Ne panaszkodj, hogy megcsalnak, ha elhanyagolod a párod!

Általában minden történetben megvan a jó, a rossz és a semleges fél. Igaz ez a filmekre, de legfőképp a mesékre.

Az üveghegyen és a malacon túl, persze ne felejtkezzünk el a való élet történeteiről sem – mert különösen igaz ez a felállás mondjuk egy szerelmi háromszögnél, vagy mindjárt egy szerelmi kockánál. Kívülről… A külső szemlélőknek. Ám amíg a mesében egyértelműen az öreg szipirtyó a gonosz, aki megmérgezi Hófehérkét, egy félrelépős történetnél nem olyan egyszerű a “ki volt a gonosz”, a “ki kezdte előbb” játék.

Persze a társadalom nagy része csípőből vágja rá, hogy „Hát ez tök egyszerű! Aki félredugott, mi ebben olyan nehéz?! Az a szemét disznó – vagy riherongy – gyalázza a kapcsolatát, veri át szegény, szerencsétlen párját, teszi tönkre a múltat, döngöli öldbe a jövőt, vagy éppen egy családot.” Mindeközben szegény szerencsétlen párja bevon néhány embert a családból és a baráti körből, hogy segítsenek utálni, haragudni, cirkuszolni.

És ezt elfogultságból rendszerint meg is teszik, ezzel szítva a tüzet, spanolva még tovább az illetőt. És persze nagyon sajnálják, mert a fél világa összedőlt… Mert mekkorát csalódott a szerelmében, aki mégis hogy tehetett ilyet?! Pedig ő mindent megtett a kapcsolatért és a kapcsolatban. Az égbolt már nem a szmogtól sötétebb, hanem azért, mert millió csillagot is lehozott, és ez sem volt elég!

Hát mi kellett volna még?! Mese vége – itt a tavasz, vessük le az álszentség bundáját! Én személy szerint azt látom, hogy egy komoly kapcsolatban ritkán lépnek félre az emberek csak puszta kedvtelésből, vagy éppen azért, mert véletlenül beleakadtak egy fütyibe vagy egy punciba. Ez sokkal inkább egy érzelmi elhanyagolás folyamata. És te, aki segített már haragudni egy “átvert” barátnak, vajon kérdezted mélyebb dolgokról?

FORRÁS: UNSPLASH

A hétköznapokról? Valószínűleg nem, de igazából, ha meg is tetted volna, csak ritkán válaszolnak teljesen őszintén az emberek, mert a védekezési mechanizmus egy igen erős érzelem. Ám ha a gyerekeddel csak ritkán foglalkozol, ritkán öleled meg, ritkán bújsz vele össze, hogy az élet nagy dolgairól beszélgessetek, akkor nem várhatod el tőle, hogy egy érzelmileg stabil pontként tekintsen rád. És az a gyerek bizony éhezni, szomjazni fogja a törődést.

De megnézhetjük egyszerűbb formában is. Ha a munkahelyeden hektikus vagy, hektikus teljesítményt nyújtasz, akkor egész egyszerűen nem számítasz jó munkaerőnek, és ahogy akad jobb nálad, lapátra tesznek. Ugyanúgy igaz ez egy párkapcsolatra is. Persze sokkal egyszerűbb a felelősség hárítása, és ebben a társadalom még most is igazi partner, ami némi megnyugvást hoz azoknak, akik átéltek már ilyesmit.

Hiszen a testi megcsalást valamiért még mindig sokkal nagyobb bűnnek tekintik a lelki elhanyagolásnál. Pedig akik ilyenben élnek, szinte bántalmazó kapcsolatként élik meg azt. Érzelmi bántalmazásnak. Olyan sokan, oly sokszor kérik, már-már könyörgik a törődést, és ha ezt csak néhanapján kapják meg attól az embertől, akivel együtt élnek, az bizony egy igazi szenvedés.

És akkor sokak részéről jön a jól ismert szöveg: ha meg akarja csalni a másikat, miért nem hagyja ott előtte? Vajon aki nem képes a társával foglalkozni, mert nem “tud”? Nincs hozzá kedve, esetleg már unja, nos… ő miért nem lép? A házassági fogadalmakban esküt teszünk a hűségre, ám azt hiszem, az emberek itt is csak a testiségre gondolnak, holott a kapcsolatodhoz is hűnek kellene lenni. Érzelmileg is.

Nem éghetünk mindig ezer fokon, ellenben sokan évekig élnek törődésre kiéhezve és a végletekig kivéreztetve, mielőtt más karjaiban keresnek némi vigaszt és enyhülést az elszenvedett millió sérelemre. Mégis a mesében csak és kizárólag ők kapják a rossz és gonosz szerepet, holott ez nem egészen fekete vagy fehér. Ám sajnos amilyen sokat beszélünk az érzelmi intelligenciáról, olyan keveset alkalmazzuk.

Persze vannak olyanok, akik belátják a hibáikat, és ha az adott kapcsolatban már nem is tudnak szépíteni, a következőben – tanulva a hibákból – már másképp cselekednek. Ellenben ehhez kell egy nagyfokú őszinteség, leginkább saját magukkal szemben, és az ego letétele, ami talán nagyobb munka bármi másnál.

Sokan most azt gondolhatják, hogy ez egy felmentő cikk a hűtlen feleknek.

De én inkább azt mondanám, hogy ez egy szemfelnyitás azoknak, akik minden felelősséget a világ legtermészetesebb módján a félrelépőkre hárítanak. És egy szemfelnyitás azoknak is, akik segítettek már haragudni ilyen esetben. Ha viszont szerencsétlen módon megint ilyen szituációba kerülnek, nem árt megkérdezni a miérteket, még akkor is, ha történetesen jó barátról, vagy éppen rokonról van szó…

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂