Nem lesz békéd, míg meg nem találod az anyacsoportodat!

Alapvetően kétféle anyacsoport létezik. Rájöttem, nem az a lényeg, hogy bebizonyítsuk, hogy az egyik jobb vagy rosszabb a másiknál. Hanem az, hogy megtaláljuk a sajátunkat – és azon belül is a magunk vérmérsékletéhez illő alcsoportot. Ahol komfortosan  és ítélkezésmentesen azok lehetünk, akik vagyunk.

Mindent a gyermekemért!

Az egyik csoport számára a gyerek az első és gyakran egyetlen rendezőelv. Ezek az anyukák akkor is otthon maradnak három évig, ha közben felkopik a család álla. Önként lemondanak a hobbikról, és állítják: igazából nincs is igényük arra, hogy házon kívül, gyerek nélkül legyenek, számukra a család a kikapcsolódás.

Rendületlenül térdelnek a játszószőnyegen, kézműveskednek, szerepjátékoznak, a gyerekük pedig roppant mód anyás, mással általában el sem marad az első években. Ők általában nem is még egy gyereket vállalnak, hanem “kistesót”: a gyerek szemszögéből nézik ezt is, és önzőnek éreznék magukat, ha ezt nem lépnék meg. 

Ennek a felállásnak rengeteg előnye van: a gyerek egy csodálatos érzelmi biztonságba születik. Később pedig egy olyan háttérben nő fel, ahol mindig van meleg étel az asztalon, és mindig akad, aki ellenőrzi a leckéjét, meghallgatja búját-baját. De persze egy sor hátránya is van: az anya sokszor egy kedvezőtlen munkahelyi helyzet elől menekül, ami három, öt, tíz év után nem megoldódik, hanem elmélyül.

Évtizedes viszonylatban pedig megnő a kiégés veszélye is: megjelenhet az elsárkányosodott mártíranya, aki frusztráltan ordítja kamaszgyereke arcába, hogy “Nem hiszem el, hogy mindig én pakolom el a büdös zoknikat, mindenemet feláldoztam értetek!” Nem ritka az sem, hogy a tizen-huszonéves csemeték megtanulják ugyan az önállóságot, de az anya közben teljesen elveszíti önmagát.

Már fogalma sincs arról, ki és mi ő, és mit akar kezdeni az életével, pályájával, házasságával, holott még legalább harminc aktív év áll előtte. Sokan rátelepednek a gyerekeikre és őket irányítanák akkor is, amikor azok már maguk is szülők.

FORRÁS: SHUTTERSTOCK

Nem csak anya vagyok! 

A másik csoport számára nem csak a gyerek van, sok egyéb szempont – a párkapcsolat, a munka, a hivatás, a hobbi, a család, a barátok – is hangsúlyt kap. Eleinte persze nem igazán különböznek az előző típustól, hiszen a negyedik trimeszter és az első pár év élettani szükségletei minden gyereknél hasonlóak. De az ilyen anyuka halálosan unja magát a játszószőnyegen a hét 168 órájában.

Bezárva, elszigetelve érzi magát a megszokott szerepei és rítusai nélkül. Szenved, ha hosszú ideig nincs kézzelfogható, felnőtt sikerélménye a családon túl, az életét nem a “végre péntek!” mantra bűvkörében éli, hanem imádja a munkáját. Kiteljesedik a hivatásához és a hobbijához kapcsolódó sikerekben, mielőtt visszatér a csemetékhez, hogy nekik is adhasson ezekből a pozitív energiákból. 

Persze neki sem mindig könnyű az élete: az anyaság első időszakában elképzelhető, hogy szülés utáni depresszió gyűri maga alá. Később gyakran kínozza bűntudat, hogy nem vágyik minden percet a csemetével tölteni és várja az énidőt. A mindennapok logisztikája pedig igen gyakran jelent számára kihívást. Extrém esetben a gyerek úgy érezheti, hogy nincs mindig ott számára az anyja, legalábbis fizikailag, és ettől hiányérzete van. 

Mindenképpen előny azonban, hogy a szülő, akit visszakap, kiegyensúlyozott, elégedett, és osztatlan figyelmet képes adni neki az együtt töltött időszakban. Nem ritkán a felnőtté érő gyerekekkel is szoros marad a kapcsolata, de egymás terét tiszteletben tartva, egymást segítve képesek egy térben létezni. Nincs szüksége az immár felnőtt csemete irányítására, hiszen több más projektje is van ezen kívül: a házassága, a hivatása, a hobbija, a baráti köre. 

A tapasztalat az, hogy – hiába az anyák közti sok parázs vita – egyik típus sem jobb vagy rosszabb a másiknál. Mindkettőnek megvannak a maga kihívásai és örömei, azon belül pedig mindenki élethelyzete és preferenciája teljesen egyéni, árnyalt és nem kategorizálható. Minden anyának szüksége van ugyanis a támogató, megtartó női térre a józan ész megőrzéséhez, azonban egyáltalán nem mindegy, felismerte-e, hogy ő maga melyik fő anyacsoportba tartozik. 

A lelki nyugalom és közösségi béke úgy lelhető és tartható meg a leginkább, ha mindenki megtalálja azt a csoportot, amely a saját prioritásaihoz illeszkedik. A ventillálás, problémamegosztás, dicsekvés és dühöngés így majd ezekre a biztonságos terekre korlátozódik. A másik csoporttal való elkerülhetetlen találkozások pedig távolságtartó toleranciára épülhetnek, értelmetlen ítélkezések és konfrontációk nélkül.

Tovább olvasok