Családi fine dining a Mátra lábánál…

2022-06-02 Gasztro

Ha meghallom azt a szót, hogy gourmet vagy fine dining, rögtön megjelenik előttem egy frizbi méretű fehér tányér, középen három színes kis bogyóval meg számomra beazonosíthatatlan finom, de a laktatótól távol álló objektumokkal.

Éppen ezért elképzelni sem tudtam, amikor meghívtak az 5Dudás Borászat ötfogásos vacsorájára, hogy hogyan fér meg az élére vasalt abrosz a csokornyakkendős pincérekkel egy meghitt, barátságos életérzéssel. Ezelőtt sosem jártam ilyen helyen, fogalmam nem volt, hogy kell elképzelni egy lakáséttermet, a menüsor pedig – a hagyományos konyhához szokott nőként – kifejezetten zavarba hozott.

Nagyon hamar kiderült, hogy mind a borászat, mind a lakásétterem rész egy családi vállalkozás. Ami bizony a kedves, rendkívül közvetlen fogadtatáson is azonnal érződött. A gyerekek mellől ritkán kimozduló nőként azt is nagyra értékeltem, hogy a poharam az érkezéstől számított nagyjából egy percig volt üres. És bizony egész este kóstolhattam a finomabbnál finomabb borokat, hiszen különös gondossággal válogatták össze az egyes menükhöz passzoló italokat.

Az 5Dudás Borászat lakáséttermében úgy érezhetjük magunkat, mintha a világutazásból hazatért kedvenc nagynéni hívott volna meg egy élménybeszámoló vacsorára. Barátságos, otthonos, látványkonyhás megoldás. Családi házból kialakítva, ahova mehettek kisebb társasággal, egyedül vagy többedmagaddal, akár idegen társaságokhoz csatlakozva.

Dudás János és felesége, Ildikó egyik napról a másikra döntött úgy, hogy bortermelőként kezdenek „új életet” a Mátra lábánál fekvő Gyöngyösön. A gasztronómiai élményeket Magos Zoltán séfnek köszönhetjük, aki többek között a Gundel Étteremben is tevékenykedett a szakmában eltöltött 25 éve alatt. Trendi fine dining fogások helyett elképesztően ízletes és tartalmas vacsorával készültek a vendéglátóink.

FORRÁS: 5 DUDÁS BORÁSZAT

Előételnek a marokkói céklasaláta chilivel és korianderrel megbolondítva, buggyantott tojással nyerte meg az én gyanakvó lelkemet. A következő fogás azonban – amitől az elején kifejezetten féltem – még ennél is intenzívebb volt. A savanyúkáposzta-krémleves karakteres íze mellé remekül passzoltak a rántott véreshurkagolyók, amiket a szegfűszeg tett még izgalmasabbá. Igazi laktató, vitaminban dús reformkonyhai fogás volt, amiben kellemesen csalódtam.

Két fogás között a séf sokat mesélt a szuvid technológiáról, vagy arról, hogy hol találjuk az ország legjobb langallóját. A sztorik között pedig az isteni erdei gombás rizottó parmezán chipssel kényeztette az ízlelőbimbóinkat. Amit a sous vide sertéskaraj követett pirított téli zöldségekkel és extravajas, laktózmentes krumplipürével. A krémes ízek szinte elolvadtak a szánkban, főleg a jus, ami egy pürével keveredő, ízletes, fehérborral forralt szaft volt.

A vacsorát lisztmentes máktorta zárta házi meggybefőttel, ami kiváló megkoronázása volt az estének. Ildikóék gondoskodtak róla, hogy maradandó élményekkel térjünk haza. Számomra ez a borvacsora egy igazi különleges utazás volt, ami után bátrabban fogok kísérletezgetni, és ami biztos: az 5Dudás lakásétterembe még visszatérek.

Nyitókép: 5 Dudás borászat

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂

Tovább olvasok