Az exem családja jobban szeret, mint a sajátom!

2021-05-19 Esszencia

Csak ült a szoba közepén – ami szinte teljesen üres volt -, miután Ákos komoran távozott ruhákkal teli sporttáskájával. Összerezzent az ajtó csapódására, pedig számított rá. 

Nem marasztalta a férfit egy percig sem. Miért is tette volna? Valószínűleg ennyi volt a közös idejük, nincs mit szépíteni. Nem közösek a céljaik, így nem közös az útjuk sem. Az eszével tudta, hogy mindkettőjüknek az a legjobb, ha magára hagyja a fiú a kietlen lakásban. Mégis görcsben volt a gyomra, és remegett.

Összegumizta a haját, vett egy nagy levegőt és beült az egyetlen fotelbe. Ült, és bámult maga elé. Minden összekuszálódott. Alig néhány hónapja laktak itt. Egy budai lakásra vágytak, mióta csak szóba került a közös otthon. Zoé körbenézett, és elmosolyodott: se egy kanapé, se egy ruhásszekrény.

Még szinte semmit nem szereztek be, a ruhái dobozokból lógtak ki, meg azon az egy állványon nyomorogtak, amit az albérletéből hozott. Minden pénzük elment a lakásra, így a bútorokat lassan, sorjában akarták beszerezni. Nem akartak kompromisszumot kötni az olcsóbb kanapéval.

A mosoly pedig annak az emléknek szólt, amikor úgy három hónapja, az első itt töltött éjszaka során összebújva azon elmélkedtek, vajon mivel kezdjék a bútorozást. Mi a fontosabb, a tévé vagy az ebédlőasztal beszerzése? Végül is enni a dohányzóasztalnál is lehet… Gondolatait egy apró zaj törte meg, amitől visszatért a jelenbe.

FORRÁS: UNSPLASH

Még mindig egyedül volt. Most már mind a hatvan négyzetméter csak az övé. Sosem volt ilyen. Saját szobája sem volt soha, nemhogy egy teljes lakás. Megint görcsbe rándult a gyomra, mert latolgatni kezdte, hogy mi legyen. Ákos nem jön vissza, ezt soha nem is kérné tőle. Költöztessen ide valakit, akivel megosztja a költségeket? Mégis kit? Teljesen kilátástalan volt a jövő, csak a magány keringett a feje fölött.

Lassan besötétedett. Egy komoly, határidős munka várt rá, amit másnap le kellene adnia – jó lett volna, ha legalább néhány órát alszik előtte. De nem ment. Az egyedüllét soha nem ment neki, gyerekként közös szobája volt a húgával, később a kollégiumban három másik lánnyal osztozott.

A felnőtt élet küszöbén is szerencséje volt, mert Borival, a legjobb barátnőjével bérelt közösen egy lakást. Aztán jött Ákos, aki most itt hagyta. A régi lakásba nem tud visszamenni, Bori már talált új bérlőt. Nem teheti ki csak azért, mert ő visszaköltözne. Egész éjjel forgolódott, és a zajok eredetén gondolkodott. Sosem voltak ilyen erősek korábban.

Jó alvó, sosem ébredt fel a hajnali ajtócsapódásray vagy a lenti baba sírására. Most viszont mindent hallott, talán még a legfelső szomszéd horkolását is. Csak akkor nyugodott meg egy kicsit, amikor meglátta az első napsugarakat. Az órára nézett, hajnali fél öt. Életében nem kelt ilyen korán – feküdni már feküdt, de az más helyzet volt.

Kikelt az ágyból, és csak remélni tudta, hogy a nap végére kitalál valamit a rémes egyedüllét ellen. Nem így történt. Talán a harmadik éjjelen lehetett túl, amikor üzenet jött Ákostól: „Cseréljünk helyet! Én ezt nem bírom.” Alig olvasta el, már kapta is a telefont.

– Mégis mit jelent ez az üzenet? – kérdezte a férfitól.

Ákos hadarva magyarázta, mennyire nem bírja a családját. A húga és az anyja az agyára megy, a nagyszülőkről nem is beszélve… Jobb lenne, ha helyet cserélnének, mert tudja, hogy Zoé nem bír egyedül lenni, ő viszont nem bír mással élni. Szinte már könyörgött a lánynak a telefonban.

Zoé nem mondott rögtön igen, mert elég lehetetlennek tűnt az ötlet. Mégis miért lakna az exe családjával? Ez olyan fura. A szíve viszont nagyon is menni akart. Ez a megoldás a problémájára, még ha csak ideiglenes is. Úgy érezte, nem tud még egy éjszakát egyedül lenni.

Az igent viszont csak akkor merte kimondani, amikor már Ákos nagyija invitálta.

A 80 éves, hagyományszerető asszony cseppet sem tartotta furcsának, hogy az unokája volt barátnője lesz a sarki kisszoba új lakója. A lány két és fél hónapig élt új “családjával”, és ez élete egyik legbizarrabb, mégis legjobb döntése volt. Ha a szerelmet nem is, legalább szerető barátokat talált magának.

Nyitókép: Unsplash

Tovább olvasok