Béranyaság: Családokat megmentő áldás, vagy a gazdagok luxusjátéka?

Az elmúlt napok egyik legforróbb bulvárhíre Christina Ozturk története, aki egy grúziai milliárdos, Galip Ozturk feleségeként 23 évesen már 11 gyerek édesanyja. Az elsőt megszülte, a további tízhez pedig béranyák segítették hozzá.

Christina állítja: nem áll meg itt, még legalább száz további porontyot szeretne! De vajon miről is szól ez a sztori?

A női méh, mint árucikk, vagy isteni segítség? 

A béranyaság valóban érzékeny téma. Egyes körökben épp ugyanazért ítélik el, amiért a prostitúciót: mert nehéz helyzetben élő, kiszolgáltatott, zömében hátrányos helyzetű nők méhét (és az ezekhez kapcsolódó legintimebb, legszentebb ösztöneit) bocsátja áruba. Olyanokét, akiknek többsége aligha választaná ezt az utat, ha nem volna rászorulva.

Grúzia a béranyaság Mekkája. Több kimondottan erre a – mondjuk ki – iparágra szakosodott intézmény is létezik, ahol a világ minden tájáról érkező reménybeli szülők választhatnak maguknak béranyát. A béranyaság feltétele a kitűnő fizikai és mentális állapot, a józan életvitel és legalább egy sikerrel kihordott saját terhesség.

A béranyának nincs genetikai köze a gyerekhez, a petesejt és a hímivarsejt a “megrendelőké”. A nők szolgálataikért nagyjából 2,5-3 millió forintos összegnek megfelelő pénzt kapnak, és orvosi költségeiket is fedezik. Voltaképpen élő “inkubátorok”.

FORRÁS: PEXELS

Hátrányok…

Tiszta üzletnek tűnik, de az évtizedek során sok vitás ügylet került napvilágra. Előfordult, hogy a betegen született babát a petesejtet és hímivarsejtet szolgáltató szülő jelöltek végül mégsem kérték. És ritkán bár, de olyan is megesik, hogy a béranya mégis igényt tartana a gyerekre, mert nem tartja megfelelő szülőnek a jelölteket.

És akkor még nem is beszéltünk azokról a kisbabákról, akik tavasszal a pandémia miatti lezárások következtében hónapokig édesanyjuk közelsége után zokogva hiába várták, hogy bárki is értük jöjjön…  

Ezzel együtt sem gondolom, hogy a béranyaság minden esetben elítélendő, és minden formáját be kellene szüntetni. Magam is ismerek olyan nőt, aki tudatos választás eredményeként, nem a nyomortól menekülve lett béranya.

És láthattam olyan történetet is, amiben egy párnak más lehetősége nem volt arra, hogy vér szerinti gyerekük szülessen. Én örülök annak, hogy a tudomány és a technika fejlődése a gyerekre vágyó párokat többféle módon is segíti, ezért – bár szigorú keretek közé szorítanám ugyan a gyakorlatot – a béranyaság intézményét nem szüntetném be.

Az azonban elgondolkodtató, hogy milyen következményei vannak a fent említett extrém eseteknek. Nem csak az egyén hanem a társadalom szintjén fontos kérdés, hogy milyen jövőt vetíthet előre egy világ, amiben a párok “hobbiból vagy kényelemből” választják a béranyaságot.

Mennyire mélyíti a vagyonosok és szerényebb körülmények között élők közötti szakadékot a nagyobb esély a gyermekáldás terén? Vajon lehet-e ebből egy új társadalmi mérce, válhat-e a béranyák által kihordott gyermekek száma egy új státusz szimbólummá? A szigorú szabályozás mindenképpen megfontolandó. De milyen mérce alapján adagoljuk a szigort? A pénz nem minden esetben jó alap erre.

Nyitókép: Pexels

Tovább olvasok