Az önbizalomhiány csak kifogás a sikertelenségre!

„Nincs önbizalmam” – hallom ezredszerre a kifogást, amikor új lehetőségről, projektről, vállalkozásról, kapcsolatról van szó. Én meg helyesbítek: affinitásod, vagy épp gyakorlatod nincs. De ezen lehet segíteni…

Delegálni vagy gyakorolni! 

Én például nem vagyok túl penge, ha ikeás bútorokat kell összeszerelni. Tudom, hogy ha minden héten muszáj volna összeraknom egyet, előbb-utóbb ráéreznék, de mivel nem érzek hívást erre, egyszerűen csak segítséget kérek. Nem panaszkodok, hogy nincs elég önbizalmam belefogni, egyszerűen csak elismerem, hogy ez nem az én asztalom, és delegálom a feladatot. Sokszor a megoldás ennyi: tudni, mi az, amibe érdemes energiát fektetni, és mikor jön el az a pont, amikor félre kell állni és át kell adni a kormánykereket.

Más esetekben viszont egyszerűen csak gyakorolni kell rendületlenül. Így leszel jobb sofőr, jobb festő, jobb író, jobb úszó, jobb szerető. Így készítesz egyre jobb sminkeket, pózolsz profibban a kamera előtt vagy főzöl egyre finomabbakat. Azok, akik most jók a műfajban – és nem csupán a zsenialitás ígérete villant fel bennük pár másodpercre -, mind azért jók, mert kellő rutinra tettek szert, amihez nyilvánvalóan kitartó gyakorlásra volt szükség.

FORRÁS: UNSPLASH

Persze nehéz beismerni, hogy bizonyos esetekben ki kell engedni a gyeplőt a kezünkből és másra kell bízni a feladatot. Ugyanígy az se könnyű, ha azt az utat választjuk, hogy gyakorlunk, gyakorlunk, és ha elrontottuk, megrázzuk magunkat és újrakezdjük. Hogy aztán egyszer csak elmondhassuk: sikerült, végre olyan a produktum, amilyenre mindig is vágytunk. Sokkal egyszerűbb nagyokat sóhajtozni és megállapítani, hogy bizony az önbizalom az, ami hiányzik a sikerhez, a boldogsághoz, az önmegvalósítás bármilyen formájához. Pedig a mondás régi: ha meg akarod duplázni a sikereidet, százszorozd meg a kudarcaidat – más út aligha létezik.

Mi rejlik a kifogás mögött?

Az én világomban az önbizalomhiány nem létezik. Nem azért, mert mindig olyan magabiztos vagyok, hanem mert gyakorlatiasan és racionálisan szemlélem a dolgokat. Tisztában vagyok azzal, hogy a legtöbb dologhoz a világon egyszerűen nem értek, és túl sok affinitásom sincs hozzájuk. Ezt magától értetődő természetességgel elismerem, és hagyom, hogy azok segítsenek ki, akik rutinosak az adott területen. Az önbizalom vagy annak hiánya így tehát fel sem merül. Aztán vannak azok a dolgok, amikhez épp csak konyítok egy kicsit, de nem vagy csak nehezen delegálhatóak: itt pontosan tudom, hogy az ülepem és a türelmem kell ahhoz, hogy idővel egyre jobb legyek. Tudom, hogy akkor sem leszek az évezred zsenije, de legalább sikerül a magam szintjén összehozni valami értékelhetőt, és ezzel megelégszem.

Végezetül vannak azok a dolgok, amikben jó vagyok. Van hozzájuk affinitásom és kedvem, valamint szereztem kellő rutint is. Ugyan miért kellene úgy csinálnom, mintha ezekhez se értenék? Fölösleges, ostoba álszerénykedés, buta manír volna. Azt hiszem, mindenki ismer egy istenkirályul sütő-főző nagyit vagy anyóst, aki minden egyes süteményére elmondja a vasárnapi ebédnél, hogy „Ez most sajnos nem jól sikerült.” Miközben imába foglaljuk a nevét, olyan finomat készített. Mégis miért van szükség ezekre a fölösleges körökre? Senki se mondja, hogy azért, mert fél centi megpörkölődött az alján, vagy a hab kicsit lekonyult itt-ott!

Az, amit sokan önbizalomhiánynak kiáltanak ki, sokszor nem tényleges kompetenciahiány vagy rutintalanság, hanem egyszerűen a pozitív visszajelzés kicsikarásának vágya. Hogy jöjjön egy kis buksimi és vállveregetés: „Nem is igaz, te valójában nagyon jó vagy.” Szó se róla, az őszinte dicséret és a kedves bók mindenkinek jólesik, de vajon miért kellene hárítanunk, szabadkoznunk és álszerénykednünk, hogy ezekben időről időre részünk legyen?

Szóval, én azt mondom: olyan, hogy önbizalomhiány, nem létezik. Ami van, és amit azzal azonosítunk, az valójában kifogás. Amiért nem vagyunk hajlandóak időt és energiát fektetni az adott dologba – legyen szó sütésről, éneklésről, nyilvános beszédről, vagy épp sminktrükkökről. És tényleg, nézzünk csak egy kicsit magunkba: miért is nem…?

Nyitókép: Unsplash