A sasvadász lány, aki egy férfiak uralta világban tört előre

A fekete hajú és bájos mosolyú Aisholpan Nurgaiv első ránézésre nem úgy néz ki, mint a legedzettebb és legrátermettebb vadászok. Azt hihetnénk róla, hogy a tinik megszokott életét éli, naphosszat a telefonon lóg barátnőivel.

A Mongol-Altaj kazahjainak leányát azonban ennél sokkal komolyabb dolgok foglalkoztatják. Korábban szinte elképzelhetetlennek tűnt, hogy ebben a férfiak uralta közegben egy nő vetélytársként lépjen a porondra. Már csak azért is, mert még a felnőtteknek sem könnyű egy 8-10 kilós sassal kergetni a rókákat és a nyulakat, nemhogy egy gyereknek.

Az elmúlt években azonban nagyot fordult a világ, épp az olyanoknak köszönhetően, mint Aisholpan. Ő az első nő, aki megnyerte a világ legjobb sasvadászainak versenyét, és diadala kazah nők ezreit inspirálja arra, hogy mutassák meg erejüket. Persze volt kitől örökölnie a bátorságát és elszántságát: édesapja, Rys Nurgaiv hetedik generációs sasvadász.

A férfi eredetileg legidősebb fiát tanította erre a tudományra, ám amikor a fiút besorozták katonának, beleegyezett abba, hogy gyermeke segítsen a juhok és szarvasmarhák terelésében. A kislány ügyessége és mozgékonysága hamar megmutatkozott, így édesapja elkezdte tanítgatni. Aisholpan jó diáknak bizonyult, ami nem véletlen. Kislány kora óta elvarázsolták ezek a fenséges ragadozómadarak, és arról álmodott, hogy apja nyomdokaiba lépve híres solymászmester lesz.

Az idősebb törzstagok eleinte erőteljesen ellenezték az ötletét.

Ennek egyik oka az lehetett, hogy számukra a vadászat sokkal többről szól, mint puszta időtöltés. Valójában hagyományőrző tevékenységről van szó, ami szorosan kötődik az identitástudatukhoz, a közösségen belüli elismertségükhöz. A másik pedig, hogy az akkor 13 éves kislányt nem tartották elég erősnek ahhoz, hogy megbirkózzon a szélsőséges időjárás viszontagságaival. (Mongóliában a nyár forró és száraz, télen pedig nem ritka a mínusz negyven fok.)

FORRÁS: FACEBOOK

Aisholpan azonban készen állt a kihívásra, apja pedig arra bátorította lányát, hogy legyen a tanítványa – ez önmagában is  figyelemre méltó tett egy olyan kultúrában, ahol ilyesmi korábban még nem igazán fordult elő. Családja kíséretében Aisholpan nekivágott az Altaj hófödte hegyeinek és a végtelen sztyeppének. Csak egyetlen cél lebegett előtte: megvalósítani dédelgetett álmát.

Nagyon nehéz út volt ez, tele kihívásokkal, ám Aisholpan hitt önmagában, és nem adta fel. Keményen küzdött azért, hogy bebizonyítsa: a sasvadászat nem csak fiúknak való! Kitartása és eltökéltsége sikert szült, hiszen első helyezést ért el az Arany Sas Fesztiválon, amelyen Mongólia legjobb sasvadászai versenyeznek.

Története felkeltette Otto Bell rendező érdeklődését.  A The Eagle Huntress néven futó, gyönyörűen fényképezett és drámai erejű  dokumentumfilmben párhuzamosan halad két történet. Az egyik egy bátor apáról és lányáról szól, akik megtörik az ősi hagyományokat. A másik pedig azt meséli el, hogy a közösségi médián keresztül hogyan talált Aisholpanra egy kíváncsi fotós.

„A film nagy hatással volt az életemre. A barátaim büszkék rám, és örülnek, hogy a kultúránkat megismertettem a világgal” – mondta a lány egy interjúban, aki egyébként megkapta a legmagasabb mongol állami kitüntetést, az Északi Sarkcsillag érdemrendet.

A végére még egy érdekesség. A Sony Pictures vezetőit is megihlette Aisholpan inspiráló karaktere, és ha lehet hinni a híreknek, egy több millió dolláros rajzfilmet fognak készíteni róla.

Nyitókép: Facebook

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂

Tovább olvasok