Apu, talán egyszer megbocsátom, hogy bántottál!

Múltkor hallottam a tévében egy mondatot, amire felkaptam a fejem. „A megbocsátás az az illat, amit az ibolya hint a cipősarokra, ami eltapossa őt.”

Nagyon megfogott ez a Mark Twain idézet, főleg mivel én is küzdök a megbocsátással, méghozzá édesapámmal kapcsolatban. Amikor valakinek mesélek apuról, mindig azzal kezdem, hogy előre mentegetőzöm, miért volt olyan, amilyen. „Katona volt, egy baleset miatt leszerelt, majd szívinfarktust kapott, éppen a születésem előtt egy hónappal, emiatt a rendőrséget is ott kellett hagynia. Hát mégis mit tehetett volna, mint hogy ivott?”

Észre sem vettem sokáig, hogy én magam mentem fel a tetteinek felelőssége alól, miközben ő ezt sohasem tette. Sőt. Nagyjából 16 éves lehettem, már évek óta nem élt velünk, amikor egy családi balhé közepette – miközben ő szokásosan a világáról sem tudott, olyan részeg volt – nekiszegeztem a kérdést:

– Mégis, hogy voltál rá képes? Hogy tudtál három-négy-öt éves gyerekeket rommá verni? 

Sosem fogom elfelejteni a tekintetét, ahogy rám nézett és csak annyit válaszolt:

– Mert kis köcsögök voltatok. 

Akkor éjszaka vettem be életemben először nyugtatót, utána jelentkeztek nálam először pánikrohamok és estem életemben először depresszióba. Mindezek ellenére mindig is vágytam rá, hogy a közelében lehessek. Amikor leszokott az alkoholról és megpróbált változtatni az életén, én segíteni akartam. Vele akartam lenni, bízni akartam benne.

Elhittem, hogy egy olyan ember, aki 25 éven keresztül ivott és verte a szeretteit, megváltozhat. Esélyünk sem volt kideríteni, ez így van-e. A sokévnyi önpusztítástól a szíve feladta a küzdelmet, éppen akkor, amikor már jó útra tért. Szeretem az álmokat. Álmainkban újra együtt lehetünk azokkal, akikkel a való életben már nem.

Öt éve már, hogy elment apu. Én azóta sok mindenen keresztül mentem: depresszió, öngyilkossági kísérlet, külföldre költözés, hazaköltözés, munkahelyváltás. Az álmaimban viszont néha vele vagyok. Olyankor csak beszélgetünk, vagy csak őt figyelem, ahogy beszél. Megfogom a kezét és csodálom. Azok a hatalmas, férfias kezek, amik olyan sokszor bántottak!

Mégis, ilyenkor biztonságot érzek, amikor foghatom őket. Néhányszor álmodtam csak vele, és olyankor minden jó volt. Pár hete viszont az álmaim reálisak lettek. Apu nem jött el a ballagásomra, csak utána állított haza részegen és megvert. Pár nappal később egy börtönben találkoztunk, ahova azért zárták be, mert bántotta a családját. Mind a két álomból zokogva keltem, és napokra magam alá zuhantam.

Dühös vagyok, ordítani tudnék, de nem a nagyvilágba. Vele akarok üvölteni. Számon akarom kérni, újra és újra, amíg azt nem mondja, hogy „Sajnálom, megbántam, tudom, mit tettem és sajnálom.” Ezt viszont ő már soha nem fogja kimondani. Nekem kell megtalálnom a lelki békét, a bocsánatkérés nélküli megbocsátást.

Néha azt gondolom, hogy sikerült, hogy az iránta érzett haragom már nem nyomja a szívemet. Aztán rájövök, hogy mégis. Néha nem tudom, kire haragszom jobban. Rá, a tettei miatt, vagy magamra, amiért képtelen vagyok rajta túllépni.  Még tanulom, hogy ezek az érzések elférnek bennem. Lehetséges, hogy sosem fogok tudni neki igazán megbocsátani.

Lehetséges, hogy néha éjszaka felriadok majd, mert újból érzem a pofonokat gyermeki arcomon.

Aztán majd lesznek éjszakák, amikor álmomban hozzábújok, ő megölel, és mesél egy történetet a katonaságról. Arról, ahogy megismerte anyut. Én pedig majd simogatom a kezét, amitől régen annyira féltem. Talán egyszer majd büszkén csak annyit mondok: „Apu katona volt.” És nem folytatom tovább, mert lehet, hogy be tudom tenni a múltat egy dobozba. Egy olyan dobozba a lelkem mélyén, amelyben megnyugodhat az emléke, amelyben kitörlődnek a fájdalmak. Amelyben apu csak egy katona volt.

Lelkisegély Szolgálat elérhetőségei:

Ingyenesen elérhető zöld szám mobilról és a legtöbb szolgáltatótól: 137-37

Normál díjas vonal: +36 1 329 33 80

SKYPE mindennap 18-23 óráig: „segelyvonal”

Chat: http://chat.hatter.hu hétfőn és szerdán 18-23 óráig

Email: lelkisegely@hatter.hu

Nyitókép: Unsplash