Azért vágytam társra, hogy elrejtőzzek önmagam elől…

Noémi homlokáról csepegett a verejték. Ült az öltözőben, kapkodta a levegőt, végtelenül élvezte a végkimerülést. Mi több, még nagyobb erőre kapott tőle, habár felállni sem bírt a fáradtságtól. Hátrasimította csatakokban álló haját, és igyekezett mélyeket lélegezni. 

Sokan nem értették, miért szereti magát ennyire túlhajtani, számára viszont ez volt az egyetlen módja a stressz valódi levezetésének. De ez az alkalom valahogy többet adott neki az eddigieknél. Boldogan nézett végig a remegő végtagjain, élvezte a fájdalmat. Élvezte, hogy él. Mindenki életvidám nőnek ismerte, de az igazság az, hogy végtelenül magányos volt.

Az utóbbi hónapokban nagy elánnal vetette bele az online társkeresés világába. Randizott szórakozásból magához mérten szemtelenül fiatalokkal, találkozott olyanokkal, akiknek pár mondatváltás után mondott igent az első randira. És szánt néhány órát olyan emberekre is, akik valójában egyáltalán nem érdekelték, “miért ne?” alapon.

Az szürke hétköznapjaiba így próbált egy kis szórakozást csempészni, és eleinte kifejezetten élvezte a késő esti sétákat vadidegenek társaságában. Aztán annyira megszokta ezt a furcsa új szórakozást, hogy azon kapta magát, valójában nemhogy nem érdekli ez az egész, de még fárasztja is. Ekkorra azonban napi rutinjává vált a vadászat. Napi rutinná vált, hogy kiszakad egy kicsit a mókuskerékből, és kétségbeesetten, mégis kitartóan hajszolja a boldogságot.

Hónapok teltek el így az életéből. Voltak furcsa srácok, akik felszívódtak, majd a semmiből bukkantak fel újra. Nem értette, az egyértelmű érdektelenség után mégis mi viszi rá ezeket az ismerősnek tűnő idegeneket az újbóli bájcsevejekre. A kíváncsisága erősebb volt, újra belement a játékba. És tényleg játék volt az egész, néhány kellemes beszélgetésnél vagy épp kellemetlen, kényszeredett sétánál több potenciál egyik partnerében sem volt.

FORRÁS: PEXELS

Minél jobban akarta, hogy véletlenül kincsre akadjon, annál inkább érezhető volt, hogy valójában egyáltalán nem áll készen egy kapcsolatra. És talán nem is akart készen állni rá. De nem adta fel. Találkozott hozzá illővel, akiben csak a hibát kereste, amikor végre jól alakultak a dolgok – és volt, aki őt hagyta faképnél, amikor azt gondolta, most megvan végre, akit keresett.

A történelem pedig egyre csak ismételte önmagát: taktikai játszmák, sértődések mindkét fél részéről, elkedvetlenedés, majd újrakezdés. De most, hogy csak ült kifulladva, egyszeriben elege lett. Nem történt semmi, ami ezt indokolta volna, egész egyszerűen csak besokallt. Elege lett az udvariassági körökből, a kétségbeesésből.

Megunta, hogy válogasson, és megunta, hogy mások is éppúgy válogattak közte és más nők között. Megunta, hogy minél görcsösebben akarja, hogy jöjjön a szikra, annál inkább jönnek a pofonok. Fájdalmat nem érzett, hiszen egyikük sem érdekelte igazán, de – ha sokáig nem is vette észre – ezek az alakok mind elloptak belőle valamit.

Fél éve játszotta már ezt, mire rájött, hogy saját magával szórakozik, nem másokkal. A saját határait feszegeti, és másoktól várja, hogy meg- és kiismerjék, holott fogalma nem volt arról, hányadán is áll saját magával. De ezen az estén minden egycsapásra megváltozott. Nem érezte magát elég jónak, és belátta, hogy amíg ezen nem változtat, mások sem látják majd őt megfelelőnek.

Mi több, ő sem tud senkit annak látni a saját magával való viszonya miatt.

Ráébredt, hogy épp ideje nem másoktól függővé tennie a saját boldogságát, amit magának kell megteremtenie. Percekig csak ült mozdulatlanul, majd azon kapta magát, hogy sorban törli a különféle társkereső oldalakon használt profiljait.

Köszöni szépen, nem kér ebből többet. Nem kér az időpocsékolásból, nem kér a saját szeretet utáni vágyának függőségéből. Megtanult végre kizárólag magára koncentrálni és elindulni azon az úton, amit valódi életnek neveznek.

Nyitókép: Pexels

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂