Anyám nem szoptathatott, mert koraszülött baba voltam!

Anyám nem szoptathatott. Igen, nem arról van szó, hogy nem tudott volna, vagy nem akart volna, mert úri huncutságból sajnálta a mellei formáját. A mi esetünkben arról volt szó, hogy a protokoll nem engedte.

Merthogy képes voltam hamarabb érkezni a kelleténél, így aztán mehettem az inkubátorba, anyám meg haza a babája nélkül. Persze mindenki azt mondta neki, örüljön, hogy életben van. És természetesen azt is, hogy az orvosok, ápolók csak a munkájukat végzik, legyen együttműködő, és ugyan ne bőgjön már folyamatosan!

Hiszen maga vállalta, hogy a középkora hajnalán (anyám 39 évesen szült, 32 évvel ezelőtt) még egyszer életet akar adni. Tudta, hogy ez rizikós, akkor most viselje méltósággal a terheket. Ilyen és ehhez hasonló cifrábbnál cifrább mondatok hangoztak el a csecsemőosztályon, ahová anyám naponta háromszor járt, hogy azt a minimális időt a csöppségével tölthesse, akit olyan nagyon várt.

Azt most talán ne is cincáljuk szét, hogy az egészségügyi dolgozóknak semmi, de semmi joguk nem lenne – 32 évvel ezelőtt sem lett volna – az ítélkezéshez. Mert hát mit tudhattak ők arról, hogy anyám milyen viszontagságok, lelki gyötrelmek során jutott el oda, hogy 38 éves korában végre mert teljes szívből szeretni. Majd belevágni abba, hogy megajándékozza élete szerelmét a földi világ legnagyobb csodájával, a gyermekkel.

Ezek nem az én szavaim, ezeket ő érezte így. És mivel a 148 centijéhez (amit mindig 150-re kerekített) jó adag kurázsi is jutott, így nem volt kérdés, hogy ha a teste még megfogan, akkor babát fog szülni. A baba pedig jött, és minden riogatás ellenére szépen fejlődött. A bökkenő csupán annyi volt, hogy hamarabb akart kibújni. Az orvosok számítása szerint 2 hónappal. Anyám szerint csak 6 héttel.

A szülés közben nem lépett fel komplikáció, és nem születtem nagyon pici súllyal sem. Már egy korababához képest. Ám ez mit sem változtatott azon, hogy követni kellett a protokollt, és a szülés előre kiírt időpontjáig csak egy üvegbúrán keresztül érintkezhettem a világgal. Meg anyámmal. A nővel, aki mindennél jobban szerette volna megélni, hogy a két nagy gyermeke mellé (mások szerint már “öregen”) érkezett egy pici.

Szerette volna végre a maga teljességében megélni, hogy szerető, támogató kapcsolatba, immár valóban szerelemből szült. 

De nem lehetett, mert az előírások felülírták a valóságot. Nem nézték, hogy itt ugyan papíron korababa van, de az adatai, a fejlettsége alapján nem igényelné a két hónapos üvegkalitkát. 1989-ben még senkit nem érdekelt a valóság. Követni kellett a bevett gyakorlatot. Így aztán anyámnak maradt az a napi háromszor 20 perc, amikor beszívhatta a babaillatot.

FORRÁS: UNSPLASH

Az meg senkit nem érdekelt különösebben, hogy hogyan oldja meg a naponta többszöri kórházba bejutást, a bemosakodást és a lelki terhet, hogy bár szeretné, de nem tudja szoptatni a babáját. Pedig volt teje még az elején, az első pár napban. Aztán valószínűleg az ideg, az elszakítottság és az igény szerinti szoptatás teljes kiiktatásával szinte teljesen elapadt.

Így aztán a percrepontos találkozásaink alkalmával együtt sírtunk. Azt hiszem, nem kell ragozni, hogy pokoli két hónap volt ez a családomnak. Azt pedig még most is fáj leírni, hogy életem első két hónapjában apám még csak a kezében sem tarthatott. Az inkubátor mellé sem jöhetett be. Csupán egy ablakon keresztül leshette meg a kislányát.

Nyilván örültek, örülünk, hogy életben maradtam. Nem ez a kérdés, hanem az, hogy ez lehetne másként is. Lehetne egyénre szabottan is dönteni az egyes helyzetekben. Lehetne ismerkedni (ahogy azóta már Magyarországon is egyre elterjedtebb) a kenguru módszerrel. Mert persze az a legfőbb, hogy életben vagyok. Csak az nem mindegy, hogy az ember életének első szakaszában mit él át, hogyan fejlődik az idegrendszere, immunrendszere.

Az kétségtelen, hogy felnőttem anyatej nélkül, de ki tudja, talán, ha nem így kellett volna lennie, akkor nem küzdenék ma is egy sor emésztési, felszívódási problémával. Nem állítom, hogy ez az ok, de jó lenne, ha ezt egy az egyben ki lehetne zárni.

Nyitókép: Unsplash

‼️😎 NYEREMÉNYJÁTÉK 😎‼️

Mindig is vágytál rá, hogy egy különleges, egyedi tervezésű kabátban sziporkázz? 😎 Most itt a lehetőség, hogy nyerj egy eredeti Makány Márta darabot! 🤗 Részvételhez kattints a FACEBOOK oldalunkra!

Tovább olvasok