Azért lettem felszarvazott férj, mert elhanyagoltalak…

És elérkezett végre a nagy nap. A nap, amit 5 éve vártam: majdnem azóta, hogy elmondtad, beleszerettél valaki másba, és már túl vagytok a testiségen is.  Megcsaltál, hűtlen lettél az esküdhöz, amit mindenkinél nagyobb hatalomnak tettél az oltár előtt tettél. 

Ha az okokat keressük, biztos meg is találjuk: valószínűleg én is beleestem abba a csapdába, amibe rajtam kívül sokan. Elkényelmesedtem a házasság karosszékében, és elfelejtettem, hogy egy nővel élek. Nem anyával, nem egy multifunkcionális szuper háztartási géppel, hanem egy nővel, akinek lelke mindennapi törődést, ápolást igényel. Elismerem, hibáztam, amikor nem figyeltem rád, és nem adtam meg, amire szükséged lett volna ahhoz, hogy hű, szerető feleségem maradj.

Te viszont ott rontottad el, hogy nem szóltál, hogy törődésre vágysz. Így én azt hittem, hogy minden rendben. A férfi az már csak ilyen, szóból ért. Mivel nem vagyok gondolatolvasó, nem jöttem rá, hogy te sokkal többet akarsz annál, mint amennyit én adtam neked. Pedig szólhattál volna nyugodtan, egész biztos nem haragudtam volna meg érte, ha elmondod, mit és hogyan szeretnél. Mindezt persze még időben.

Soha nem veszekedtünk, egy hangos szót sem hallattunk, mégis olyan fokú gyűlölet ébredt benned irántam, hogy képes voltál a legaljasabb cselekedetre is, amit egy házastárs tehet: mással bújtál ágyba. Az első pillanatban rettenetes érzés volt, hogy képes voltál erre. Nemcsak azért, mert más férfi ölelt, hanem mert nem tudtam, mi lesz ezután.

A tetted nem maradt következmények nélkül, te és én nem is szeretkeztünk a félrelépésed követően. Te ugyan szeretted volna, mivel időközben a szeretőd elhagyott, és a hálószobán keresztül szerettél volna visszatérni hozzám. De én inkább nemet mondtam még azelőtt, hogy elmegy az eszem. Igaz, hogy őrülten vágytam rád, jobban kívántalak, mint bármikor korábban, de az eszemre hallgattam. Nem hagytam, hogy a vágyaim irányítsanak.

FORRÁS: PEXELS

A közös vagyon miatt még csak szétköltözni sem tudtunk. Kénytelen voltam elviselni, hogy továbbra is együtt élek veled. Nap mint nap látnom kellett téged, és éreznem a parfümöd illatát, amikor randira készültél. Hogy miért nem váltam el azonnal? A gyerekeink miatt. Minél később akartam őket kitenni annak az érzésnek, hogy a szüleik már nem szeretik egymást.

Végül azonban eltelt annyi idő, hogy nyugodtabb lélekkel beadtam a válókeresetet. A per zökkenőmentes volt, gyakorlatilag mindenben megegyeztünk, így már csak a pecsétet kellett rátenni a végzésre, ami a házasságunk felbontását jelentette. Lelkileg azonban a neheze még csak ezután következett. Elérkezett a nap, amikor nem jöttél haza – és végre nem azért, mert aznap más ágyában aludtál, hanem mert az én otthonom már nem volt a tiéd többé.

Vártam, hogy becsukhassam utánad az ajtót, amin a biztonság kedvéért azonnal lecseréltem a zárat – az új élet szimbólumaként. Vártam a holnapot, hogy újrakezdhessem az életem. Semmit sem tudtam biztosan, fogalmam sem volt róla, hogy meddig leszek egyedülálló, vagy fogok-e még tudni egyáltalán szeretni ebben az életben. Azt sem tudtam, a gyerekeinket hogyan tudom majd egyedül ellátni.

Az egész hátralévő életem ködbe burkolózott, csak a hitem volt biztos, hogy minden jóra fordul.

Hogy valahol vár rám egy nő, aki majd megérdemli a szerelmemet, és tiszta érzésekkel viszonozza… Nem vártam hiába. Azóta megtaláltam a másik felem, rá pedig már sokkal jobban figyelek. Nem hagyom, hogy magába fojtsa az érzéseit – így talán időben észreveszem majd, ha valamin változtatni kell.

Nyitókép: Pexels

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂