Az áldozat olykor megsajnálja bántalmazóját…

Lábtörlő. Mártírkodó. Az ő baja, ha jól érzi magát a pokolban. Csupa olyan kijelentés, amit előszeretettel hangoztatunk, ha valaki egy bántalmazó kapcsolatban ragad. Eljön az a pont, amikor a bántalmazott maga is elhiszi, hogy ezt érdemli, ennél több nem jár neki az élettől.

Aztán ott van az is, ha valaki az otthonról hozott diszfunkcionális mintákat másolja, és a későbbiekben is e szerint alakítja a társas kapcsolatait. De mi történik, amikor a gyerekkorral minden klappol, és egy „átlagos” ember mégis egy bántalmazó mellett köt ki? Megismerkedtél valakivel. (Egy nő ugyanúgy válhat bántalmazóvá, mint egy férfi, de maradjunk az utóbbi példánál.)

Sármos, kedves, telik az idő, egyre komolyabbra fordulnak köztetek a dolgok. Megvannak a hétköznapi gondjaitok, de együtt megoldjátok, vállt vállnak vetve. És minden nehézség ellenére még mindig tudtok együtt nevetni. Egyre többet dolgozik, egyre több a túlóra, ő pedig egyszerű beosztott. Pótolható, és ezt minden adandó alkalommal az arcába is vágják. A kollégákkal nem jön ki, bár igyekszik állni a sarat és nem hagyni szó nélkül, hogy még a vele egyenrangúak is a lábukat töröljék belé.

Egyre többször burkolózik szótlanságba. Te persze szóra akarod bírni, de az érdeklődésed is csak bosszantja. A fiatalkori céljait már csak nevetséges álmoknak látja. És végül, bár hangosan képtelen kimondani, megfogalmazódik benne a felismerés: kudarcot vallott. Megbukott az életében, csak pazarolja a napokat, amik szép lassan felőrlik és semmi örömet nem adnak.

Nem él, csak túlél, az alapszükségletek fedezéséért küzd. Amikor rájössz, hogy a szavaid el sem jutnak hozzá, megpróbálod máshogy támogatni. A tudtára adni, hogy amit a munkahelyén gondolnak róla, az mind nem számít. Még akkor sem, ha addigra már ő maga is elhitte. Mert te látod, milyen is valójában, hogy többet ér ennél. Szeretnéd átölelni, de mintha már ez is csak a terhére lenne.

De nem tudod megállni, amikor a némán tomboló dühöt látni véled rajta, ahogy feszíti belülről a mellőzöttség, az alábecsültség érzése. Nem tudod, mire lenne szüksége, hogy tudnál segíteni, tudsz-e egyáltalán. De nem adod fel a próbálkozást. Mígnem a rajta eluralkodó idegesség eléri a robbanáspontot. Olyan valakire zúdít mindent, aki semmi rosszat nem tett, egyszerűen rosszkor kerül egy olyan indulat útjába, amit a másik már nem tud uralni.

Hiszen maga sem tudja előre, hogy lesz egy utolsó csepp, egy szikra a puskaporoshordó fölött. És ebben a pillanatban próbálkozol egy újabb, támogató öleléssel. Bekövetkezik a robbanás. És te félreteszed a felháborodásod…  Az ijedtség az első alkalom után még elmúlik. Megbeszélitek. Tényleg, őszintén sajnálja. Könny szökik a szemébe a szégyentől, a kezei reszketnek a vihartól, ami benne zajlik éppen.

Napokig nem tér napirendre a saját viselkedése felett, ami legalább annyira megijeszti, mint téged. Ahogy az elsápadt, könnyáztatta arcát nézed, biztosra veszed, hogy soha többé nem fog előfordulni. Rossz időszakon megy keresztül. Hiába sokkal erősebb nálad, most olyan, mint egy elesett gyerek. Össze van törve, bármibe fog, nem sikerül. Csak segítségre van szüksége, gondolod magadban.

Hiszen még ott van benne az a férfi is, akibe beleszerettél, aki kedves, életvidám, akivel könnyeden tudsz nevetni. Aki bókol, dicsér és megbecsül. Csak valahogy vissza kell találnia ahhoz az emberhez. Megütött. De azért még szeret. Úgy érzed, neki mindez még jobban fájt. Sosem bántana készakarva. Ez el fog múlni, amint kikerül a gödörből…

Félreértés ne essék, nincs szándékomban felmenteni a bántalmazót tetteinek felelőssége alól.

De nem tudom elítélni a másik felet, aki mindezek ellenére mellette marad. Nem bátorítanék senkit arra, hogy ilyen helyzetben ragadjon. Nem azt állítom, hogy helyes döntés! Csupán annyit, hogy megértem. De bármennyire is nehéz legyen elengedni valaki kezét, aki maga is segítségre szorul, csak azon lehet segíteni, aki kéri. Aki beismeri, hogy nagy baj van.

Ha ehelyett makacsul magába zárkózik, ne hagyd, hogy téged is magával rántson! Mert egy olyan világban ragadtok, ami magányos, és már csak a kiszolgáltatott, tehetetlen, szorongó düh marad a társatok. Ha pedig ismersz ilyen embert, vagy elolvasod a történetét, és azt mondod: „Miért nem hagyja el? Jó a pokolban?”, erre csak annyit tudok felelni: a pokol később jön el.

És még ott is azt a mennyet próbálod újra megtalálni, a ti kis mennyeteket, amit az az ember adott neked annak idején. Aki megütött, de azért még biztosan szeret…

Lelkisegély Szolgálat elérhetőségei:

Ingyenesen elérhető zöld szám mobilról és a legtöbb szolgáltatótól: 137-37

Normál díjas vonal: +36 1 329 33 80

SKYPE mindennap 18-23 óráig: „segelyvonal”

Chat: http://chat.hatter.hu hétfőn és szerdán 18-23 óráig

Email: lelkisegely@hatter.hu

Nyitókép: Unsplash