A szociális munka napján, november 12-én elismerjük a szociális munkát végzőket, azokat, akiknek a munkájáról a legkevésbé tudunk részleteket. Legfeljebb elképzeljük, hogy mit is csinál nap mint nap egy egyetemet végzett „szocmunkás”, azaz egy szociális szakember. 

A szociális szegmensben dolgozók azokon a családokon, gyermekeken, felnőtteken segítenek, akik megrekednek az életük valamelyik területén, társadalmi-gazdasági szempontból kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek. A szakemberek tanulnak pszichológiát, szociológiát, pedagógiát, jogot – hiszen segíteni másokon nagy felelősség.

Nem oldják meg mások helyett a problémáikat, de megmutatják nekik a helyes utat. Szociálisan érzékenyek, empatikusak, olyan emberek, akikre mindig lehet számítani. Akkor is helytállnak, amikor már mindenki feladta, és azokkal is foglalkoznak, akikről már mindenki lemondott. A munkájuk és az érte kapott hála láthatatlan.

Puchreiner Nikolett 34 éves, és évek óta él az utcán. Nem iszik alkoholt, nem dohányzik. Hajléktalanellátásban részesül, és megváltozott munkaképességű. A hajléktalanellátás azokon az embereken segít, akik a legsúlyosabb szociális problémákkal küzdenek, akik elveszítették a lakásukat, az otthonukat. Ez a kilátástalan helyzet gyakran az egészségügyi problémáikat is súlyosbítja. Nikolett hálás az őt éveken keresztül segítő szociális munkásoknak.

– Niki, mióta élsz az utcán?

– Családi okok miatt már 2013-ban is az utcán voltam, akkor volt egy nagyon iszákos időszaka a szüleimnek. Hetenként jártak ki a rendőrök, mert apám késsel fenyegetőzött. Nem bírtam otthon élni, otthagytam őket. 2014 telét a Máltai Szeretetszolgálat egyik melegedőjében töltöttem a fapadon. Azon a helyen, ahol napközben mostak az emberek, letettem egy matracot esténként.

2015. február 11-én megtörtént a tragédia: édesapám 99 késszúrással megölte édesanyámat. Aznap volt apám születésnapja. Tettéért 17 év szabadságvesztést kapott, másodfokon 14 évet szabtak ki rá. Nem tudtam megtartani az önkormányzati lakásunkat, és végleg az utcán kötöttem ki. Egy fizetős szállóra kerültem, ez 6000 forintomba került havonta. Most is hajléktalanszállón alszom.

– Te hogy látod, javult azóta a hajléktalanellátás?

– Vannak felújítások, nyíltak új szállók, ami elromlik a szállókon, azt megjavítják. Nekem nagyon jó, hogy ezt az RSZTOP-os tálcás vacsorákat kapjuk. (RSZTOP – Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program. Ez a program a megfelelő étkezés hiányát igyekszik pótolni.) A tálcát lefóliázzák, és mikróban tudjuk megmelegíteni.

Ha hét közben megmarad az étel, akkor hétvégén is azt esszük. Mikor 2013-ban az utcára kerültem, akkor a szállón egy darab zsíros kenyeret kaptunk vacsorára. Aztán egy iskolából hozták át nekünk a megmaradt ételt, és azt osztották szét.

– Hogyan telnek a napjaid?

– Reggel felkelek, megreggelizek egy melegedőben, összegyűjtöm az ételt, aztán déltől négyig dolgozom.

– Több most a szociális munkás szerinted, mint 2013-ban volt?

– Nem hiszem, de többet foglalkoznak velünk. Engem néha megkeresnek, kiválasztanak, verset tanulunk, elszavaljuk, énekeket tanulunk, gyakoroljuk, előadjuk. Egy Junior Prima díjas énekesnő egyszer dalt is írt rólam. Guessous Majda Mária, művésznevén Mesi, „megzenésítette” az életemet.

– Most talán van remény arra, hogy kilábalj a hajléktalan életből.

– Igen, most két lehetőségem is van, a szociális munkások segítenek, reménykedem abban, hogy sikerül.

– Sok nehézségen mentél keresztül. Mondtad már nekem többször, hogy a hited segített megtenni ezt az utat. Mit jelent neked a hit?

– Nekem nagyon sokat. Ha nem lenne hitem, én már rég halott lennék. Anyám haláláig nálunk tilos volt a vallás gyakorlása. A szüleim nem voltak vallásosak. Én nem mehettem templomba. Ha templomba mentem, leszidtak: a templomba járás fontosabb, mint a kutyasétáltatás?

Katolikusnak kereszteltek, nem értették, hogy miért járok baptista templomba. Volt egy szomszédunk, aki elvitt magával vasárnaponként egy baptista gyülekezetbe. Engem ez tart fenn az életben. Mindig mindent megkaptam, amit kértem Istentől, ha nem is azonnal.

– Édesapád néhány év múlva szabadulhat. Szeretnéd tartani vele a kapcsolatot?

– Ezt még nem döntöttem el. Egyik felem szeretné, de a másik felem nem. Istenre bízom a döntést.

Aki szeretne Nikinek segíteni, megteheti az „Első 80 év” Facebook-oldalon keresztül.

Kereskedő Emőke

Nyitókép: Unsplash