják, miért lehetnek hasznosak ezek az újfajta digitális fizetőeszközök. Valószínűleg én sem érteném az egésznek a lényegét, ha a férjem nem ezzel foglalkozna. Ha röviden szeretném összefoglalni: a bitcoint a jelenlegi bank és pénzügyi rendszer alternatívájaként hozta létre egy máig inkognitóban lévő személy vagy csoport. Az illető(k) Satoshi Nakamoto néven publikálta az elképzelését egy olyan nyílt, elosztott, a publikus interneten futó hálózatként, ami nem igényel harmadik felet.

Például egy bankot ahhoz, hogy a felhasználók közvetlenül egymás között hajthassanak végre pénzügyi tranzakciókat. Ami még lényeges, hogy mindezt biztonságosan és olcsón teszi. Ezek a műveletek aztán egy összefűzött adatbázisban, a bitcoin blokkláncon kerülnek rögzítésre, bárki által ellenőrizhető, de megváltoztathatatlan módon.

Annyit tennék még hozzá, hogy a kriptopénzek robbanásszerű előretörése inkább a fejlődő világ országaiban tapasztalható. Ezekben a régiókban több mint 2 milliárd ember jelenleg sem rendelkezik bankszámlával. Ennek oka sokféle lehet, hogy csak egyet említsek: vannak nők, akiknek csak férjeik jóváhagyásával lehetne bankszámlájuk. Azonban mobiltelefon segítségével a nap 24 órájában utalhatnak vagy fogadhatnak kriptovaluta fizetéseket.

El tudod képzelni, hogy néhány év múlva ezekkel fogunk fizetni az üzletekben?

Fontos állomás, ahová most elérkeztünk. Az életünket az internethez hasonlóan alapvetően fogják megváltoztatni a kriptopénzek. Ám mint sok más forradalmi újításnak, ennek is le kell győznie az emberek ösztönös bizalmatlanságát. A blokkláncot és a kripto eszközöket még mindig sokan társítják illegális tevékenységekkel.

Persze ezeket is lehet sötét dolgokra használni, csakúgy, mint a világhálót. De nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt, hogy rengeteg ember számára nyújtanak hasznos alternatívát a virtuális valuták. Főleg olyan esetekben, ahol egy harmadik (közvetítő) félben is meg kell bíznunk.

Olyan elánnal és őszinte lelkesedéssel beszélsz a munkádról, hogy kedvet kaptam a bitcoin vásárláshoz. Általában pozitív hatást váltasz ki az emberekből, vagy pont ellenkezőleg? Szkeptikusan állnak hozzá a témához, és nem értik, hogy egy ilyen kislányos arcú, törékeny nő mit keres a nagyfiúk játszóterén?

Inkább nyitott, kíváncsi hozzáállást tapasztalok, mind a fiatalabb, mind az idősebb korosztály részéről. Nagyon szeretek erről beszélni és lerombolni a tévhiteket, mert úgy látom, érdekli az embereket. Azon túl, hogy a férjemmel több mint hét éve működtetünk egy üzleti vállalkozást, sokat teszünk non-profit módon is azért, hogy minél szélesebb körben ismertessük meg a blokklánc technológián alapuló lehetőségeket. Ezért működtetünk több Facebook-oldalt, és szervezünk olyan meet-upokat, kocsmai beszélgetéseket, ahol gyorsan lehet reagálni a felmerülő kérdésekre.

Ezeknek köszönhetően pedig azt érzékelem, hogy folyamatosan nő az érdeklődés és az elfogadottság. Bár befektetési tanácsot nem adunk senkinek, azoknak az érdeklődőknek, akik a véleményünket megkérdezik, mindig elmondjuk, hogy csak olyan összeget kockáztassanak kriptovalutákban, amit nem félnek elveszíteni, mert ezek a valuták rendkívül volatilisek, rövidtávon nagyokat lehet nyerni, de veszíteni is.

Fontos számodra a társadalmi szerepvállalás, sok időt és energiát áldozol arra, hogy másokon segíthess. Dolgoztál önkéntesként az UNICEF-nél, és több nonprofit kezdeményezést indítottál útjára. Elárulnád, mik a terveid a közeljövőben?

Óh, a legjobbkor kérdezed (nevet). Szeptember 16-án egy nagyszabású eseményre készülünk, amire több nemzetközi hírügynökség is bejelentkezett. A Graphisoft Parkban fogjuk felavatni a világ első Satoshi Nakamoto szobrát. Mivel kilétét nem ismerjük, de a szellemiségét mindannyian magunkénak érezzük, a szobor arcának tükröződő felületében a saját arcunkat pillanthatjuk meg. Ez arra a kripto- körökben jól ismert jelmondatra utal vissza, hogy „We are all Satoshi”, azaz „Mi mind Satoshi vagyunk.”

Nyitókép: Unsplash

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ vagy ADD AJÁNDÉKBA a kurzust! 🎄 Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címr

Tovább olvasok