Edgar Allan Poe: Titokban vette feleségül 13 éves unokatestvérét…

Magas homlok, kócos fekete haj, sápadt, beesett arc és karikás, szomorú szemek – Edgar Allan Poe külső megjelenése teljes mértékben párhuzamban volt mind hírnevével, mind művészetével. Ki ne ismerné a szerző kísérteties és újító hangvételű műveit?

Na, tegye fel a kezét, aki vágyik egy kis borzongásra! De mégis miért lett Poe az egyik legkiemelkedőbb amerikai szerző? Hiszen akkoriban a horror egy elég népszerű műfaj volt, így sokan próbálkoztak efféle művek írásával. Erre egészen egyszerű a válasz: Poe kitűnt a sokaságból, mégpedig azért, mert figyelt írásai formájára és a stílusára is.

Irodalomkritikusként két fő szabályra helyezte a hangsúlyt novellák esetén: először is, elég rövidnek kell lennie, hogy az ember egy ültő helyében el tudja olvasni. Aztán pedig minden szónak hozzá kell tennie a műhöz, semmi nem kerülhet bele céltalanul. És Poe ezen szabályok mesteri szinten való űzésével megragadja olvasója figyelmét, majd megjutalmazza egy intenzív és egyedülálló élménnyel, melyet a hatás egységének hívott.

Ez a hatás valljuk be, nem ritkán már túlment a szimpla félelmen. Ugyanis Poe olyan témákhoz nyúlt előszeretettel, mint az erőszak, a horror, a gyász, a szenvedés – szóval művei nem éppen könnyed olvasmányok. Szívesen játszik az olvasó elméjével, aki az író újszerű módszereinek köszönhetően néha azt sem tudja eldönteni, hogy a narrátor egyáltalán igazat mond-e.

Noha Edgar Allan Poe a novelláiról a legismertebb, a 19. század egyik legsokoldalúbb és leginkább kísérletező írója volt. Ő találta fel a detektívtörténetet mai formájában, például A Morgue utcai gyilkossággal. De szatírákat is írt társadalmi és irodalmi trendekről, illetve álhíreket, amelyek már-már science fictionként is értelmezhetőek: például egy hőlégballonos utazásról a Holdra. Vagy egy betegről, aki hipnózis alatt a túlvilágról szólt az itt maradottakhoz.

Természetesen Poe-val kapcsolatban meg kell említenünk a költészetét is, hiszen ki ne ismerné A hollót? Verseire szintén a sötét hangulat, a fájdalom kifejezése a leginkább jellemző. Na de mi történt a kis Edgarral, ami miatt ilyen emberré vált és ilyen művei születtek?

Nem állíthatjuk, hogy csupa boldogság volt az élete, de sejtésem szerint ez várható volt…

Apja elhagyta őket, majd édesanyja 24 éves korában – amikor Edgar csak 2 éves volt -, elhunyt tuberkolózisban. A testvéreket szétválasztották és nevelőszülőkhöz kerültek. Edgar nevelőanyjával közeli, jó viszonyban volt, ez nevelőapjáról azonban már nem mondható el.

Kapcsolatuk akkor romlott meg végleg, amikor a fiú tetemes adósságot halmozott fel, mivel nem tudott leszámolni szerencsejáték-függőségével. Nevelőapja pedig – noha dúsgazdag ember volt – nem volt hajlandó kifizetni a 2000 dollárt. Edgar felnőtt korában további tragédiákkal kellett, hogy szembenézzen.

A KÉPEN VIRGINIA, FORRÁS: WIKIPÉDIA

Bár rengeteg nőügye volt, végül feleségül vette 13 éves unokatestvérét, Virginiát, ám csak 11 év adatott meg nekik közösen. Ráadásul az asszony halála kísértetiesen hasonlított édesanyja halálára: 24 évesen hunyt el tuberkolózisban. Végül az író alkoholista lett, és élete végéig szegénységben élt. Halála után azonban elismerték nagyságát, hiszen kétségtelen: Edgar Allan Poe örökre nyomot hagyott a világirodalomban.

Nyitókép: Wikipédia

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ vagy ADD AJÁNDÉKBA a kurzust! 🎄 Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címr

Tovább olvasok