Megvédem-e a gyerekemet azzal, hogy nyilvánosan beszélek évekkel ezelőtti abúzusról?

“Katát” éveken át verbálisan bántalmazta a férje. 16 éven át, már a házasságuk második évétől kezdve folyamatosan bántotta szavakkal, gúnyolódással, becsmérelte és leminősítette. Ekkor már megvolt első közös gyermekük.

Ezután Kata még több mint egy évtizedig élt ebben a házasságban, és két másik gyermeket is szült a férfinak. Kata egyébként diplomás, intelligens, csinos nő, akinek kifejezetten befolyásos munkaköre van, amire ráadásul egy egész ország figyel. Közéleti személyiség.

Miért tűri ezt mégis Kata?

Miért nem lép ki a házasságból? Miért szül még két gyereket? A válasz nagyon sokrétű. A családon belüli erőszak (legyen az akár testi, akár lelki terror) lélektana nagyon összetett. A bántalmazó (amennyiben valóban nárcisztikus személyiségzavarban szenved) briliánsan ért ahhoz, hogy mindig csak annyit bántson, amennyit még a másik fél megbocsát. Ad is, meg el is vesz. Ad szeretetet, rajongást, szerelmet, hangzatos ígéreteket, és adja magát, aki önmagában is lenyűgöző, hiszen önimádata a másik ember tükrében még inkább felértékelődik. Aztán el is vesz, szavakkal, néha ököllel, sokszor izolációval. Mégis mindig elhiteti az áldozattal, hogy van visszaút, ez csak egy botlás, a szerelem valódi, az igazi szeretet mindent megbocsát.

Nem egyszerű kilépni egy ilyen kapcsolatból

Mentálisan sem, de főleg nem egyszerű, ha gyerek(ek) vannak, ha a bántalmazott fél ki van szolgáltatva a bántalmazónak. Anyagilag. Testileg. Társadalmilag. Félhet, hogy a bántalmazó a gyerekeken áll bosszút, félhet, hogy anyagilag nem állja meg a helyét, félhet, hogy még súlyosabb bántalmazásokat fog elszenvedni bosszúból, és félhet, hogy a család, a barátok, a munkahelyi kollégák, vagy akár az egész társadalom magára hagyja. Félhet, amennyiben NEM egy magas beosztással, kapcsolatokkal, erős családi, baráti és egzisztenciális háttérrel rendelkező ember, akinek megfelelő eszközei vannak saját és családja védelmére.

Ettől eltekintve, a családon belüli erőszak vádját mindig nagyon komolyan kell venni. Az elszenvedőt pedig segíteni, támogatni és lehetőség szerint megvédeni, főleg, ha gyerek(ek) is vannak. Azonban felmerül a kérdés, hogy egy jó anyagi és kapcsolati forrásokkal rendelkező, intelligens, komoly pozícióban lévő ember miért nem igyekszik megvédeni a gyerekeit és a családját már jóval azelőtt, hogy ehhez érdeke fűződne.

Kép forrása: Unsplash

Az is elgondolkodtató, hogy megvédem-e a gyerekeimet azzal, hogy ország-világ előtt mesélem el, milyen szörnyeteg az apjuk. És milyen képet nyújtok magamról a gyerekeimnek, amikor ettől a szörnyetegtől 16 éven át nem védtem meg őket? Én azt gondolom, 3 forgatókönyv lehetséges. Egyikről sem tudhatom biztosan, hogy igaz vagy sem. Valószínűleg igen is, meg nem is…

1. A gyerekek végig tudtak a bántalmazásról, hiszen előttük zajlott. Ennek ellenére semmiféle védelmet nem kaptak a szörnyetegnek titulált bántalmazótól. Most pedig egy ország hallgatja, milyen ember is az apjuk és miként tálal ki róla az anyjuk. Semmiképpen sem ezt venném a gyermekvédelem első pontjának.
2. A gyerekek mindezidáig semmit sem tudtak a több évtizedes bántalmazásról, és most online TV műsorok, újságok és híradók hasábjairól értesülnek erről. Azt hiszem, ez sem védi meg a gyerekeket.
3. A történet részben, vagy akár teljes egészében kitalált sztori, a fantázia szüleménye, ami a lehető leggyanúsabb pillanatban látott napvilágot, akkor, amikor a bántalmazott félnek (vagy akár az őt körülvevő közegnek) ebből akár haszna is származhat. Le a kalappal, aki így tudja időzíteni élete legnagyobb traumájának a tálalását. Bizonyosan igazi empata, aki ennyi éven át kiáll a bántalmazó mellett, hogy csak akkor valljon színt, amikor abból előnye származik.

Kata szerint a családja tisztességét és igazságérzetének védelmét szolgálja, hogy színt vallott. Úgy érzi, ezzel védi meg gyermekeit, családját és barátait. 16 évnyi sorozatos rossz párkapcsolati döntés után, amikor sem ő, sem a környezete nem igyekezett a gyerekeket, vagy akár őt magát eltávolítani a szörnyeteg bántalmazó közeléből. Mi több, a teljes környezetnek tudomása volt az elnyomóról, de úgy érezték, nem illik beleszólni más MAGÁNÜGYeibe. Ha KÖZügyekől van szó, az persze teljesen más kérdés. Azzal illendő foglalkozni. Vagyis illendő lenne.

Nyitókép: Midjourney