Azt hittem, te leszel az utolsó nő az életemben…

Azt álmodtam, hogy sok balul sikerült kapcsolat, keserű, magányos évek után újra szerelmes vagyok, és te szintén jó pár év egyedüllét után engem tartottál arra érdemesnek, hogy szeress.

Ugyan nem voltunk fiatalok, de mégis olyanok voltunk, mint két tini, akiknek még ott a tojáshéj a fenekükön. Bolondok voltunk, látásunkat elvakította az a rózsaszín köd, amivel a szerelmünk bevonta az egész világot. Te is, én is elváltunk, te is én is két gyerekkel kezdtük újra az életünket, mégis félre tudtuk tenni a múltunkat oda, ahova az való. Pár becsukott, porosodó fényképalbum volt csak az, ami a régmúlt időkre  emlékeztetett.

Persze azért nem mehettünk fejjel a falnak, nem gondolhattunk csak kettőnkre a jövőt illetően. Rajtunk kívül négy emberpalántának is befolyásolta az életét a döntés, hogy együtt folytatjuk. Ha a szívünkre hallgathattunk volna, akkor pár hónap után összeköltöztünk volna, mert mindkettőnknek ez volt a legfőbb vágya…

Azt álmodtam, hogy te és a gyerekeid, én és a gyerekeim együtt vagyunk, együtt élünk egy kertes házikóban, ami elég nagy ahhoz, hogy mindenkinek legyen benne egy saját kuckója. De elég kicsi ahhoz, hogy ne tudjunk úgy elmenni egymás mellett, hogy megsimogassuk, öleljük egymást. Azt álmodtam, hogy boldogok vagyunk az új életünkben, hogy örömök között telnek a napjaink, és minden olyan szép, hogy tökéletesebb már nem is lehetne.

Egy volt csak a baj… A szerelem nem tarthat örökké azoknak, akiknek nem csak magukról szól a jövőképük. Nem indulhatnak el ketten olyan úton, amin rajtuk kívül mások is velük tartanak. Nem lehet elég őrült az ember, ha nemcsak magának, hanem a gyerekeinek is új társat szerez, akik új „tesókat“ is kapnak. Ha akarják, ha nem, ez van, ezt kell szeretniük, de legalábbis elfogadniuk.

FORRÁS: PEXELS

Amikor a köd kezdett eloszlani, és egyre tisztább lett a jövőkép, eltért az álmom attól, amit te megláttál belőle. Számodra egyre riasztóbb lett az én elképzelésem… Nekem nem jelentett gondot az, hogy többen éljünk együtt, én pont ezt szerettem volna a legjobban, melletted, mellettetek elköteleződni. A gyerekeiddel együtt ismertelek és szerettelek meg, világos volt előttem, hogy hárman alkottok egy egészet, és ezen eszem ágában sem volt változtatni.

Örömmel terveztem az új életünket, boldogan álltam a jövő elé. Azt álmodtam, hogy sok csalódás után végre megtaláltam azt a nőt, akit halálomig szerethetek, hogy mi ketten tényleg a sírig együtt leszünk. Azt álmodtam, hogy te leszel az utolsó nő az életemben. Sajnos a köd felszállt, elmúlt a varázs, kitisztult a látásod…Csak azt vetted észre, ami hátrány.

Csak azt láttad, mekkora feladat vár ránk, hogy beletörhet a bicskánk. Tudtad, hogy akkora házat kell vennünk, amiben mindenki elfér. Láttad, ahogy reggel sorban állunk a mosdó előtt. Én azt álmodtam, hogy mindez valóra válhat, ha mindenki eléggé akarja, ha mindenki eléggé szereti a másikat. De te már nem álmodtál, és észrevettél minden hátráltató körülményt, de csak azt, és semmi mást.

Nem láttad már bennem azt a férfit, aki szeret téged, aki elköteleződött a vágyai, céljai mellett.

Azt, aki neked szentelte az életét, aki veled, neked akart élni. Mást és másról álmodtál. Olyan emberről, aki nem álmodott sem veled, sem rólad. Valakiről, akinek mindene megvolt, ráadásul se kutyája, se macskája, így nem kellett elfogadnod senki gyerekét: mindenkinek a tieid lesznek az elsők.

Azt álmodtam, hogy sok keserű magányos év után újra szerelmes vagyok. Kár volt felébredni, az álmomat elvitte a keserű valóság. De volt, ami maradt: az irántad érzett szerelem a szívemben, mert az a csalódásom ellenére is őszinte, igazi, és talán utolsó is…

Nyitókép: Pexels

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂

Tovább olvasok