A hűtlenséged bizonyítéka a gyerek, akit rám hagytál…

Nem szeretem a hideget, de most alig várom, hogy kilépjek az utcára s a fagyos levegőn rendezzem a gondolataimat. A sógoromhoz igyekszem, vacsorát viszek, mint minden második este az elmúlt hónapokban.

A férjemet nem izgatja, tudja jól, hogy a rigolyái, a sajátos stílusa ellenére még mindig szeretem. Ahogy a férjek szokták, néha tényleg az idegeimre megy, de harminc évnyi házasság után is látom a szemében a csillogást, ami akkor ragyogott fel, amikor igent mondtam neki…

Különben is, tisztában van vele, hogy abban a pillanatban kinyírnám, mihelyt kiderülne, hogy más nővel szűrte össze a levet! Úgyis leköti őt és a fiainkat az aktuális meccs. Hihetetlen, de mindig találnak egyet, amit nézhetnek. Igazi pasik, némi rágcsa, innivaló, és szépen elvannak a képernyő előtt, akárcsak a nagyra nőtt gyerekek.

Mindig is vágytam egy lányra

 

Imádom őket, de mindig is vágytam egy kislányra, s bármennyire szerettem volna, nem adatott meg. Bezzeg a húgomnak! Külsőleg le se tagadhatjuk, hogy testvérek vagyunk, de ebben ki is merült a hasonlóságunk. Mindig is ő volt a család kedvence, szüleink szeme fénye. Era igazi vadóc volt, nemcsak gyerekként, hanem egész életében. Két végén égette azt a bizonyos gyertyát és emiatt soha nem volt bűntudata. Igaz volt ez a szerelmi életére is. Nem számított, hogy a pasi épp valakinek a vőlegénye, vagy többgyermekes apuka. Nem érdekelte, hogy kinek a szívét törte darabokra, egyszerűen csak megrántotta a vállát.

„Én sose kértem, hogy belém szeressenek” – tette hozzá flegmán, és már lépett is tovább mit sem törődve azzal, milyen romokat hagy maga után. Persze, hogy nem kérte. Csak mindent megtett, hogy elcsavarja a kiszemeltje fejét, s ha megunta, gondolkodás nélkül kiadta az útját.

Kép forrása: Midjourney

A csapodárok is megállapodnak néha

 

Abszurdnak tűnt, hogy megállapodik. Sokkoló volt, hogy egyszer csak beállított a férjével. Azt hittük, váratlanabb dolog nem is történhet, azonban Erika erre is rákontrázott. Hetekkel később újságolta az örömteli hírt: babát vár. Ő, aki egész életében vadul tiltakozott az anyaság ellen! A párja szinte repült a boldogságtól, de a húgom nem tudta előlem elrejteni, hogy valami nincs rendben. Mindig bennem volt a gyanú, de nem feszegettem a dolgot. Hinni akartam, hogy a testvérem végre komolyan veszi a házasságát és megbecsüli a kis Zoét, akit ajándékba kapott az élettől.

Azonban a sors még adósa volt a húgomnak. Semmi sem marad büntetlenül, a fiatalkori kicsapongása sem… Beteg lett, s túl későn ment orvoshoz, már nem lehetett megmenteni. Az ágya mellett mondta el, hogy a keresztlányom genetikailag közelebb áll hozzám, mint ahhoz a férfihoz, akit apának szólít. Sose verekedtünk, még gyerekkorunkban sem, de ha nem lógtak volna ki belőle csövek, esküszöm, megtéptem. Hogy tehetett ilyet azzal az emberrel, aki végül hajlandó volt elvenni? Nem hazudtolta meg magát, mikor kérdőre vontam.

„Én legalább éltem!” – válaszolta hűvösen, majd megkért, hogy viseljem gondját a lányának.

Mennyi titkot kell elrejtenie egy asszony szívének?

 

Ahogy megérkezem, elcsigázottan nyit ajtót a sógorom, alig veszi el tőlem a táskát, máris rohan hozzám a kicsi lány.

„Keresztmami, keresztmami!” – ugrik a nyakamba. Úgy szorít, mintha csak én lennék neki. Kézen fog és a babázni húz, ez a mi kis csajos időnk. Keserű örömmel ülök le játszani, míg a sógorom megmelegíti a vacsorát és elintéz egy telefont. Mostanában esténként mindig felhívja valaki… Jó kiállású férfi és rendes ember, nem várhatom tőle, hogy örökre özvegy maradjon.

A könnyeimet nyelem s mosolyt erőltetek az arcomra. Hiába, a kis huncutkát nem tudom becsapni. Megkérdezi, miért szomorkodom, hisz újra együtt játszhatunk, de csak a fáradtságra panaszkodom. Olyan gyorsan elszállnak az együtt töltött percek. A sógorom nem győz hálálkodni a segítségért, csak legyintek és elköszönök tőlük. Zoé nem ereszt, míg meg nem ígérem neki, hogy nemsokára újra eljövök.

Elsírom magam, mihelyt bezárul mögöttem az ajtó, szerencsére senki sincs a lépcsőházban. Tanácstalan vagyok. Fájó szívvel lépek ki a hideg utcára, haza indulok. Azon őrlődöm, mennyi titkot kell elrejtenie egy asszony szívének, főleg, hogy nem a sajátját kell őriznie…

Nyitókép: Midjourney

Tovább olvasok