A szerelmem nem tudja elfogadni az elvesztésedet

Péntek. Sóhajtott fel Éva kitekintve a tisztára pucolt ablakon. Ezt is megcsinálta. Ő aztán nem várja meg a hanyag takarítónőt, hogy még jobban össze maszatolja a makulátlan irodájának ablakait…

Még mit nem! Nem adja alább a tökéletesnél, még ha csak egy omladozó vakolattal borított, koros irodaépület ablaktábláiról is van szó. Aki ő hozzá belép, az első pillanattól érezheti, hogy komolyan veszik az ügyét. Legyen az válóper, hagyatéki tárgyalás vagy csak egy szimpla adásvételi szerződés. Büszke volt magára, s volt is mire. A semmiből küzdötte fel magát és bár nem lett önelégült, hamar megtanulta a külvilág csak a tökéletest fogadja el tőle. Rajta ezt nem fog múlni…

A jogásznő elégedetten nézett végig íróasztalán, mindennel végzett erre a hétre és a jövő heti munkáit is előkészítette a folytatásra, de majd csak hétfőtől. Erre a hétre végzett. Bezárta irodáját és végig sétált a kihalt folyosókon. Egyedül volt a liftben, ahogy a parkolóházban is, ahogy kocsijához lépdelt. A héten először sietett haza. Érezte, hogy mennyire várja a párja. Az ő Ádámja. Hazafelé tartott, de nem akart üres kézzel beállítani. Semmi különös, csak egy újabb inget vett szerelmének. Rutinosan válogatott a ruhadarabok között, és valósággal felragyogott az arca, amikor megtalálta a tökéletes darabot.

Kép forrása: Midjourney

– Ez tökéletes lesz a páromnak! Imádja az ilyen ingeket! – mondta miközben elcsomagolta meglepetésnek szánt ajándékot és elköszönt a már ismerőssé vált eladóktól, bár az új kislánnyal még nem találkozott. Az irigykedve nézte Évát. A lépései, megjelenése, stílusa minden tökéletes volt. Őt biztos, nem teszik próbára a hétköznapok gondjai és még várja is haza az a jó képű férfi, akiről annyit áradozott, miközben kifizette a neki szánt ruhát.

– Ne irigykedj rá! – mondta szárazon idősebb munkatársa, aki már sokadszor szolgálta ki a városszerte ismert asszonyt. A fiatal kis csaj elhűlve hallgatta Éva életének rövid történetét, és a végére szánalmat érzett az üzlet ajtaján ki sétáló nő után tekintve, nem pedig csodálatot…

A lépcsőházba érve találkozott a szomszéd Magdikával. A nyugdíjas asszony mindig friss hírekkel látta el a társasház lakóiról és a környék történéseiről. Éva illedelmesen váltott pár szót az idős asszonnyal, de nem szeretett pletykálkodni, párjára hivatkozva kimentette magát és a második emeleti lakásukba indult. Magdika fejét csóválva nézte a lépcsőn fel siető Évát.

– Olyan okos nő, kár érte! Vajon miért nem tudja elfogadni azt, ami elmúlt? – morfondírozott, miközben újabb beszélgető partner után nézett.

Éva hangos köszönéssel lépett be lakásukba. Ádám cipője a helyén, kabátja a fogason lógott mégsem felelt senki csak a központi fűtés halk zajai neszeltek a radiátorokban. A nő mégis oly természetesen kérdezgette párját hogyléte felől, minta bármelyik pillanatban választ kapna. Mosolyogva vette elő a meglepetésnek szánt inget, majd a gardróbhoz lépve beakasztott a többi mellé. Keze finoman végig futott a hibátlan rendben sorakozó darabokon, mintha csak férjét érintené. Néhányan még ott lógott a címke…

Éva újabb magányos hétvégre készült, társa csak egy üveg vörösbor volt. Ádám kedvence évjáratából öntött egy-egy pohárral. A komódon lévő gyász szalaggal átkötött képhez lépett és mellé helyezte a félig töltött borospoharat. Megszokásból koccintotta össze a poharakat majd a hintaszékébe ült és magára borított bolyhos takaróját. Lassú ritmusban ringatni kezdte magát, míg mélyre száműzte könnyeit.

– El se tudod képzelni Ádi, milyen hosszú és fárasztó hetem volt! – mondta a képre nézve, majd belekezdett az elmúlt napok elmesélésébe. Olykor hallani vélte, ahogy Ádám helyeslően morog, vagy csak mély levegőt vesz nem tetszését ily szolid módon kifejezve, mint mindig. Éva hálás volt, hogy ott van vele, még akkor is, ha csak ő érezte elvesztett szerelme közelségét…

Nyitókép: Midjourney

Tovább olvasok