Azt azonban megdöbbenve olvastam nem olyan régen, hogy az emberek szerint – még nők szerint is! – nem „romolhat” el egy nő odalent szülés után, és minden teljesen természetes módon visszaáll a régi kerékvágásba. Csak úgy önmagától. Hogy ez a vélemény ilyen nagyon természetes lett, nagyban annak köszönhető, hogy akik pórul jártak – nincsenek kevesen… – nem mesélnek.

Persze, nyilvánvaló: ez mélyen magánügy. Mégis azt hiszem, vannak dolgok, amikben úttörőnek kell lenni, hogy segíts másoknak, vagy egyáltalán csak felkészítsd őket a váratlanra, hogy ne lepődjenek meg. Én szélsőséges változásról nem tudok beszámolni, ha be tudnék, megtenném. Ám azt elmondhatom, hogy szülés előtt bizony feltérképeztem a lehetőségeket, és a párommal is átbeszéltük mind a műtéti, mind a lézeres visszaállító beavatkozás lehetőségét.

Mert úgy voltunk vele, ha valami balul sül el, igen is változtatni akarunk rajta. Hiszen, ha van lehetőség, miért elégedjünk meg azzal, ami nem jó? Így kicsit nyugodtabb voltam, mert tisztában voltam vele, mi az, amit tenni lehet baj esetén. Aztán ahogy beszélgettem a környezetemben élő emberekkel, az is teljesen változó volt, hogy a pár női vagy férfi tagja félt egy komolyabb problémától ennek kapcsán.

De sajnos van olyan, akinek teljesen megkeserítette a változás nemcsak a szexuális -, hanem a házaséletét is, hogy az a kis csoda nem éppen csodálatos módon távozott… Ha túl vagyunk a szülés utáni “punci sokkon”, csak az első szex alkalmával derül ki, hogy mennyire vészes a helyzet, avagy egyáltalán nem az. Ám igazából ez egy hosszabb folyamat, és még ekkor sem kapunk egyértelmű képet róla.

6 hét. Nem véletlenül adnak az orvosok ennyi időt a regenerálódásra, hiszen basszus! Ott kijön egy kisember! Ha nincs gátmetszés, akkor is meg kell gyógyulnod, ám ha van… Nekem speciel az fájt a legjobban utána. Lehet hallani, hogy nem mindenki bírja kivárni ezt a 6 hetet, pláne, ha már a terhesség utolsó hónapjaiban sem volt szexuális élet.

Ám azt tudni kell, hogy ez a 6 hét nincs kőbe vésve a másik oldalról sem. Ez nem egy olyan dátum, amit a naptárban piros karikával kell megjelölni, a KÖTELEZŐ szó kíséretében! Minden nő maga érzi, hogy felkészült-e már rá, szeretné-e. Bizonyára itt nagyban közrejátszik a szülésélmény és az eltelt hetek tapasztalata is.

Nem gondolnám, hogy egy állandóan hasfájástól síró, 0-24 órás újszülött mellett a libidó olyan kirobbanó lenne…

Ami viszont egészen fix az első (pár) szexet nézve – mindegy, hogy ez 6 hét múlva jön el, avagy hónapok múlva -, hogy a NŐ diktál! Teljesen mindegy, régen mi volt, mennyire vagy alfahím, mennyire vagy macsó, hogy menetrendszerűen az ágyra vágtad se szó, se beszéd. Ezt most egy ideig felejtsd el – kivétel ez alól, ha a nő akarja így, mert jólesik neki.

FORRÁS: UNSPLASH

Azt hiszem, itt a legfőbb irányvonal nem más, mint a türelem. Talán az „új” első előtt mindannyian izgulunk kicsit, és ha nem érezzük magunkat biztonságban, gyengéd és értő kezekben, akkor még stresszesebb az egész. Főleg, ha ezek mellé valamifajta elvárás is társul. Akár saját magunkkal szemben, akár a másik fél felől.

Hagyj magadnak, magatoknak időt, hiszen bármekkora lepedőakrobaták voltatok előtte, vélhetően nem ez lesz a legfontosabb tényező egy ideig. És ezt meg kell érteni a férfinak is, ha tetszik, ha nem. Ilyenkor az a fontos, hogy feltérképezzétek, mi az ami változott – ha változott -, nektek ehhez hogy kell idomulni, hogy jó mindenkinek.

A türelem mögé fog beállni a tested is, hiszen ép ésszel szinte felfoghatatlan kihívást vitt végbe azzal, hogy kihordott és megszült egy kisbabát – vagy akár már többet is életed során. Így igenis, tartozol neki annyival, hogy ne zsigereld ki. Hagyd gyógyulni, nyugodni, és szeresd annyira, amennyire akkor szeretted, amikor egy új élet növekedett benne!

Nyitókép: Unsplash

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ vagy ADD AJÁNDÉKBA a kurzust!  Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címr

The post Szülés utáni szex: Minden megváltozhat, jobb, ha felkészülsz! appeared first on Igazinő.

Persze ehhez ugyanúgy hozzátartoznak a finom, érzéki szeretkezések, mint a kemény dugások. Biztosan mindenkinek volt része ilyenekben a saját kapcsolatán belül, de sajnos csak főleg az első időszakokban. Amit én nagyon nem értek. A saját házasságomban sem.

Beszélgetek a haverokkal, és egyre-másra derül ki, hogy milyen sokuknál van ebből hiányérzet, zűrzavar, ami aztán feszültséget, adott esetben hűtlenséget szül. Egyszerűen a szexualitás leépül egy idő után, és ez nekem sehogy sem fér a fejembe. Hiszen, ha évek óta együtt vagy valakivel, akkor ennek a görbének nem lefelé kellene mutatni, hanem épphogy felfelé ívelni.

Hiszen idővel sokkal bátrabbak, őszintébbek az emberek – elvileg -, valahogy mégis olyan kevés párnál működik ez jól. A legszebb az egészben, hogy sokszor mindkét fél többre vágyik, no de néma gyereknek… Ha nem beszélnek, hogyan derülhetne ki, hogy kipróbálnának különböző játékokat, ágyon kívüli jeleneteket? Esetleg izgatja a másikat, ha nem csak ketten vannak, és így tovább…

Ennek igazából csak a képzelet és a személyiség szab határt. Ám úgy látom, általában nemhogy játékok meg kreatív szeretkezés nincs, de sokszor már annak is örülni kell, ha a libidó milyensége egyezik. Mert amíg az egyik vágyna – ne legyünk nagyétkűek – heti 1-2 összebújásra, addig a másik elvan akár hetekig, hónapokig is úgy, hogy nincs semmi testiség. És jönnek az idióta kifogások mindkét fél részéről…

Mert azért vannak ám nekem női ismerőseim, akik a kevés szexről panaszkodnak! Szóval baromság, hogy mindig csak a nők jönnek a fejfájás dumával. Mindkét nem hajlamos rá. Fáj a fejem, fáradt vagyok, stresszes vagyok, a csillagok éppen nem úgy állnak, a bolygók nem úgy forognak, a gyerek foga meg éppen kijött, vagy pont nem. A legnagyobb hazugságokkal is képesek előállni kifogás gyanánt, amire nem mondom, hogy mindig kamu, de…

És a legdurvább, hogy szerintem sokszor saját maguk sem tudják a választ, miért nem kívánják a szexet.

Néha azt gondolom, bennem van a hiba, hogy nem elégszem meg csak az érzelmekkel, és a szex nálam ugyanolyan fontos szükséglet, mint az evés vagy az alvás. Sokkal jókedvűbb, energikusabb vagyok, ha van otthon valami. Igaz ez a szimpla testiség részére, és arra is, hogy ilyenkor érzem: a feleségemnek még mindig fontos vagyok. Hogy kíván, szeret, és még mindig férfinak tekint.

FORRÁS: PEXELS

Csak sajnos ez egyre ritkább, amitől viszont idegbeteg vagyok. Annyiszor gondoltam már, hogy akkor cseszd meg! Ha te nem vagy hajlandó, majd megyek máshova! Aztán valami mindig otthon tart. Még…Néha marha nagy lelkierő kell még ahhoz is, hogy a panaszkodó ismerőseimet ne biztassam félrelépésre. Mert mintha az emberek nem fognák fel, hogy az élet mennyire baromi rövid.

És nem, ez nem csak a szexről szól. De ha már kaptunk egy ilyen örömforrást, miért nem élünk vele? Hát hülyék vagyunk mi, emberek?! Mégis mikor akarunk hancúrozni? Amikor már zörögnek a csontjaink, és a járókeretre támaszkodva próbálunk teljesíteni? Baromság. Az a baj, hogy az embereknek már természetesebb csak az érzelmekre hivatkozva hűséget várni a másiktól, mint a kapcsolaton belül minden adott lehetőséggel élve kifejezni az érzelmeiket…”

Laci történetét Tóth Zsuzsa jegyezte le.

Nyitókép: Pexels

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ vagy ADD AJÁNDÉKBA a kurzust!  Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címr

The post Igenis, a szexből (is) tudom, hogy szeretsz! appeared first on Igazinő.

„A társadalom leírja a kisgyerekes anyákat valamilyen szinten. Igen, többnyire a gyerekekkel éljük az életünket, amíg kicsik, ám nekünk is akadnak olyan történeteink, amik közel sem róluk szólnak. A fiatal független, vagy a gyerektelen párban élő nők például abszolút nem látnak bennünk “ellenfelet”, ami azért kicsit ciki ránk nézve.

Nem abból a szempontból gondolom, hogy elvesszük a párjukat, miért tennénk? Hanem egész egyszerűen tök kizártnak tartják, hogy mi valamiféle riválisok lehetnénk a számukra. Tévednek. Itt csak az a bibi, hogy nem igazán a mi szemszögünkből van félni való, vagyis nem minden esetben, hiszen olyan is akad, hogy egy unatkozó anyu szórakozást akar.

Én sosem voltam bombanő, de rossz csaj sem. Még most, a gyerekek után is adok magamra, igyekszem csinosan öltözni, szóval alapvetően az igényesebb anyatársadalmat képviselem. És ha van egy elfogadható külsőd, amellett, hogy te azért már tudod, mit akarsz két lábbal a földön, az bizony gyilkos páros tud lenni. Ha használják…

Aztán arra lettem figyelmes, hogy az elmúlt pár hónapban/évben meg sem tudom számolni, hányszor léphettem volna félre, ha akarok. Többször, mint fiatalabb koromban. Nem kifejezetten új emberek jöttek az életembe, hanem inkább az ismeretségi körömből kaptam ajánlatokat. Hogy azért, mert tényleg kívánatosnak találnak? Vagy csak azért, mert már minden utat végigjártak, és csak ilyen “vészmegoldás, hirtelen nincs jobb” vagyok? Fogalmam sincs.

FORRÁS: UNSPLASH

De a lényeget tekintve ez mindegy is, hiszen a fiatal, zsenge és csodaszép lányok között is van bőven, akiket csak használnak. Különböző korosztály próbálkozott, különböző beosztással, státusszal, egyvalamiben azonban mindegyik megegyezik: családapák. Akikről bizony azt hiszi a párjuk, hogy a családjukért élnek. Ez így is van, csak éppen a szabadidejükben egy picit másért is akarnak…

Aztán ha elbeszélgetnék egyik-másik feleségével, úgy teljesen őszintén, biztosan van olyan, aki gyanakszik, hogy az ő feddhetetlen párja nem is annyira az. Hogy ezután mi történik, az szerintem személyiség kérdése. Van, aki szemet huny, mert úgy van vele: amíg otthon megkap mindent, mit pattogjon? Aztán van az, aki igazából otthon sem kap meg mindent, mert adott esetben a törődést, a figyelmet – és olykor a pénzt is – máshova viszi a kedvese, és az asszony csak a bizonyítékra vár, hogy léphessen.

De talán a legrosszabb azoknak, akik teljesen naivak, vakon bíznak, közben pedig nem kellene. És ha egy ilyennél kiderül a turpisság, akkor jön a teljes összeomlás…

Nem tudom: ezek után a saját kapcsolatomról mit gondoljak? A párom is sokat dolgozik, a munkájából kifolyólag jön-megy mindenfelé. Kérdés, hogy tényleg mindig csak arra viszi az útja, amerre dolga van, vagy esetleg akad némi kitérő is? Nem gondolnám egyébként, de ezek után én már bárkiből bármit kinézek. És jobb egészségesen gyanakodni – hisztik és jelenetek nélkül -, mint tök naivan, vakon lenni, mert abból lehetnek az igazi nagy pofáraesések.

Kíváncsi voltam, és megkérdeztem pár „rajongóm”, hogy oké, de miért pont én. Vannak nálam sokkal jobb nők, ráadásul gyerek nélkül, akivel nem kell agyonlogisztikázni a dolgot, mert könnyebben megoldott a találkozó, mint egy anyukával. Volt olyan, akinek a személyem és a külsőm tetszik – legalábbis ezt mondta -, és nagyon nem érdekli, hogy egyébként anyuka vagyok, teljesen el tud vonatkoztatni ettől. Bár, ha belegondolunk, ha meglátunk egy jó pasit, a mi szemünkben is csak másodlagos, hogy apuka-e, vagy sem…

Aztán volt olyan is, aki kerekperec bevallotta: amellett, hogy tetszem neki, úgy érzi, egy biztonságos pálya vagyok. Mert tart annyira komolynak, hogy ha valami lehetne köztünk, nem fecsegnék, hiszen nekem ugyanannyi vesztenivalóm van, mint neki. Ugyanis szingli, fiatal nővel azóta kizárt, mióta belefutott egybe és elkezdte zsarolni „szerelem” címén.

És ezt már nem először hallom… Ugyanannyi vesztenivaló! Talán itt a kulcs. Így már érthető számomra is, hogy ezek a férfiak miért tartanak minket inkább alkalmasabbnak ilyen „szerepekre”. Az azonban nagyon nem világos: ezek szerint így működne a világ? Csak most, vagy ez mindig is így volt?

Mert akkor egy óriási illúzióban élünk, ami ezek alapján bárhol, bármikor, bárkinél örökre eltűnhet. Én nem ítélem el ezeket a férfiakat, mert a saját szemszögükből biztosan megvan mindegyiknek a saját igazsága, és hát a nők között is vannak vadászok. Nem is kevesen…”

Nyitókép: Unsplash

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ vagy ADD AJÁNDÉKBA a kurzust!  Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címr

The post Egy szexi anyuka könnyebben elszereti a pasid, mint egy húszéves! appeared first on Igazinő.

A békülős sz*xre többnyire kétféleképpen reagálnak az emberek: van, aki örül neki és szívesen benne van, mások – és talán ők vannak többségben – nem igazán pártolják. Persze ott egy harmadik kategória is, akik ugyan belemennek a másik fél felkérésére, de egyáltalán nem élvezettel.

Kétségtelen, hogy vannak esetek, amikor csak apróbb vitákat, nézeteltéréseket akarunk enyhíteni vele. Akkor még talán működhet is. Hiszen csökkenti a feszültséget, a frusztrációt, segíthet a stresszen, amely gyakran alapból a konfliktusokhoz vezet. Az együttlét során a pár tagjai közelebb kerülhetnek egymáshoz, és segíthet abban is, hogy megértés alakuljon ki közöttük.

Ezzel szemben vannak olyan emberek, akiknek eszük ágában sincs békülős kufircba belemenni, egész egyszerűen képtelenek rá. Főleg akkor, ha mélyebben sértettek. Ők gyakran azt sem akarják, hogy a másik hozzájuk szóljon, nem még azt, hogy hozzájuk érjen. A puszta jelenlét és az, hogy egy levegőt kell szívni is zavaró számukra, így a sz*x biztosan kizárt. Idő kell nekik a feldolgozásra, arra, hogy újra kommunikáljanak, kapcsolódni tudjanak, és ez valahol egy magától értetődő, intelligens reakció, hiszen megbeszélés helyett nem elégednek meg valamiféle eltussolással.

De talán mind közül a legrosszabb, már-már legbetegebb kategória a harmadik eset, amikor az egyik fél erőlteti, kedvese pedig csak azért megy bele, mert fél nemet mondani. Hiszen, ha nemet mond, akkor még nagyobb lesz a szakadék közöttük, és akkor ő hibásabb lesz az elutasítással. Ezzel a békülős sz*x egyfajta manipulációs módszerré is válik, és vannak, akik ezt rendszeresen alkalmazzák is.

Az még a finomabb verzió, ha tényleg csak a kibékülés reménye mozgatja őket és nem az, hogy az aktus során durvábban megbüntessék a társukat a vélt vagy valós sérelmekért, ami szintén nem új keletű. A pszichológia már elég régóta használja a „gyűlölet-sz*x” kifejezést, és az ilyen együttlétek bizony jó eséllyel torkollhatnak ebbe. Hiszen az egyik büntetni akar, a másik pedig félelemből belemegy, de az kicsit sem a szereteten alapul, és az ember nem is ezt gondolja közben.

Ha nincsenek is ilyen mély összefüggések bizonyos esetekben, ami biztos: a gondok megoldásának képlete nem abból adódik össze, hogy ki van felül vagy alul, leginkább a nyílt kommunikáció vezethet jó megfejtésre. Az ilyen együttlétek csak látszatmegoldásokat kínálnak, és lehet, hogy éppen arra az éjszakára elhozza a nyugodt alvást, ahogy reggel lesz, kezdődik minden elölről. Nem oldhatunk meg mindent pár numerával, ha ilyen egyszerű lenne, a boldogtalan párkapcsolat fogalma, mint olyan, nem létezne.

Az erőltetés pedig hosszútávon szintén nem vezet semmi jóra, idővel inkább eltaszítja a feleket egymástól. Hiszen az engedő előbb-utóbb ébred és nemet mond. Nem lesz hajlandó lealacsonyítani magát, beszélgetés, értő figyelem, párterápia helyett, nem fog állandóan csak, szexelni ha baj van, ezzel odázni, temetni, ami nem jó, és ami ettől bizony nem is lesz.

The post Érdemes békülős sz*xszel megoldani egy konfliktust? appeared first on Igazinő.

Amikor már többféle probléma felüti a fejét kapcsolaton belül, azt nagyon nehéz javítani, mert lehet, hogy egyik-másik hibát meg is oldjátok, azonnal ott a soron következő. Egy idő után, aztán szépen lassan belefulladtok, és másról sem szól az egész, mint feladatokról. Ám nem hinném, hogy bárki szívesen tekint úgy életének ezen részére, mint állandóan megoldandó feladatokat hozó munkára.

Kérdés, hogy miért nem gondolkozunk el azon, hogy talán hagynunk kellene a fenébe ezeket a javítgatásokat, mert túl sok sebből vérzik a történetünk. Ennek ellenére még mindig akarjuk, de előfordulhat, hogy csak a gyökeres változás vezet eredményre. A gépeden is ideig-óráig hatnak a vírusirtók – ha már a párkapcsolat lehet egy mosógép is… -, ám sokszor a jó megoldást a teljes törlés és újratelepítés hozza meg.

Persze, szép és jó dolog elsodródni a szenvedéllyel, a szerelemmel, mindenféle tudatosság, vagy egyáltalán gondolkodás nélkül, hiszen olyan feledhetetlen ösztöncselekedetek ezek a kémiával együtt, ami hosszú időre adhat töltetet nektek. Ám eljön a nap, amikor ez már nem elég, és sokkal több ésszel kell megélnetek az egész addigi szerelemmámort. Akarva-akaratlanul, kimondva, vagy csak súrolva a témákat, valahogy minden párnál kialakulnak az írott és íratlan szabályok.

Olyan határok, amik között jó esetben szinkronban mozognak. Ám mi van akkor, ha ezeket a szabályokat részlegesen vagy teljesen megszegi az egyik fél, és a határvonalak, a tűrőképesség tologatása beindul? Mert az egyik ezt gondolja, a másik azt, az egyik fél így cselekszik bizonyos helyzetekben, míg a másik teljesen mást tenne. Csakhogy ezek nincsenek az elején kellőképpen tisztázva.

FORRÁS: PEXELS

Miért ne lehetne új alapokra helyezni a kapcsolatot akkor is, amikor problémák merülnek fel, és nem működik minden olajozottan? Miért ne írhatnál listát a te fontos témáidról, miért ne kérhetnéd meg erre a párodat, és ketten együtt miért ne indíthatnátok egy teljesen tiszta lappal a kapcsolatot? Csak azért, mert ez nem divat? Nem szokás?

Helyette javítgatni kellene, mint azt a régi, vacak, lyukas zoknit, ami végül úgyis a kukában végzi?

Javítgatással, jó eséllyel előbb-utóbb a képzeletbeli szemetesben landol a kapcsolatotok is… Kérdezhetnéd, hogy lehetne tiszta az az új lap, amikor már ráragadt a múlt mocska, a sértettségek, a belénk égett negatív mondatok és cselekedetek, amiket egymáshoz intéztünk.

Ám hogy mennyire piszkolják be az új lapot, és azt mennyire mossa tisztára a megbocsájtás, az csak rajtatok múlik, és azon, hogy mennyire akartok még esélyt adni egymásnak. Ami lehet, hogy már az utolsó utáni. Tehát vesztenivalótok alig, avagy egyáltalán nincs egy tiszta lap módszerrel. Azt hiszem, ebbe csak akkor érdemes belevágni, ha fájdalmasan őszinték vagytok, és nem egy felületes változás lesz, és túlmutat a holnap ki viszi le a szemetet témán.

Talán ami egészen alulról kezdett romlani, azt a gyökerétől kell megváltoztatni. Hiheted, hogy az elszenvedett viták, veszekedések talán már nem teszik lehetővé, hogy új alapokra helyezzétek a kapcsolatot, ám gondolj csak bele: ismeritek egymást, és mégis hajlandóak lennétek leülni egy tiszta lap projektre. Akkor hát mégiscsak akarjátok egymást.

Nyitókép: Pexels

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj!

The post Nem javítgatni akarom a kapcsolatunkat, hanem újrakezdeni! appeared first on Igazinő.

Tudod, a minap, ahogy azt hallgattam, hogy nőként az lenne a feladatom, hogy a háttérben meghúzódva éljem az életem, mert hát ez a nők dolga… hálás voltam, hogy már sötét volt, így nem látszódott az arcom. Aztán azért is hálás voltam, hogy szokás szerint elég fáradt voltam ahhoz, hogy ráhagyós és ne vitatkozós legyek.

Szívesen beállok én egy férfi mögé, de nem mindegy, hogy az a férfi milyen! Hogyan viselkedik, mit tesz azért, hogy én, a nő a háttérben maradjak anélkül, hogy ez kényszeres lenne, és állandó lázadást szülne. Szívesen beállok én olyan férfi mögé, aki a munkája mellett képes például az utódok ellátására. Az alapvető dolgoktól kezdve, mint megetetni, megfürdetni, átpelenkázni, majd később kitörölni a popóját és társai.

A babakocsit is el tudod tolni egy alvó csecsemővel, ahogy később a játszóterezés sem egy rakétatervezési program, sokszor inkább csak marha unalmas. De labdát mindenki tud rugdosni 30 centikre, ahogy a hinta monoton, soha véget nem érő lökdösése is profin kivitelezhető. Sőt, továbbhaladva a lecke kikérdezés is.

Örömest beállok én a férfi mögé, ha legalább néha nem nekem kell gondoskodni arról, hogy legyen tiszta ruha, meleg kaja, mert mondjuk, a munkában úszok, és kell pár nap, mire utolérem magam. Aztán persze marha jó lenne, ha a következő pár nap meg nem attól úsznék, hogy rendberakom a lakást. Mert a férfi, aki azt várja, hogy mögötte leskelődjek, még arra sem képes, hogy a mosogatógépbe becuccoljon.

FORRÁS: PEXELS

Igen. Szívesen beállok a férfi mögé, ha az a férfi nem mindig mindenben magát helyezi előre. Ha az a férfi támogat, úgy a mindennapi apró cseprő dolgokban, mint a nagy, világmegváltó céljaimban. Ahogy tőlem ezt elvárja magával szemben… De miért állnék én a háttérben minduntalan, amikor ott a létezésem „természetes”? Ha a munkám és tevékenységem ott olyan magától értetődő? Nekem nem jár elismerés?

Nekem nem járnak sikerek? Én csak arra vagyok hivatott, hogy az élet, a te életed háttértáncosa legyek. Az igazság az, amit talán te is tudsz. Hogy nem fogok beállni igazán soha egy barlanglakó gondolkodású férfi mögé. Mert egy férfi nem csak attól lesz nagy, erős, hatalmas, bizalmat és biztonságot adó, hogy a színpadon mit produkál. Nekem nem. Mert én olyan férfi mögé állok be szívesen, aki a színfalak mögött is képes cselekedni, létezni és megoldani problémákat.

Aki meg tudja teremteni azt, hogy néha én is előrelépjek anélkül, hogy ezért szabadkoznom kellene.

Netán kérni, könyörögni azért, hogy ezt néhanapján én is megtehessem… A férfi, aki mögé szó nélkül beállok, tudja, hogy ez számomra nem természetes, hanem annak az eredménye, amit ő képes volt felmutatni.

Ha engem erre kényszerítesz, az ajtón vagy az ablakon keresztül, de megszököm. Tőled, előled, a saját életembe, a saját színpadomra. Akkor vajon azt gondolnád, hogy megérte? Nem. Te talán akkor is azt gondolnád, hogy mindent megtettél. Ám ennél nagyobbat nem is tévedhetsz…

Era történetét Tóth Zsuzsa jegyezte le.

Nyitókép: Pexels

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj!

The post Akkor vagyok igazi nő, ha a háttérbe húzódom egy kapcsolatban? appeared first on Igazinő.

Az üveghegyen és a malacon túl, persze ne felejtkezzünk el a való élet történeteiről sem – mert különösen igaz ez a felállás mondjuk egy szerelmi háromszögnél, vagy mindjárt egy szerelmi kockánál. Kívülről… A külső szemlélőknek. Ám amíg a mesében egyértelműen az öreg szipirtyó a gonosz, aki megmérgezi Hófehérkét, egy félrelépős történetnél nem olyan egyszerű a „ki volt a gonosz”, a „ki kezdte előbb” játék.

Persze a társadalom nagy része csípőből vágja rá, hogy „Hát ez tök egyszerű! Aki félredugott, mi ebben olyan nehéz?! Az a szemét disznó – vagy riherongy – gyalázza a kapcsolatát, veri át szegény, szerencsétlen párját, teszi tönkre a múltat, döngöli öldbe a jövőt, vagy éppen egy családot.” Mindeközben szegény szerencsétlen párja bevon néhány embert a családból és a baráti körből, hogy segítsenek utálni, haragudni, cirkuszolni.

És ezt elfogultságból rendszerint meg is teszik, ezzel szítva a tüzet, spanolva még tovább az illetőt. És persze nagyon sajnálják, mert a fél világa összedőlt… Mert mekkorát csalódott a szerelmében, aki mégis hogy tehetett ilyet?! Pedig ő mindent megtett a kapcsolatért és a kapcsolatban. Az égbolt már nem a szmogtól sötétebb, hanem azért, mert millió csillagot is lehozott, és ez sem volt elég!

Hát mi kellett volna még?! Mese vége – itt a tavasz, vessük le az álszentség bundáját! Én személy szerint azt látom, hogy egy komoly kapcsolatban ritkán lépnek félre az emberek csak puszta kedvtelésből, vagy éppen azért, mert véletlenül beleakadtak egy fütyibe vagy egy punciba. Ez sokkal inkább egy érzelmi elhanyagolás folyamata. És te, aki segített már haragudni egy „átvert” barátnak, vajon kérdezted mélyebb dolgokról?

FORRÁS: UNSPLASH

A hétköznapokról? Valószínűleg nem, de igazából, ha meg is tetted volna, csak ritkán válaszolnak teljesen őszintén az emberek, mert a védekezési mechanizmus egy igen erős érzelem. Ám ha a gyerekeddel csak ritkán foglalkozol, ritkán öleled meg, ritkán bújsz vele össze, hogy az élet nagy dolgairól beszélgessetek, akkor nem várhatod el tőle, hogy egy érzelmileg stabil pontként tekintsen rád. És az a gyerek bizony éhezni, szomjazni fogja a törődést.

De megnézhetjük egyszerűbb formában is. Ha a munkahelyeden hektikus vagy, hektikus teljesítményt nyújtasz, akkor egész egyszerűen nem számítasz jó munkaerőnek, és ahogy akad jobb nálad, lapátra tesznek. Ugyanúgy igaz ez egy párkapcsolatra is. Persze sokkal egyszerűbb a felelősség hárítása, és ebben a társadalom még most is igazi partner, ami némi megnyugvást hoz azoknak, akik átéltek már ilyesmit.

Hiszen a testi megcsalást valamiért még mindig sokkal nagyobb bűnnek tekintik a lelki elhanyagolásnál. Pedig akik ilyenben élnek, szinte bántalmazó kapcsolatként élik meg azt. Érzelmi bántalmazásnak. Olyan sokan, oly sokszor kérik, már-már könyörgik a törődést, és ha ezt csak néhanapján kapják meg attól az embertől, akivel együtt élnek, az bizony egy igazi szenvedés.

És akkor sokak részéről jön a jól ismert szöveg: ha meg akarja csalni a másikat, miért nem hagyja ott előtte? Vajon aki nem képes a társával foglalkozni, mert nem „tud”? Nincs hozzá kedve, esetleg már unja, nos… ő miért nem lép? A házassági fogadalmakban esküt teszünk a hűségre, ám azt hiszem, az emberek itt is csak a testiségre gondolnak, holott a kapcsolatodhoz is hűnek kellene lenni. Érzelmileg is.

Nem éghetünk mindig ezer fokon, ellenben sokan évekig élnek törődésre kiéhezve és a végletekig kivéreztetve, mielőtt más karjaiban keresnek némi vigaszt és enyhülést az elszenvedett millió sérelemre. Mégis a mesében csak és kizárólag ők kapják a rossz és gonosz szerepet, holott ez nem egészen fekete vagy fehér. Ám sajnos amilyen sokat beszélünk az érzelmi intelligenciáról, olyan keveset alkalmazzuk.

Persze vannak olyanok, akik belátják a hibáikat, és ha az adott kapcsolatban már nem is tudnak szépíteni, a következőben – tanulva a hibákból – már másképp cselekednek. Ellenben ehhez kell egy nagyfokú őszinteség, leginkább saját magukkal szemben, és az ego letétele, ami talán nagyobb munka bármi másnál.

Sokan most azt gondolhatják, hogy ez egy felmentő cikk a hűtlen feleknek.

De én inkább azt mondanám, hogy ez egy szemfelnyitás azoknak, akik minden felelősséget a világ legtermészetesebb módján a félrelépőkre hárítanak. És egy szemfelnyitás azoknak is, akik segítettek már haragudni ilyen esetben. Ha viszont szerencsétlen módon megint ilyen szituációba kerülnek, nem árt megkérdezni a miérteket, még akkor is, ha történetesen jó barátról, vagy éppen rokonról van szó…

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj!

The post Ne panaszkodj, hogy megcsalnak, ha elhanyagolod a párod! appeared first on Igazinő.

Az örömteli kezdet, a kapcsolat gondtalan középső része után minden embernek meg kellene egyezni egymással, hogy milyen lesz a “vég”. Mert ezek rendszerint olyan nagyon kurtán furcsák, sokszor már-már tragikusak… Ám erről nem igen szeretünk beszélni, de még csak gondolni sem rá. Mégis valahol tudjuk, hogy ez ugyanúgy hozzátartozik az élethez, mint bármi más. Mert ami egyszer elkezdődik, az be is fejeződik.

Talán meg kellene egyezni, hogy ha eljön az idő, nem lesz hosszúra elnyúlt fájdalmas siránkozás, mert az csak nehezíti az elválást és feszíti a mellkasokat. Csak ki kellene nyitni az ujjainkat és némán, egy mosollyal, cirkusz nélkül inteni. Mégis a legtöbbünknek ökölbe szorul a keze akár évekre is, és képtelen lazán távozni. Holott elméletben mindig úgy beszélünk erről, mintha a világ egyik legtermészetesebb dolga lenne.

Ám a távozást mindig csak akkor vesszük könnyedén, ha már nem fontos a maradás és marasztalás. Ha már nem fontos az, aki egykor az életünk része volt… És hogy mit hagyunk a másiknál, ha elválunk? Hagyhatsz valamit a kezében, hagyhatsz a házában, vagy csak a küszöbén. Hagyhatsz kacatokat a szobájában, maradhat ott pár ruhád, parfümöd a fürdőben, de ezek igazán lényegtelen dolgok.

Az igazán lényegesek olyanok, mintha talizmánokat gyűjtenél, vagy éppen csillivilli csecsebecséket egy turistaboltban. Úgy vásárolunk be a másiknál az emlékekből, mintha kincseket rakosgatnánk egy titkos dobozba. Ezeket mélyre temetheted, mégis a részeiddé válnak, és életed végéig rád tapadnak. Egy idő után ezek a masszák fogják alkotni egy igen nagy részed.

FORRÁS: UNSPLASH

És lesz, akinek a búcsúja után bármennyi idő is telik el, emlékezni fogsz a csókjára, az ízére a szádban. Emlékszel majd, ahogy a meztelen bőröd simította… Emlékezni fogsz a szenvedélyben lángoló tekintetére és mindenre, ami ti voltatok. Együtt. Tudod, talán azok okosabbak, akik időben tudatosítják az egyszer eljövő véget, és annyi pillanatot elraktároznak, amennyit csak lehet. Akik jó megfigyelők, és mint egy szuper gépezet a belső albumukba fotóznak mindent.

A másik szemét, a száját, a hangját, a  nevetését. Ahogy hunyorogva rád nézett, és azt mondta, hiányoztál… És így, egy belső diavetítőben számtalanszor újra foroghat a film. Ám vannak, akik ezt nem akarják. Nem akarnak emlékezni. Nekik jól jön, hogy ez a rövid, jelentéktelen szó, a búcsú, egyszersmind könyörtelenül elvágja a múltat a jövőtől.

Ők örülnek neki, hogy a lángot, ami hosszan égett, hirtelen el lehet fújni, és egy kis füst után mintha soha nem is létezett volna. Persze, amikor látod komótosan elsétálni, attól rettegve, hogy látod-e még, ugyan nincs alatta zene, mint a filmekben, nem lassítja le senki a jelenetet, a könnyeid sem nagyítják ki, de attól ez még ugyanolyan valóságos vég. És ezeket illik, sőt, tanácsos lezárni.

Mert ha nem teszed, örökké szilánkok maradnak a szívedben, és mint valami menekülő szökevény nézegethetsz a hátad mögé, hogy mikor jelenik meg a múltad keményen a szemedbe nézve. Ahonnan már nincs kiút, és ki kell mondanod, hogy te bizony elmész… Minden olyan gyorsan változó az életben, hogy talán nem is mindig mondunk búcsút.

Mert nincs rá lehetőségünk, vagy éppen nem akarjuk. Gyávaságból, nemtörődömségből.

Pedig kellene. Mindenkinek fáj, hiszen minden lezárás, minden befejezés valahol egy kis halál. Minden elköszönést lehetne egy kicsit jobban csinálni, kicsit kevésbé bántva a másikat, kicsit hősként elmenni. De az ember ebben a tudományban olyan nagyon gyenge, holott talán ezt is megtanulhatnánk…

Megtanulhatnánk, hogy előbb a jelen dolgait intézzük, és csak azután nézzünk előre. Csak azután keltsen más szívének ritmusa életre minket. Csak azután, hogy az ökölbe szorított kezünk végre tisztesség integetésre nyílik.

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj!

The post Tanulj meg szépen búcsúzni attól, akit szerettél… appeared first on Igazinő.

Vagy éppen csak egyvalakivel időzöl, és teával, sütivel kínálod, mert pár halkan átbeszélgetett óra miatt látogatott meg. Jártak már vendégségben a lelkednél? Talán nem is hívtad magadhoz, csak hirtelen megjelent és kopogott, vagy éppen te is invitáltad, mert szeretted volna, hogy eltöltsetek egy kevés kis időt együtt. Amiről nem tudtad, hogy csak kevés lesz, vagy éppen sok, de esélyt akartál adni neki.

Talán jó társaság. Talán törődő ott, akkor. Talán őszintén lehet vele beszélgetni, ami már olyan nagyon ritka kincs ebben az életben. Az ilyen látogatókat először talán nem érdemes tovább engedni a belépőnél. Talán nem szabad őket az asztalhoz ültetni, nem szabad a szobába hívni. Az ilyen vendégekkel előbb csak ácsorogva szabad beszélgetni, óvatosan, megfontoltan.

Csendben egymás szemébe nézni, halkszavúan diskurálni, miután az ajtón belépve lehúzza cipőjével a mindennapok mocskát. Így talán még hiheted is, hogy tisztán szeretne feléd lépdelni, és a lelked nyikorgó, kissé megfáradt ajtaján keresztül betérni. Hozzád be. Beléd bújva. Ám a belsőd éhező asztalához és a lelked mélyebb helységeibe akkor sem szabad azonnal ajtót nyitnod.

Csak akkor, ha már biztosan tudod, hogy ő olyan vendég lesz, aki gyakran visszatér. És nem a sütiért, nem a kávé miatt, hanem érted. Mert érdekled, mert kíváncsi rád, mert talán olyan barátságot köthettek, amibe olykor-olykor belefér néhány szeretetteljes ölelés. Vagy akár még több is…

FORRÁS: UNSPLASH

De tudod, a vendégek is mind mást és mást akarnak. Van, aki hozni, adni és ajándékozni. Élményt, bölcs tanácsokat, jó érzést, ami átjárja az egész lényed, miután elment. Akikre jó visszagondolni még hetek múlva is. És vannak az aljasok, a hitványak, akik nem helyet keresnek benned, melletted, hanem szemtelenül csak kitépnek és elvisznek belőled egy darabot. Nem kérdezve, hogy adod-e, hogy akarod-e.

Megjelennek mézesmázosan bájcsevegve akár többször is, álarcot húzva, és már lopják, rabolják is a részeid, miket te naivan a kezükbe adsz megmutatni, hiszen miért feltételeznél rosszat? Miért lennél gyanakvó, hogy ő nem az az ember, akinek mutatja magát? Ők azok, akik lényed virágait letépik, feltúrják a szívedet, és betont köhögnek még oda is, ahol előtte még színes pompában úsztál.

Ők azok, akik a hazugság, a csalódás, a képmutatás kaktuszait ültetik, amik eleinte véresre szurkálnak, sebeket hagyva rajtad. Persze ők nem tudják, hogy ezek már heg nélkül gyógyulnak, mert annyi ilyen volt már. Annyi ilyen emberrel találkoztál már. És te már megtanultad, hogy felocsúdva úgy közlekedj a tüskék között, hogy azok többé ne bánthassanak.

Te már megtanultad, hogy elég türelemmel már a legádázabb, legveszélyesebb növény is virágba borul, amit úgy tudsz majd leszedni, hogy már nem fáj. Persze ezekre nézve még néha beléd hasít, hogy kidobnád az összeset, csak ne emlékeztessenek arra, aki ezeket hozta. Ám végül van, amelyiket a szíved ablakába teszed.

No, nem azért, hogy újra és újra rossz érzést keltsen benned, hanem azért, hogy emlékeztessen: többé ne engedj közel magadhoz túl gyorsan senkit, még akkor se, ha tiszta cipővel, szépen fésülve, illatosan közeledik. Mert bizony előfordulhat, hogy a valóság más. A valóság a kopár beton, és nem a fű, ami simogatja a lábad, és amibe jó belefeküdni. A valóság a borult ég, a szürkeség, és nem a tiszta égbolt, mit neked festettek.

És így húzunk kaktuszfalakat magunk, a lelkünk és a szívünk köré.

Így esünk végül a csapdájukba, így építünk egy megközelíthetetlen erődöt belőlük, amikből kívülről csak annyit látnak majd, hogy megközelíthetetlenné váltunk. De ez nekünk már nem okoz fájdalmat. Hiszen mi már nem „vendégektől” várjuk, hogy virágot hozzanak, hanem belülről látjuk a kaktuszok virágzását, amiket alkalomadtán arrébb is tehetünk, hogy hozzánk férjenek. De már csak akkor, ha mi azt úgy akarjuk. A váratlanoktól, a hívatlanoktól pedig csak védenek minket…

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj!

The post Akkor lehetsz vendég a lelkemben, ha nem törsz össze semmit! appeared first on Igazinő.

Abba az állapotba vágyódsz, amikor még minden olyan valószínűtlenül izgalmas, amikor jólesnek a bókok, a kedves szavak, és úgy melengetnek, mint az a finom, bolyhos takaró. Bár valahol a lelked mélyén tudod, hogy egy csomó minden nem igaz, és csak azért mondják, mert ezt akarod hallani, mert be akarnak fűzni.

Ám az a naiv, táncba hívó kisördög ott bujkál benned, és azt reméli, hogy talán nem lesz túl gyorsan vége… Talán nem illan el a varázs olyan gyorsan, mint ahogy érkezett. Nem gondolkozol olyan távlatokban, hogy a naptárat egyik évről a másikra forgasd. De olyan szép is lenne, ha ezek a szakaszok nem csak az olvadó hó alól kikandikáló első virágot érnék meg!

Hanem azzal az érzéssel is összefonódnának, amikor a perzselő nap égeti a bőröd. Minél idősebb vagy, minél többször megéltél már ilyen testet és lelket bizsergető érzést, annál tovább húznád, nyúznád ezt az időszakot. Hiszen tudod: ha ennek vége, talán már semmi nem lesz a régi. Úgy szorongatod a két markodban, mint azt a finom belga csokit, amit annyira szeretsz.

Holott tisztában vagy vele, hogy bolondság. Hiszen egyszersmind semmivé lesz, eltűnik, miközben annyira szeretnél még kapni azokból az élvezetekből, amelyeknek valamiért csak pár hétig vagy hónapig van létjogosultsága az életedben. Lejár a kampányidőszak, a reklámidő, a jó marketing elfárad, és ott találod magad a valóságban – amiért vagy túl drága árat fizettél, vagy éppen csak annyit, amit még a racionális éned enged.

FORRÁS: PEXELS

De még így is hiányozhat, és kívánhatod: bár sose lett volna vége! Az a kíváncsi gyermeki éned ne akart volna még tovább menni, még többet tudni! Csak elégedtél volna meg azzal, ami tűzijátékot rendezett benned… Amikor már nem kapsz annyi kedves üzenetet – ha kapsz üzenetet egyáltalán. Amikor már nem csörren meg a telefonod olyan gyakran, ha megcsörren egyáltalán.

Amikor már nem érzed azt a szenvedélyes izgalmat irányodba, amikor már elkerülhetetlenül beléd hasít a felismerés, hogy innen valaminek vége van. És vagy kezdődik egy új szakasz, ami bár más, lehet ugyanolyan jó, vagy kikerül a zárva tábla, és valaki másnál kopogtatnak nyitásért. Valaki más készülhet teljes cicomában a tűzijátékra, valaki mást becéznek, és valaki másnak csörög a telefonja.

Vajon ő is tudja majd? Vajon tudja majd, hogy pár hét, hónap ennek a “rendezvénynek” az élettartama? És vajon képes elfogadni ezt egy halvány, kicsit csalódott, kicsit reményvesztett, kicsit torkot szorongató mosollyal, de békésen? Vagy ő más lesz? Ő fog követelőzni, sírni, erőszakosabb, erősebb lenni? Ő vajon egy idő után hogy fog érezni? És vajon fog kérdezni a miértekről?

Azt hiszem, nem éri meg a könny, a rossz érzés, de talán nem éri meg az a pár jó hét sem, hiszen a téboly egy gyorsan jövő elsöprő érzés. Ám ha ez nem ér meg egy virágnyílást sem a tél után, akkor az bizony bármennyire is szép volt, sokáig egy kudarc érzést hagy benned. De az ember végül mindent túlél, mindenből feláll.

Tanul vagy nem, érez ezután is, vagy éppen megfáradva már pont nem…

Az az oly változó emberi természet váltogatja a reakciók sokaságát. Ám ha valaminek már akkor vége tud lenni, amikor még el sem kezdődött igazán, az talán a miért kérdést sem éri meg…

Nyitókép: Pexels

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj!

The post A szerelmi “kampányidőszak” után eltűnik a varázs? appeared first on Igazinő.