Anyám megmondta: többgyerekes nővel ne kezdjek!
Sajnos megint a szívemre hallgattam a legutóbbi párkapcsolatom során – ahelyett, hogy az észérveket helyeztem volna előtérbe. Éva is, én is túl voltunk egy váláson.
Korábbi házasságunkból mindketten két gyerekkel indultunk útnak és próbáltuk meg a lehetetlent: összejönni, boldogulni. Mégpedig úgy, hogy az jó legyen mindenkinek. Úgy kezdődött a kapcsolatunk, mint bármelyik másik. Találkozgattunk, jókat beszélgettünk, élveztük egymás társaságát. Nagyon jól megértettük egymást, sok közös vonás volt a sorsunkban, az érdeklődési körünk is szinte azonos volt.
Még filmekből, könyvekből is ugyanazt a stílust szerettük, így soha nem volt kínos csend a randik közben. Mindig volt miről beszélgetni. A gyerekeink kamaszkorban voltak, és kb. kéthetente voltak a másik szülőnél. Ekkorra tudtunk olyan programokat tervezni, amik csak kettőnkről szóltak. Ilyenkor elmentünk édeskettesben kirándulni, esetleg wellnessezni.
De az is jó volt, ha „csak” otthon voltunk és szerettük egymást reggeltől estig. A baj akkor kezdődött, amikor felborult a láthatási program, és minden hétvégén otthon voltak valamelyikünk gyerekei. Innentől kezdve nem lehetett csak magunkra gondolni, nem csinálhattunk kettesben semmit. Nem mehettünk el sehova úgy, hogy ne lett volna kíséretünk.
Ez még nem lett volna „válóok”, mert azért így is jól éreztük magunkat. De amikor Évi volt férje külföldre ment dolgozni, és már nem fizetett gyerektartást sem, még ezek a félig-meddig szabad hétvégék is megszűntek. Mivel négy gyerek és két felnőtt nem fért el egy személyautóban, kisbuszt kellett bérelni, ha kirándulni mentünk.
FORRÁS: UNSPLASH
Ez pedig nem olcsó mulatság, még akkor sem, ha annak ellenére is ketten osztoztunk a költségen, hogy Évinek nagy érvágás volt a gyerektartás elmaradása. Anyám annak idején figyelmeztetett: ne kezdjek olyan nővel, akinek egynél több gyereke van, hiszen az csak baj forrása lehet. Igaza volt, rá kellett volna hallgatnom.
Hiszen így anyagilag nem engedhettünk meg magunknak, hogy jól érezzük magunkat. Már a közös kirándulást sem tudtuk megoldani, mi lett volna a jövőben az iskoláztatással, különórákkal? Arról nem is beszélve, hogy ennyi embernél egy szimpla vacsora vagy ebéd összeállítása is majdnem annyi, mint egy családi összejövetel levezénylése.
Nekem még csak-csak jó lett volna a kapcsolatunk, elfogadtam a sorsunkat olyannak, amilyen. Ám Évi kezdett belefáradni a sok lemondásba, sokat panaszkodott, hogy ez így nagyon nem jó. Nem tudtam a szívemet kihagyni a kapcsolatunkból, olyan szerelmes voltam, mint korábban soha. Eszem ágában sem volt szakítani a nehézségek miatt.
Ő azonban végül megelégelte a problémákat és szakított velem.
A legnagyobb pofáraesés nem az volt, hogy véget vetett a történetünknek, hanem az, hogy már két hét múlva megláttam egy másik pasival kézen fogva. Mint kiderült, már akkor ismerkedtek, amikor mi még együtt voltunk. A férfi pedig folyamatosan győzködte arról, hogy ne legyen együtt egy ilyen csóróval, mint én, amikor mellette sokkal jobb, gontalanabb élete lehetne.
És valóban – igazi álompartinak bizonyult Éva számára. Az ideális körülményeket választotta a lemondásokkal járó, de szeretetteljes élet helyett…
Nyitókép: Unsplash
Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂
